Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-14 / 210. szám
Sciiiiiliűc iifsiiüiis §lücr ücliccri nem tlrinü le a hitelűit útrúl- jelentette ki Bognár József a Kisgazdapárt miskolci emlékünnepén .Vasárnap volt öt éve, hogy BajcsyZsilinszky Endre miskolci beszédében követelte a kormánytól, vonják vissza a. szovjet fronton idegen érdekekért harcoló csapatainkat*'Ebből az alkalomból a Független Kisgazdapárt borsodme- gyej nagyválasztmánya emlékünnepélyt tartott, melyen Bognár József budapesti polgármester, a párt ügyvezető alelnöke mondott ünnepi beszédet. Fekete Mihály, Borsod mégyo és Miskolc város főispánja üdvözölte Bognár Józsefet, akivel már évekkel ezelőtt is az együttműködés érdekében dolgozott. Most azonban több történik. — Megünnepeljük — mondotta — a munkás paraszt szövetség kezdeti' formáit és ünnepeljük azt is. hogy amikor Bajcsy "Zsilinszky Endre Miskolcon megállít kiáltott, ugyanakkor a diósgyőri munkásság is megfogalmazta, kiáltványát, arpelybon békét, munkát követelt. BajcsyZsilinszky épiígy. mint Ság- váry és Mónus Illés ugyanazért _ a szabadságért haltak meg és ezért emléküket sem lehet egymástól el választani. Ezután Bognár József emelkedett szólásra. — BajcsyZsilinszky Endre — mondotta — kora legbátrabb, leghívebb és a feladatokat legtisztábban látó harcosa, volt. Öt év előtti programjában már benn© volt _ a nagv nemzeti összefogás' hangja, mert felismerte, hogy a feudális elnyomatásból és a német járomból a kivezető út csakis a parasztság és a munkás, sóit összefogása lehet. Bajcsy Zsilinszky Endre már ate kor a népi demokrácia mellett foglalt állást és elítélte azt a polgár; demokráciát. melyet a szervezett nagytőke oligarchikus diktatúrájának mondott. A párt a felszabadulás után 1945-ben erről a BajcsyZsilinszky Endre által megszabott útról elkanyarodott. Bognár József ezután ismertette azokat a harcokat, melyeket a Független Kisgazdapárton belül a Bajcsy Zsilinszky féle politika érvényesülésének érdekében folytattak. A pártot most már a kijelölt utón vezetik, de nem nyújtanak fedezést semmi más várt tevékenységéhez. 1946- ban 22 ezer nagy gazda, érdekeit védte 2 és félmilliós var ászt Sággal szemben. Külpolitikai kérdésekről szólva tagadta a háború valószínűségét, mert a feszültség nem annyira n nemzetek között, mmt amennyire a nemzeteken belül van és ez a ' feszültség minden országban érezhető. 'A most folyó nagy nemzetközi küzdelem is minden ember felszabadításáért folyik — fejezte be beszédét Bognár József. Magyar Cionista Szövetség Borochow köre A Kálvin utcai Kultúrteremben nra kedden este pontosan fél 7 órai kezdettel CHaJim ZekkaJ Palesztinái kiküldött tartja beszámolóját EGY BLUBZÓ TUQNiVBLÓI 6S fi l\mm TÖRTÉNETE címen. A Magyar Dolgozók Pártja nevében íh'ieszol József megyei titkár. országgyűlési képviselő üdvözölte a Kisgazda Párt ünnepélyes nagyválasztmányj ülését. — Örömmel vesszük, tudomásul, hogy a nemzeti összefogás odáig jutott. A kisgazdapárt mostani vezetőivel lehet dolgozni és a jövőben még eredményesebben akarunk együttműködni, hogy mi jelenthessük elsőnek: Borsod me gyében megteremtődött, az új Függetlenségi Front alapja. Nem teszünk különbségei a va- rasgtj dolgozók, az ivari munkások és a haladó értelmiség között, * li - * Fogjunk össze a Függetlenségi Front szellemében és építsük ki a dolgozók szabad országát- — mondotta üdvözlő szavaiban Prieszol József. Mihala Gyula a Nemzeti Bizottság elnöke üdvözlő beszédében rámutatott, hogy a Nemzeti Bizottság Borsodban az összefogás sziliemét képviseli és a megyében ebben a szellemben dolgozik. A beszédek után megválasztották a vármegyei vezetőséget, melynek elnök ,J az egyhangúlag megválasztott Drótos J-ajos lett, majd a Kisgazdapárt kegyelete» ünnepsége a F .ózaí hangjaival ért véged". A küldöttek a Kossuth szállóba mentek, ahol megkoszorúzták Baj- csi-Zsiünszky Endre emléktábláját. Az élelmezési dolsozék már egységesen vesznek részt az őíbónagras versenyben Az Élelmezésipari Szakszervezet termelési értekezletet tartott, ahol Forgács Pál elnök bejelentette, hogy az élelmiszer, a -malom, a hús, valamint az édesipari szak- szervezet a közeljövőben egyesül. Közölte, hogy a magyar élelmezési munkások kiléptek a Nemzetközi Élelmezési Unióból' mert az a Matshall-térv szolgálatában állottAz ért kízlet,úgy határozott. Hogy az élelmezési ipar dolgozói csatlakoznak az öthónapos munkaver- senyhez és 25 üzemben munkabri- fádot szerveznék!, hogy; minél jobb és olcsóbb élelmezési cikkeket kapjanak a, dolgozók és felvegyük a versenyt a világpiacon más országok élelmezési termékeivel. Már 433 hold juí 65 miskolci foldhérlőaek A bejelentést elmulasztók egész földjét Igénybeveszik — Mezőkeresztesen is megalakult már a bérlőszövetkezet A nagymiskolci, földbérlő bizottság hétfőn driven tartotta meg fd- ső ülését a városháza tanácstermében. Az e napig birtokában lévő adatokból megállapította a tyizott- ság. hogy Nagymiskolc területén az,. 5 kutasztráUs holdon felüli bérletekből 433 fatasztráüs hald és 420 négyszögöl szántó és 17 ka- tasztráiis hold 134 négyszögöl szö- lőbórlet, áll az igénylők rendelkező sére. Nagymiskolc dolgozó kis parasztsága részéről eddig 6n igény- jogosult jelentkezett, akik bérletre tartanak igényt. Megállapította a bizottság azt i*- hogy a bérletek bejelentési kötelezettségének a kitűzött határideig, szentember fíig, sőt a mai napig is sok bérlő és tulajdonos nem tett eleget. A bérlő bizottság hivatalos jogánál fogva ezek ellen megindítja az eljárást és amennyiben megállapítják. hogy a bejelentést rosszhiszemű szándékból mulasztották el, a mulasztó által haszonbérelt ingatlant előhaszonbérlet utján teljes egészében igénybe veszi. A bejelentés elmulasztásáért a haszonbérbeadó és a haszonbérlő együttesen felelősek- - ■■ > A hétfői napon a vármegyei FÉKOSz-hoz beérkezett a mezőkeresztes; földbérlő szövetkezet alapítóinak szeptember 6-án kelt alapítási tervezete. A tervezetben 12 igényjogosult-, éspedig Ágoston István Édes András. Oravecz András. Balogh Mátyás. Ágoston Imre, Hepsi Mihály. Dénárt János, Dénárt István. Farkas Gábor, Grigo- ráa László. Vízi Menyhért és özv. Molnár Imréné jelentik be, hogy föhlbérlő szövetkezetét kívánnak alapítani és az, alapítandó szövetkezet alakuló közgyűlésének időpontját meg fogják hirdetni. ' 1 ÉSZAKMAGYARORSZÁG 1 BIzonYiMIsgésziiést ressteM el a sikkasztó foghäzporincsnek ügyében A miskolci törvényszék dr. Miesz tanácsa hétfőn tartotta a főtárgyalást Kábái István fogházőr hadnagy ügyében. Kábái járatlanságával és tudatlanságával védekezett. Szerinte a pénzt egy Járossi nevű fógol.v sikkasztotta el. ö csupán 1300 forint sikkasztását ismerte be. ügy a vád. mint a védelem részéről kérték a bizonyítások kiegészítését, valamint a védelem részéről Kábái szapadlábra helyezését. Ezután a bíróság meghozta a döntést. amely szerint a bizonyítások kiegészítése végeié a'főtárgyaidat elnapolta. Kábái előzetes letartóztatását pedig fentartja, mivel a ^ád olyan súlyos, hpjjj- spkéstöl tartani lehet. Leszéílífjáfe o ksmervek írót Gárdonyi Pál miniszteri tanácsos sajtótájékoztatójában közölte, hogy a növény és főzelék konzerv árát 25 százalékkal leszállítják. Kísérletek folynak arra. hogy a külföldről 'zott dobozanyagot kiküszöböljél-:, alumíniumból ké’ szfeilt dobozokkal helyettesítenék. Amennyiben ez a, kísérlet sikerül, akkor a konzevvek árát még tovább csökkentik. Több feülalBIo! o Tóién Éjen a héten ismét emelkedett a totó- zók szátjia A postatakarékpénztárhoz 21.236 szelvény érkezett be. Elmaradtak a nagyobb meglepetések és így igen- sokán érlek el találatot. Tizenkét talá- la*os szelvény 46 volt és eíek után 3243 forintot fizetnek a nyerőknek. Tizenegy találatos szelvények száma 93/,. a nyeremény összege 169 forint. Tiz találatos szelvény 7360 volt, 20 forintot Kapnak a nyerők. Őszi menetrend Idfliforgalomlias Érvényes 104*3 okjslier 3-tól 31-ig Hétköznaponként 3.00 i. Budnftesl é. 11.25 8.50 t. Misko'c i. 10.35 0.05 i. Miskolc é. 10.20 9.35 é. Gebrccen i. 9,50 Utasszállüás: IBUSz Menefjegyiroda Széchenyi u. 15-17. Tel.: 12-26. Áruszállítás: Széchenyi utca 109. szám HASZOVLET Felszámolják a fekete benzispiccot Letartóztatta a gazdasági rencD őrség Német János és Lajtos 1st- ván_ budapesti kereskedőket, akilc közel 1 %• ezer liter benzint vásároltak össze jegy nélkül külfődy dunai hajósoktól és a megengedett árnál magasabban adták el, A gazdasági rendőrség a jövőben foko-' zottabban ellenőrzi és felszámoljál a fekete benzinpiacot. — | S&ak&zm/C’Z&ti élti A vas- és fémmunkások szakszervezetéhez tartozó bizalmiak és üzerfii bizottsági tagok részére értekezletet tartunk 14-én, kedden délután 5 órakor a szak- szervezet helyiségében. Szerdán délután 4 órákor taggyűlést tartunk, tárgy; ipari szervezkedésre való áttérés ismertetése, központi előadóval. Pontos megjelenést kér a vezetőség. A famunkás szakszervezet értesíti í N./,yittiskolc területen lévő asztalos, bognár, fa-, csont- és müanyngeszterga- lyós, fésűs (szarumüves), hangszerkészítő, kaptafakészítö, kádár, kárpitos, gyermekkocsikészilő, paplanos, kefe- ég ecsetkötő, kosárfonó, fádakészitö, parket, talerakó és bútorfényező munkaadókat hogy a náluk foglalkozhatott’ tanulókat Utasítsák, hogy 16-tól minden hét csűr , törtökjén este 6 órakor a Debreczeni uÍj ca 16. sz. alatt lévő szakszervezeti helyi* Bégünkben szakoktatáson megjelenni kÖJ telesek. Meg nem jelenésükért a munkaadójukat tesszük felelőssé. Hélef a pécspetri ügyben A budapesti népbíróság TittselP tanácsa, hétfőn hirdetett ítéletet 3 pócspetü rendőrgyilkosok bűntársai fölött. A felbujtók közül FznuV linkó Jánost 1 évi fogházra, Pósi Lajost 1 évi börtönre. Köbli Jár 1 nőst, Kusnyér Andrást és Mitten! Jánost 2—-2 havi fogházra. Orosz Jánost és Belica Gyulát 3—3 hónapi fogházra, végül Konzili Tall 10 hónap; börtönre ítélték. Az ítél let ebben a vád és védelem fellebbezett, a kisebb büntetésre Ítélt vádlottak ítélete jogerős, ü A néphírósdg előtt a FM összeesküvői A Földművelésügyi Minisztérium vezető főtisztviselői bűnügyét, amelynek 84 vádlottja van, ma reggel kezdi tárgyalni a budapesti népbíróság Olt; tanácsa. A hatni* may fötárgValást a nagy esküdt- séki teremben tartják és körülbelül 120 tanút idézett meg a bíróság. A vádat Bodonvi Márton a nép- ügyészség vezetője és Gyarmati István képviselik. A főtárgyaid« mintegy öt hetet vesz igénybe, úgy Jiogy Uélet október utolsó napjaiban várható.