Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)

1948-10-25 / 248. szám

Soiliiini elutözoil BuúopcsfröS Ünnepélye« külsőségek között búcsúztatták el pénteken délelőtt L°uis Sail1 ant, a Szakszervezeti Vi* láffszövetséff főtitkárát és a francia .szakszervezeti delegáció tagjait a budaőrsi repülőtérről. A búcsúünne- pélyen megjelent Kossá István iparügyi miniszter és a, Szakszerve­zeti Tanács vezetőségé. é'én Apró Antal fő.itkárral. Könyvespolc G. Se idea: Ezer amerikai Az In Fact című amerikai hetilap szerkesztője könyvében az Egyesült Ál­lamok — és joggal mondhatjuk — a kapitalista világ rejtve működő, de an­nál nagyobb hatalmú igazi urat mu­tatja be. »Az emberek nem tudják...« — mondja Seldes — kik az igazi ellensé­gei. Ha akad is egy-egy becsületes tör­vényhozó az amerikai kongresszusban, mint például Aiken szenátor, aki lelep­lezi, hogyan választanak maguknak köz. társasági elnököt az USA nyolc nagy­bankjának részvényesei, hogyan dályozzák; meg 20 millió emberlakta te-, rület olcsó villanyosi'tását és iparosí­tását a Morgan bankház képviselő zsol­dosai, hogyan vezetik félre naponta sok­millió példányban megjelenő újságok hasábjain az amerikai népet Hearst, Pat­terson, Mc. Cormick és sajtókirály tár­sai a Nam — az amerikai GyOSz — érdekében, akkor az ilyen leleplezések Amerikában nem válhatnak közkinces hiszen a nagy lapok agyonhallgatják r becsület hangját. Seldes könyvének nagy érdeme, hogy egyrészt az élessze­mű és kulisszák mögé látó újságíró leplezi le benne az amerikai dolgc rabszolgaságának fönntartására és a vi­lág békéjének megbontására irányuló tőkés összeesküvést, másrészt hiteles és .hivatalos adatokkal, jegyzőkönyvekké és statisztikákkal mutatja be az ameri­kai fasizmus erőit, s a mögöttük álló bankárokat, gyárosokat- Seldes könyvé­ből megtudjuk, hogy az Ezer amerikai nemcsak a 120 millió amerikait, az USA lakosságát, zsákmányolja ki és ve­zeti félre, hanem miután hiába támogat­ták két évtizeden keresztül Hitlert és Mussolinit, azok bukása után most már egyre leplezetlenebből ők maguk igye­keznek ezek helyére állni­»Hi tö'jük, hogy elfogultság, előíté­let vagy gyűlölet megfossza polgár vár- sunk'n bál mely demokratikus jogától, akkor a szabadság s az egész, demokrá­cia kerül veszélybe. Ami áll Amerikára, az áll az egész világra is. A fasizmus csiráját nem lehet elszigetelni egy müncheni sörcsarnokban, vagy egy ró­mai erkélyen. Ha biztosak akarunk lenni afelől, hogy a fasizmus sohase támadhasson fel Amerikában, akkor azon kell lennünk, hogy sehol a világon ne kapjon lábra«,— intenek a könyv utolsó szavai. Mihajlov; A Szovjetunió Ugyancsak a Szikra adta ki — most, már második kiadásban azt a könyvet, melyik a világ ellenkező pólusáról ad képe{. Mihajlov tanulmánya megismer­tet bennünket a szovjet demokratával, a világ egyhatodrészét betöltő szocia­lista állammal. Megmutatja a szovjet ország ielmérhetetlen gazdagságát, nap- rólnapra növekvő kifogyhatatlan tarta­lékait, megismertet a Szovjetunió íu.a rajzával, ásványi kincseivel egyedül a szocialista társadalomban elképzelhető hallatlan iramban fejlődő iparra], mező- gazdasággal,, közlekedéssel, melynek fejlődését éppen az biztosítja, hogy nem ezer kizsákmányolónak, hanem a dolgo­zók szabad társadalmának tulajdona. — Megismerjük a Szovjetunió népét, ál­lamrendszerét, és megtanuljuk, hogy ez ország legyőzhetetlen, hiszen a benne élő népek megbonthatatlan barátságán, a termelőeszközök szocálista tulajdonán alapszik. Megismerjük azt az országot, amelyben immár minden hatalom a dol­gozóké és amely példát mutat nek s az egész világ dolgozóinak arra, hogyan lehet megszabadulva a kizsák- mányolóktól másutt is felépíteni a dol­gozók országát. (—ag—) 8 ÉSZ AKH AGYARORSZÁG Kifizetődik a műtrágya használata Mielőbb vásároljunk A gazdaközönség felismerje a műtrágya használatának előnyeit és a fölÖnnvelésügvi minisztérium kedvezményes feltételei me1 lett (ka­matmentes hitel) mind nagyobb le­ttekben vásárolja. A Magyar Orszáqos Szövetkezeti Központ 1670 lerakatában jelen pillanatban 3200 vágón szuper­foszfát és 1200 vágón péfisó áU a gazdák rendelkezésére. A további mennyiségek leszállítása az igényeknek megfele'öen folya­matban van. Az újgazdák talán még nem tud­ják, de a régi gazdálkodók tapasz­talatai bizonyítják, hogy mennyire fontos a műtrágya használata. Megyeri Vilmos szellői gazdál­kodó már 10 éve használja a nit­rogén és foszfor műtrágyákat őszi kalászosok alá. Pillangós növények után őszi ka­MOSzK-lerakatoknál! lászosok alá 150 kg szuper loaf ir­tot használ. de ha kapások után. főként kuko­rica és répa után veti az őszi ka­lászost, úgy ősszel 30—50 kg pé­tisót is használ és aszerint, hogy a vei.ése miként telel át, még tavasz- sza* fejtrágyaként szintén alkalmaz 30—50 kg pétisót. Ez évi átlagtermése 12 g búza, míg a községi átlagtermés csak 8.5 q volt. Ez a gyakorlati (tapasztalat is elegendő arra, hogy a dolgozó pa­rasztság saját maga és a közösség érdekében az őszi vetéseknél alkal­mazzon műtrágyát. Aki még nem szerezte be műtrá­gyaszükségletét. jelentkezzen a föklmívesszövetkezetéknél és rra- előbb vásárolja meg a rendelke­zésre álló készletekből. JIREK •I ügyeletes gyógyszertárak »Megváltó« Dózsa .György u. 1. szám. »Oroszlán« Széchenyi u. 78. sz. »Apos­tol« Martin-telep. Idfyát&s Élénk, időnként erős délnyugati, később nyugati, északnyuga t szél, felhőátvonulás. Sok helyen — főleg az ország északi fe]ében — <'<ö. A hőmérséklet csökken. — Mariupol szovjet város a nemrég elhunyt Zsdanov nevét kapta. Zsdanov- ról egyébként utcákat és városkcrülete- ket neveznek el. — BERNARD SHAW a sajtó szá mára adott nyilatkozatában súlyosan elítéli az amerikai kormány eljárását az amerikai kommunista párt vezetői­vel szemben. — Az osztrák kommunista párt táv­iratban, fejezte ki együttérzését az amerikai kommunista párt vezetőivel, akik november 1-én kerülnek bíróság elé. — Az angol kommunista párt tüfako- kozásra szólította fel a pártszervezetet az amerikai kommunista vezetők letar­tóztatása ellen. — A CSEHSZLOVÁK UJSAGlpr SZÖVETSÉG kétnapos kongresszusán a. Magyar Újságírók Országos Szö­vetségét Bethlen Oszkár képviseli. Bethlen Oszkár beszédében hangsú­lyozta, hogy a csehszlovák és magyar újságírók közös feladata küzdeni a nacionalista ideológia és a sovinizmus maradványai ellen • — Dr. Tavs volt bécsi náci körítve- zető bűnperének tárgyalásán — aki elő­készítette és megszervezte Hitler ausztráliai uralmát — kiderült, hogy Schusehnig kancellárnak — aki mo-'t Amerikában egyetemi tanár — tudomá­sa volt minden náci szervezkedésről­— Gyilkosság az országúton. Isme­retlen t^Uesek pénteken a korareggeli órákban meggyükolátk a szombathely— kőszegi műúton dr. Szepesi Tjbor kő­szegi főállatorvost. A tettesek kézreke- rifésére erélyes nyomozás indult. — AZ ŐSZI MEZOGAZDASAG1 VERSENYBEN a traktorszántások te­rén Szolnok vármegye került az éjre, ahol a szántások 351 százalékát trak­torral végezték. — A Szakszervezeti Tanácsé lesz a Park Klub helyisége — az arisztokra­ták egykori találkozóhelye —, ahol ese­tenként, amikor külföldi vendégek ér­keznek :dz országba, fogadásokat is fog­nak tartani. — Csikágó után Newyork ugro’j az élre a világ bűnügyi rtat'sztiki óban. Mértékadó körökben a nagy drága-r got az arfierikai fijmeket és a lökés u jtó által ápolt gengszterpolitkát farija*: bűnhullám okának. — Házassági hír. Solti Lili és Nyeső Sándor folyó hó 23-án házasságot kö­töttek. (Minden külön értesítés he­lyet*) — Magyar szénből gyártanak ki.-* a Péti Nitrogénműveknél s jelenleg. napi ezer ri)ó a termelés. — Riasztó-albummal oktatja a közön­séget a pes*i rendőrség a közl:k«otsj rendszbályok betartására, amely adum­nak a címe: »Az utca nem <r>u*try- pálya«. — Eljegyzési hir. Szilágyi Anna (Pe­reces-bányatelep) és Baán István kohó­mérnök ((Diósgyőrvjfosgyár) okf. 23-í tartották eljegyzésüket. Minden külön értesítés helyett­— A budapesti Markó utcai zum hatfanárja, dr. Ajtay Kál*-.á • és egy fasiszta diák, Szaplonczaj vívörgy igyekeztek meggátolni a »Tanulj jobban mozgalmat« és minden olyan . tevékeny­séget, amelyet demokratikus Ví'.jmü diákok kezdeményeztek. A fasiszft diá­kot társai ^közösítették, de a n-j-nár még mindig szabadon jár. Bélésáruk vatelin Kézimunkafonal úri női divat Babakelenqrye legnagyobb választékban AMERIKAI DIVATHÁZ Széchenyi u 91. Telefon: 26—16 HITELFORRÁS. — Vágvölgyi István gazdasági fel­ügyelő, a hejőbábai volt gazdajegyző­vel írott cikkünkkel kapcsolatban an­nak megállapítását kéri, hogy ő, Vág­völgyi nem vezette félre a parasztokat, hanem Földessel szemben éppen ő vilá­gosította fel őket arró], hogy a szóban, forgó birtokra vonatkozik a földhaszon­bérleti rendelet. SzaU&ztcf/e&di élű A famunkás szakszervezet értesíti a t. tagjait, hogy folyó hó 26-án, kedden este 6 órai kezdettel a Debreczení ufea 16- szám alatti helyiségben taggyűlést tart. Kérjük a t, szaktársakat, hogy a tárgy fontossága miatt megjelenni szí­veskedjenek. Vezetőség Bőripari Munkások vezetősége f- hó 27-én este 6' órakor vezetőségi ülést tart az Arany .János utca 138- sz. alatti munkásotthonban. A szakszervezeti titkárság kuíturosz­[álya közli, hogy a természettudományi előadások sorozatában az utolsó, a ha­todik elmarad. Az anyag füzetekben - még kapható a szakszervezeti tiíkársá- I gon (Rákóócz! u. 12-). Sc&ihUáz A Zsákbamacska — már nem kelendő cikk A szerzők talán legvérmesebb kal­kulációik közepette sem remélték, hogy zsakbacicájuk élete áf fog nyúlni nap­jainkba. Kishitűségük saját »műalko­tásukkal« szembeu nem is lehetőit alaptalan. Mert hiába rángatták farká­nál fogva új életre ezt a macska-tinglí ; tanglit, a közönség a kedvencünnepié-" sek mellett valahogy megérezte, hogy az ilyesmiken túl vagyunk, nem kíván­juk vissza- Kimentek a divatból. Es ha akad is még néhány naiv lelkendező, aki jói mulat a szabványoperett elmés- ségeken, ha méltányolják is, feszem azt, Borsody Ursula igyekezetét, in/'" kézzel-lábbal, temperamentummal és minden más népszerű hatáseszközzéi sikert csiholjon ki múltbeli igénytelen­séghez saabott szerepéből, a valóság mégis az, hogy ezek a múltbeli dóig, és problémátianságok a közönség zö- - mében már nem találnak visszhangra. Ez a felúj,tás két szempontból volt1 érdekes- Egyik a szereplők magatantása szerepükkel szemben, a másik: a kö­zönség magatartása a darabbal szem-; ben. A szereplők é, ezt ék, hogy nem művészi feladatra, hanem a színműipar igen szegényes üzleti — sőt ma már üzleti szempontból is' elhibázott— fel­adatára kellett vállalkozniuk. A kö­zönség pedig megérezte, hogy amit ka­pott. az mai igényeinek jóval alatta marad. Meggyőződésünk, a szereplők — Borsodi Ursula, Soltész Mária, Sziijf. Kazán, Kovács Terus, Szakács es többiek — s a haladottabb igényű kö­zönség egyöntetű óhaja az, hogy ez le- gyen az utolsó zsákbamacska, amit- kul­túra, vagy akár »szórakoztatás« jegyé­ben kínál a színház. A színészek játéka — ezt világosan . ]e keli szögeznünk — elejétől végig kényszeredett hamis játék, hamis hang, ami-nf ez volt az eset a múltban is az eféle feladatoknál. Ennek oka pedig az; hogy az ilyen technikai mííbonyodal- mak tá volállnak minden’ realitástó], így hamisak az alakjai* is, ábrázolá­sukra hivatását becsülő színész nem vállajkozhatik szívesen. Azt módhatnók. hál istennek, lelkesedés egy szerepből sem tükröződött és ezf úgy kell el­könyvelnünk, mint színejzéink megnő! vekedat szerepigényét A zene? Ezen is túlvagyunk. Hagy­juk szépen kimúlni. Rossz emlék ez már. Általában óvakodjék a színház a múlt mindennemű dögleletes, helybenfo- pogást szolgáló »szórakoztató nnytp.á'' nak«, elsősorban a recept-termékeknek a felélesztésétől. Akkor nem fog (éve- lyegni. • HETI MŰSOR: Vasárnap d. u. 4 órakor: Zsákba macska. Vasárnap esfe 8 órakor: Zsákba macska Hétfőn este 8 órakor: Zsákba macska. Üzemi bérlet A. Kedden este 8 órakor: Zsákba rrneska Üzemi bérlet B. Hüllsdékpcpirost gyűjteni október 25-töi 31-ig A papiroshiány leküzdésére a tanulóifjúság bevonásával hullat- dé kp a p.i ros - gy üj». é&i hetet rendez­nek. Az eddigi tapasztalatok alap­ján az ország papírszükségfeténck 18 százaikat lehetne fedezni a háztartásokban xuár semmire sem használt papírhulladék összegyűr t,ése útján. A diákönkormányzatok, úítörő csapatok és az egész tanuló- ifjúság bevonásával versenyt indí­tanak az iskolák az október 25 és 31 közötti huRadékpaoiros- eryüjtési héten. A legjobb ered­ményt elérő iskolák, osztályok, il­letve tanulók jutalomban részesül­nek. ____________ Hirdetmény. Az 1948. évi október havi zsiradékjegy »1« szelvényére lö, dkg. olajat, a »11« szelvényére pedig 10 dkg. , margarint szolgáltatnak ki a húsiparosok. Az olaj szétosztása azorM nal megkezdődik, míg a margarin most van gyártás alatt, így annak kiosztás* pár napos késedelemmel lesz megm-ad« ve. Polgármester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom