Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-13 / 209. szám
Híueí'sses Izgstél Sí£!i . b biröstig A miskolci népbíróság Réthelyi- tanácsa szombaton két rádióit ügyében tartotta, meg a fbtárgyalást Kovács Dániel 54 éves debreceni magántisztviselő dentokrácia- ellones szervezetekben tevékenyen működött, demokráciaellenes cikkeket, írt, a Szovjetunió ellen ocs- mánv módon izgatott. A bíróság 7 hónapi börtönre- 5 évi politikai és jogvesztésre ítélte. Török István 87‘éves ózdvasgvári tisztviselő, volt főhadnagy, embertelenül bánt az alá ja rendelt legénységgel. Ok nélkül pofozta, kikötötte- őket. Bisztri Emilt „büdös kommunista“ megjegyzéssel megrugdalta. A bíróság a bizonyítékok kiegészítése végett a fő tárgyalást elnapolta. ____________ — Görög monarehofasiszfa katonák szombaton reggel jugoszláv területre léptek és több jugoszláv katonát agyonlőttek. hm áU a jugoszláv kormány ti]- látszó jegyzéket adott át a belgrádi görög követségen. ifjúmunkások taSkfirá&a ötÉB&n&p&s m$ä!®ksäw®rsB£3yr& A Ganz Hajógyár, WM Magyar Pamutipar, MAVAG és a Ganz Villamossági Gyári SzlT versenybrigádok vezetői és tagjai, valamint fenti üzemek SzIT-titAárai felhívják az ország valamennyi SzlT ifjúmunkás brigádját, hogy csatlakozzanak versenyfelhívásukhoz és szocialista versennyel járuljanak hozzá az országos 5 hónapos munkaver- seny sikeréhez. Versenybe a szakszervezeti kongresszusért! Elfogadjuk a WMgyár SzlT ifjúmunkásainak azt a javaslatát, hogy az országos munkaversenyben. való tevékeny részvételükkel a magyar dolgozók nagy ütme gének, a Szakszervezeti Tanács kengresz- szusának sikerét segítjük elő. Ifjúmunkások, brigádok; Fokozott munkaversennyel ünnepeljük a Szakszervezeti Tanács kongresszusát, n magyar dolgozók képviselői nej: tanácskozását. Brigádjaitok az üzemvezetőségekkel egyetértésben állítsák össze az 5 hónapos munka versenyek alapján versenyfeltételeiket és küldjétek be szeptember 14-ig a SzlT Országos Központnak. Előre a hároméves tervünk 2 év 5 hónap alatti megvalósításáért! Előre az országos 5 hónapos munkaversennyel a Szakszervezeti Tanács Kongresszusáért! Éljen az MDP, amely országunkat a szocializmus félé vezeti! Él. jen a magyar nép nagy vezére. a magyar ifjúság nagy tanítómestere, Rákosi Mátyás elvtárs! Csepel; WM-SzlT, Ganz Hajógyár, Magyar Pamutipat MAVAG, Ganz Villamossági ifjúmunkás brigádjai. Üdvözöljük A LEGSAJÁTOSABB BORSODI JELENSÉG iüviÉKílíei szüretet üiiili a moiys&en így emeli fel a parasztság Jólétét a kibontakozó szövetkezett Ellenséges hírverés, nemtörődömség és a szakértelem kezdeti hiányainak ellenére ma már sok helyen irányító erő' a szövetkezet. Hogy ez így van, csal/ futó pillantást kell vetnünk a közeimül tra, a mozgalom indulására a felszabadulás idején. Amikor a szövetkezetét a Hangya és Fuíura jelentette, népeile- ncs üzérkedő szellemével. Nem volt könnyű romboló hatásukat kiküszöbölni. Eiindul a főldművssszövetkezetsk szervezése A Kommunisták voltak azok, akik a legtöbbet dolgoztak ezért es munkájukat siker koronázta, borsodban jelenleg több mint száz föld.müvcsszöveíkezet működik, fele már ezeknek kerékvágásba jutott és hamarosan sor kerül a többiek fellendítésére is. bgueíién adat elég a tejiodés érzékeltetéseié: amíg a 80 Hangyallök liHb augusztusában bU ezer tonnt torjaimat Tizenhat községben fogtak össze a falu dolgozói, hogy kilépjenek sötét elzártságukból és gyönyörű példáját mutatták a közös munkának. Az oszlopokhoz szükséges faanyagot rnaguk termelték ki és szakemberek vezetésével maguk is szerelték fel. mozgalom győzelmes munkája bajónémeti, Járdánháza, Arió, Cser. mely, Balaton, Sáta, Center és Ózd III. kerülete, összesen nyolc község jutott így villany tényhez, de hamarosan k;gyut. lad a villany a többi tajuban is. hgyre- másra alakulnak a villamosítási szövetkezetek, amelyek a legtisztább szövetkezeti eszmét képviseli. Nemcsak pénzzel, hanem közös munkával és egyhangú megállapodással hajtják végre tér. veiket és lényegesen Olcsóbban jutnak az annyira óhajtott villanyhoz, mintha vállalkozóval építették volna. Általános szövetkezetek felé benyomott le, a AYQSzK az idén egyeljen hónapban másfél millió fonníot forgalmazott, tevékenységük is bővült, nemcsak fogyasztási vonalon dolgoznak már, egyre kiterjedtebb az értékesítési és termelési hálózatuk is. A Hangya szövetkezeteknek a üemo- kiatlzílodasa is folyamatban van es nincs már egésszé az az idő, hogy mindenütt megtéfemtik az eiölejté'elet a mozga. lom egyesítésére. Külön fejezetét érdemelne a hitelszö. vetkezetek ügye. Ezelőtt még nemrégiben ezek is mind a kuláksag kezében voltak, mindenléle üzlettel foglalkoztak, '-'edig nem ez a teladatuk, hanem a nép bankjává kell válniuk paraszti vezetés alatt, hogy a falu tőkegyűjtését és mezőgazdasági hitelszükségletét ellássák. Uiosgyorvasgyár, Tibolddaróc, Mezőkövesd, Futnok és Ózd hitelszövetkezetei már igazi céljaik szolgálatában állnak. A megyeben. 41 hitelszövetkezet van, de folyik újabbak megszervezése is. 8 községet villamosít a falu ős&zeíogása A legsajátosabb borsodi jelenség a szövetkezeti mozgalom terén a villamosítási szövetkezet. ! Nehézipari központ mezőgazdasági géposztá'y bizományi lerakat a ÉRD El FÜL vaskereskedö Miskolc, Zsolcai kann 16 llaktáron: Kühne, Csepel, Hoíícr és Sehraníz gyártmánya mezőgazdasági gépek Mindez a fejlődés a megyében szorosán összefügg a Magyar Dolgozók Farijának nagyszabású célkitűzéseivel, programjával és azzal a vas- szorgakmú tevékenységgel, amellyel ezeket megvalósítja. Egyetlen pillanatig sem kétséges, hogy ha a kommunisták nem lepnek közbe, és nem segítenek a dolgoZó .parasztságnak, a falu szövetkezetei továbbra is, vagy még inkább a szipolyozó kuiakok kezéoe kerülne. De segítettek, s így történt, hogy álszovetkezetek helyett tgazi szövetkezetek gzdátkodnak, nem egy-két nagygazda hizlalására, hanem az egész közönség javara. A talu jótétét emelik, egyik-mas;k helyen olyan eredménnyel, hogy minden dolgozó parasztot meg- nyeitek maguknak. De az MDF programja új és még nagyobbszabásu célokat tűzött ki most a talu lejé. Egyesíteni fogja a szétszórt szövetkezeti erőket és megteremti az általános szövetkezet magasabbrendS típusát. Nem apró boltokat akar felállítani, hanem arra vett irányt, hogy az értékesítés és a termelés frontján is ellássák á feladatot. Vau már gépállomás Is! Kommunisták harcolták Ki, hogy az idén 68 töldmüvesszöveikezet kapcsolódhatott bele a termény és a gyapjú lelvá- sárlásába a megye területén. Termelési vonalon is sok minden tőr. tént. A putnoki szövetkezet például a diósgyőri munkások segítségével gépállomáshoz jutott. Sikerük megmutatja a •többieknek is a helyes utat. MDP ezövekezeti konferencia Útmutató: lesz a mai MDF szövetkezeti konferencia is, amely széles tömegeket mozdít meg és új erőket kapcsol a munkába. Bsrájatot tog mondani az eddig végzett munkáról és azokat a szövetkezeteket, amelyek jól dolgoztak, példaképül állítja a talu elé, ahol pedig hibák vannak, nyíltan fel togja tárni és lehetőséget ‘ nyújt kiküszöbölésükre. A borsodi falvak 5 népe szilárdan követni fogja az itt k'je* í tölt irányt, amely a holnap tele vezet. (Zs. I.) u inifFiiwi'iin'iiiiiiiiiiiiiiiiii'iiini'iif ......................mi i n1 ***** mSEamSSS!SmammfiS^SmsmS3 Minden őszi vetés dús bokrosodását, hiánytalan átteleltetését biztositja. 400 vidéki raktár áil a gazdák rendelkezésére. Felvilágosítással szolgál: g tum ne Dudspest, V., N-srior-ti c s 2!. sz. fest uz összes vidéki képviselet a Független Kisgazdapárt borsod- megyei választmányi ülését. Tud juk, hogy BajcsyZsMn$zky Endre öt év előtti miskolci gyűlésének évfordulóján a Párt ügyvezető elnöke, Bognár József budapesti polgármester fontos megnyilatkozását fogjuk hallani a nemzet demokratikus erőit összefogó Függetlenségi Front újjászervezésével kapcsolat, ban. Most már bizalommal tekinthetünk e választmányi ülés elé, melyet az országos viszonylatban népi demokráciánk támaszává vált és megyei viszonylatban a Rácz Gáboroktól, Szabó Józsefektől. Pártay T ivadaroktól megszabadult Kis gazdapárt rendez. öt esztendeje, hogy e Párt polgári tagozatát Miskolcon Gyuricskó Béla és dr. Sásdi Ernő megszervez, tók. Öt esztendeje, hogy a mártírhalált halt Zsilinszky Endre Miskolcon állást foglalt a romlásunkat okozó németekkel való szembefordulás mellett. Kívánjuk, hogy ezen az évfordulón a Kisgazdapárt megyei választmányi ülésének résztvevői nuír n következetes népi demokratikus magyar politika követése mellett tegyenek hitet s az ország dolgozó millióinak utat mutató nagy Pártunkkal, n Magyar Dolgozók Pártjával haladjanak az új Függetlenségi Front megteremtésével a dolgozó magyar nemzet fel- emelkedésének útján — éberen ügyelve arra, hogy soraik tiszták legyenek n nép ellenségeitől, a város és falu Isizsákmányoló elemeitől egyaránt. Alkalmas és átképtz állami érdekeltségű vállalat intelligens hölgyeket és urakat akvizíciós munkára. Aján. latokat életrajzi adatok közlésével „Biztos jövő“ jeligére a kiadóhivatalba kérünk. Szeptern fesr 30-íg be keil leiiüteal in orszÉges jelcnfüsása missrat és mfiszali ájitósefest Az országos Tervhivatal találmányi és tájékoztatási osztálya felszólítja az illetékeseket, hogy a felügyeletük a!a tartozó összes üzemek, vállalatok gyűjtsék össze az országos jelentőségű találmányokat, újításokat és azokat szeptember üU-ig küldjék be az országos tervhivatal találmány osztályára. Urszagos jelentőségűnek mínósitheio az a találmány, melynek alkalmazása esetén jelentős gazdasági eredményt hozhat. A várható gazdasági eredmény- az évi 1U0 ezer forintot meg kell haladni, illetve ilyen összegű megtakart-, tást kell elérni. ingjál ÉSZAKMAGYARORSZAG 9