Észak-Magyarország, 1948. október (5. évfolyam, 228-254. szám)

1948-10-01 / 228. szám

ÍZ taoSlTilTT SZÉCHEHYMaHOKCOITHOHBüH ahol az egyházi vezetés idején tűrhetetlen veit az ellátás, fasiszta szemét töltötte meg a könyvszekrényeket, MEGVÁLTOZOTT AZ ÉLET ,,Mcst, hogy vágyatok teljesült és otthonotok is a nép kezébe került, sze­retettel üdvözlünk. Ezután a két ott­hon együtt fog haladni a boídog, szo­cialista Magyarország megteremtésének útján.” lózsef Attila tanoncottban. Ebédutáni beszélgetésben találjuk az államosított Széchenyi tanoncoíthon la­kóit. Éppen az államosítást vitatják. — Régen vártuk ezt! — mondja egyi­kük. Elragadtatva, felszabadultan beszélget­nek. Egyik a bajokat magyarázza, másik terveket sző, bizakodás, hit csendül ki szavaikból. Buda Zoltán kereskedő tanuló kese­rűen mondja: Rabokként éltflnk... — Mint a rabok éltünk eddig. Elzár- tan a világtól. Nem volt szabad ifjúsági gyűléseken résztvennünk párínapokat hallgatnunk, szemináriumokon tanúin1, semmit sem volt szabad, mert az ellen­kezett az egyházi reakció elveivel. — Hiányzott a vezető — véli Kiss Sándor villanyszerelő tanuló —. A fiúk között nem fejlődhetett ki szoros, közös, ségi szellem. Közös munkáról szó sem lehetett. Mind kulturális, mind politika! téren elmaradtunk. Könyvtárunk elképesztően hiányos. Tu­rul könyvtár, Nemzeti könyvtár, Tol­nai Világlapja könyvekkel«van tele a könyvszekrény. Sok a félpengős re­gény, a selejt. Sehol egy munka, amely a munkásmozgalomról, a szocializmus­ról, a népi demokráciáról szó'na. — ügy hallottam, újság járt az ott­honnak —' veti közbe Kazal Gyula, az otthon új vezetője, aki maga is lakd’os- segéd. — Hogyne, járt'. Az Uj Ember, a Szív újság, a Hazánk. Más? De igen! .Tárt még a Szikra Is, a SzlT ifiús-ín lapja, de azt egyszer sem olvashat'uk el. Csak az otthonvezétő fiókjáig jutóit. A TIOSz otthonban láttuk először. Kis Idő nagy eredményei Széjjelnézünk. A szobák kopárak. Se­hol egy leirat, egy jelszó. Semmi kép, dekoráció. Elein e az élelem ehetetlen volt — panaszolja Szénái László kereskedő ta­nuló —. Néhányan felemeltük szavunkat, csak akkor javítottak Valami keveset. Hetenként 12~-15—20 forintot fizettünk, aszerint, ki hányadéves tanuló. De aki csak egy forinttal js adós ma­radt, az azon a héten nem étkezhetett. Mindenki köteles Volt havonta két kiló iőzölisztet is beadni. Szobáihk piszkosak,' porosak vobak. Így takarítottak, vi­gyáztak az egészségünkre — mondja ke­serűen. — Az államosítás régi vágyunk volt — szólal meg újra Buda Zoltán. *— Néhány nap telt el az államosítás óta, máris vannak eredménye,nk. Már az első nap kielégítő, ízes élelmet kaptunk. A szobákban már nem fekete- dik a por. A tanoncok heti fizetésüknek egynegyedét adják az ot'honnak. Jut a t zetésből másra is. A legmagasabb ösz- szeg 10, a legalacsonyabb 4.50 forint. Jönnek a Jelentkezők — A fiúkban nagy az ambíció. Min­den Iránt érdeklődnek. Terveket szőnek, mint fognak ezután tanulni, dolgozni, közösségi munkát végezni — beszéli az otthon vezetője. Eddig mintegy 14 kér­vény futott be hozzánk felvételi kére­lemmel. Egyébként a fiúk a Diósgyő­I Küszöneínvi vanitaB , , »fi : é M Mindazoknak, akik felejthetetlen ; jó férjem, illetve édesapánk te j metésán resztvettek, fájdalmunkat j részvétükkel enyhíteni igyekez tek, ravatalára virágot h- ztak, ez­úton mond hálás köszönetét € | n t ->u # A ß». C8!j!St5'r fitfíistó ^ téjs c*-ai:Ul n T ule: rőtt megtartott SzlT gyűlésen mar resztvettek. Közösen vonultak fel a TIOSz othonnal. Eljárnak az otthongyű- lésekre a József Attila otthonba. © Az idő múlik. Kezdődik a délutáni munka. Valamennyien izgatottan várják az esti oííhongyűlést, amelyen megbe­szélik munkateí'vükei, megvitatják prob­lémáikat. Uj szellem költözött a falak közé... (t. f.) MegífldüH az új szakmai továbbképző tanfolyam a vasgyárban Ünnepélyes keretek között nyi’t meg szerdán délután a diósgyőri Vasas Otthonban a szakmai tovább' kénző tanfolyam. Urbánusok Mihály szakszervezeti elnök megnyílója után Sugár La­jos országos oktatási titkár Micike- dett szólásra. Beszédében rámuta­tott arra, hogv a most meginduló iänfoh/ 'moh­nak az a céljuk. hoqy c~ WU?" inkább jelentkező stahmunkús- hiányt pótolni tudjuk W?mc»ak itt. hanem Orszáeres vi­szonylatban i$. KitVei-oette. hogy Megindult az őszi munka verseny, . a safószentpéieri járásban Mezőcsdt és Edelény példája után a sa jószent péterl járás köz-'é tjei is bekapcsolódtak az őszi munkaversenybe. Eddiq 5800 kota*ztrti­lls holdat szántottak fel. ami 05 százalékos teljesítményt jelent. Búzá­ból 485 holdat vetettejt be, ami 17 százalékos teljesítés rozsból ped-q 550 holdat ami 50 százalékos eredménynek felel meq. A jdr/is naqy lendülettel foiy'atja „ munkát és rmélhemeq ha­marosan behozza késését. _________ ___________ Lerakták a sajóvárkonyí kulturház alapkövét Avatjék rövidesen az eíkésitut hidakat ós a védőtöltéseket is Miklós főjegyző mondott beszédet, majd Pázmányi István titkár és Bódó lmtt FÉKOSz járási titkár méltatta az ese­mény jelentőségét. Rövidesen sor kerül a faluban egy másik nagyjelentőségű ünnepségre is. Elkészült két új Sajó-híd és az árvé­delmi töltés, felavatásukra' október első felében kerül sor. Sajóvárkony dolgozó népe lázasan !:' sziilődik a nagy eseményre. Nagy ünnepsége volt a napokban a aajóvtárkonyiaknak. Ünnepélyes keretek között lerakták annak a kultúrháznak az alapkövét, amelynek felépítésére a moz­galmat Petrei Lajos, az MDP járási bit- kára indította el. Hatalmas emeletes épület lesz, beépíí- tett színípaddaj a kultúrteremben, de számos más kulturális intézmény, va­lamint a pártok és a népi szervek is helyiséghez jutnak benne. Az alapkőletétel alkalmával Bojki 25.000 forintot jövedelmezett t hold földön a cukorrépa termesztése *2 ESZAKMA G Y ARORáZAG A FÉKOSz kertészeti szakosztá­lyának megalakításakor érdeke5 és színvonal«» vita alakult ki. Többek között hozzászólt a kérdésekhez Virág Sándor, a budapesti HZnkoV itály küldötte, aki a szövetkezeti termelés előnyeire hívta fel a fi" gyeimet. Érdeklődéssel hallgatták a megjelentek a belterjes gazdálko­dásról szóló fejtegetéseit is, amely­ben figyelemronjéltó Ősszehasosdí* tásokat tett a föld helyes kihasz­nálásáról. Rámutatott arra, hogy a k°r* many mo5szcinenö támogatásban ré­szesíti a nemesített vetőmagterme- löket és 'önnek eredményeként az idei qatrdasáqi érben különö­sen a cukorrépatnaq termelők jártak jót. Éqy hold földön Ü5 ezer forintot termeltek be, mivel a nemesített mag ára küon- klnt 25 forint és holdanként 10 mázsás termést ailött. Habár a ne­mesített cukorrépamag nem egv, hanem két év eredménye még így is nagyon jövedelmező. Nemzetgaz­dasági szempontból pedig azért igen nagy fontosságú, mert eddig külföldrő1 aranyért kellett a vc'ö- inagot beszerezni. I hz MNDSz október 2-án, szombaton este 8 órakor a Korona Szabó íehérf-’unáb eu műsoros •• 1 SZÜRET!BÁLT rendet. Eatrfé.e meglepetés, hangulat, pazar műsor várja a t. közönséget. Mindenkit szeretettel hív és vér a Vezetőség Rsftrdflszhy rosszuüete miau etaüpüiik ül Mi-per tórovniásü Ordas Lajos evangélikus püspök és társai valutaiígyében mwftartott szerdai fütárgyaláson Radtatiszky Albert, az ügy harmadrendű vád­lottja rosszui lett. A törvényszéki orvo*szakértÖ megállapítása sze­rint súlyos szívrohamot kapott. In­tézkedés történt, hogy .Rád váuszkyt kórházba szállítsák. Jek'.v.lé.e néíKÜl1 a tárgyalást nem 1-het folytatni. A tanácsdnök a további orvosi, v ör­ménytől teszi függővé, mikorra tűzi ki az ügy tárgyalásénak iVh látá­sát. Radvánszky Albertét egyébként betegségére való tekintette1, a nu.’.r kásbíróság szabadlábra helyezte. AZ MDP HIKE! A Magyar De.gazok Pártja hámori szervezete október 3-án, vasárnap a lüla- fü.edi Paloía-síálló összes termeiben nagyszabású szüreti mulatságot rendez. Belépődíj 3 forrd. Vonatok a Szent Anna templom ól rendes időben indulnak, Lil­lafüredről hajnali 2 órakor indul vonat Miskolcra. Az MDP II. Rákóczi Ferenc pártszer­vezete október hó 2-án, szómba ön este ti órai kezdetiéi család as isiét, rendez, tárlscal egybekö Ve, melyre tisztelettel hívjuk eivtársa'nkal és barátainkat- — iVezetőiég. Az MDP Petői! Sándor pirtszervese.e október 2-án isié 8 ólai kezdetiéi nagy­szabású szüreti bál rendez kultúrműsor­ral egybekötve. A vezetőség szívesen lát mindenkit és gondoskod K a Vendé­gek szórakoztatásáról. J.gyek 2 lórin os árban kaphatók. szákmtmkástéren nb-.es munkaitól- kiiliség. Nemsokára elérjük azt. hoqy a napszámosok között sem lesz munkanélküli. Bejelentette, hogy aki a tan fid va­mot sikeresen elvégzi, ez segédK- velet kap. » A hozzászólások során Ildzsa Ibt- ván oktatási titkár bejelentette, hogy a tanfolyamokra eddig már 18*59 jelentkező v*n. Az ünnepélyes megnyitón leien volt Babusák Pál or5z.igf,s szakmai oktatási titkár is. Mfigofilt oz első csöaPiítjeráuiezss svúaviüíéze! Olt Kámy népjóléti miniszter most avatta fel a karasszíki 104 ágyas c'onttuberkulózitíos gyógy- intézetet. A gyógyintézet « háború alatt teljesen elpusztult és a há­roméves egészségügyi terv keleté­ben épült újjá. A miniszter a it'- avatáíi ü'nnopélyen bejelunfetU'. hogy a hároméves terv során raházán 80 ágyas, Deciken ágyas csoMtubcrku'ózís o>?; fogunk létesíteni. Mat 120 tifsgläH egy Ry iashjz véresfizd A belUgymínisz-érium úlLamvé- deítnl hatósága lmsszu» nyomozás után cljogta a budapesti Mészaro?- utcai Hyilftsház hírhed- gvi*ko5 1c génvségéi. Az olíogo.t lő tömeg- gyilkos katona bal- Mali ü'tlözöRo- ket. szökevényeket és zsidókat búr colt a Dunnpnrtra és a nyi'asházba ahcl a legkegyedenebb kínzások között végeztek velük. A 15 nyilas gyiJkcst kihallgatásuk után letar­tóztatták és ú'-kisérték a Marltó vt- eai fogvázba. Fiiun&p Issz n sitüé» ^sz^öYesilen Október 3-ín, vasárnap nagyszabású falnnápo; rendeznek Mezőkövesden. Nagy készülődés fo’y'k az ünnepség előkészí­tésére, amelyen ott Rsz a járás és * megye közigazgatásának számos veze­tője Is. A műsort már összeállítót ák és keretében helyt kapott sok értékes é- érdeke3 esemény. Felvonulások, nagygyűlés és színes szórakoza ó előadások váltakoznak, ko­moly mézSgazdasági tárgyú előadások, kai. A miskolci Művészt« ep nagy kiáiiftcsa A Képzőművészeti Főiskola mis- kolci Művésztelepe ..Miskolc 25 éve magyar festőmtívészetbiw'* címmel a Müvésztdepen működött művé­szek munkáiból a Kossuth szálló kiállítás' termében kiállítást ren­dez. A kiállítást október 2-án este ti órakor nyit ja meg dr. Bók.i Lász­ló államtitkár. A kiállítás október 8tói 17-lg nuponta délelőtt este (i óráig tekinthető meg díjtala­nul. URÁNIA filmszínház Szept. 30, október 1, 2, 3 Néhány német *n»oi egyen ruhában pertrasaáll Angliában .. 48 éra Föfflereplő: LESLIE LANK; Előadáskezdések ; hétköznap 8 es 8 Ora, vasárnap 4-kor is. — ......n -..........................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom