Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-09 / 206. szám
Psdügő^usncp lesz sz&rabstcn o Zeeepslotóbiin A Pedagógus szakszervezet Bor sodmegyei csoportja szeptember 11-én. szombaton megyei Pcdagó- giisnnpot és tervütlnepél.yt, rendez. Ennek keretében ünnepli a cente- núris tnunkaversenybon kitlinte tett tagjait és ismerteti a hároméves terv kulturális eredményeit. Az linnepi beszéd elhangzása után a kitüntettek üdvözlése következik, majd ezt követően ének és zeneszámokat, szavalatokat adnak elő n pedagógus szakszervezet, tagjai. Az ünnepség 10 órakor kezdődik a miskolci Zenepalotában. Aranyat ért az eső, megtöanyüeíte az eszi munkák elvégzését, használt a terményeknek is A hétfő este megindult kiadós e?ő, amelv mintegy 12 óra hosszát tartottt. áldásos volt mezőgazdaságunk szempontjából. Szakemberek nyilatkozata szerint igen nagy jelentősége az. hogy me g könnyítette az őszi talaj- munkátamit a kiszáradt kemény föklün nem tudtak elvégezni. Megkönnyítette a tarló- hántást és az őszi vetési munkákat, amiknek éppen most van az időszaka. De igen nagy hasznára vált a még lábon álló, illetve földben lévő terményeknek is. Különösen jót tett a még be nem érett kukoricának. mert elősegíti a szemképzö- dést. továbbá a lucernának. Cukor répa és általában répaterméslink* nek ig javára szolgált, úgy hogy joggal lehet mondani: ez az eső aranyat, ért. PóiuljtLrl a nyugafos a mirt;&gazdéfck*.l Az országos mintagazda értekezletre Budapestre jött ifi. Viskl János és Gombos Gyula Kossuth- díjas gáborjáhi újgazda. Reggelizni us egyik Üllői-úti vendéglőbe tértek be, ahol egy ismeretlen fiatalember csatlakozott hozzájuk s az élmunkások és a FÉKOSz éltén igyekezett bujtogatni, A két gazda, azonnal rendőrt hívott, ah* igazol- tatta a bujtoqatót. Kiderült róla. hogy Katona István nyugatról nemrég hazatért fasiszta. Átadtál, a népűgyészpégnek. Olcsó színházi bérlethez jutnak a miskolci dolgozók az idei színiévadban Megvalósulás felé halad a szocialista szlhháztlpus kialakítása A Táros SzinUgyj Bizottsága dr. Gálffy Imre polgármester elnöklésével szerdán ülést tartott. Letárgyalták azokat a kérdéseket, amelyek már a múlt ülés alkalmával felvetődtek, az idei színházi évad dal kapcsolatban. Elhatározták már akkor, hogy a bizottság lépéseket tesz aziránt, hogy o széles dolgozó tömegeket bevonják a színházkultura nevelő és szórakoztató élvezetébe, S ehhez mindenekelőtt anyagi vonatkozásban segítik hozzá. — Nem lehet arra ez álláspontra helyezkedni. hogy a színház vezetősége és a Szinügyi Bízóit. súg mindössze a műsor összeállt- . fására szorítkozzanak — mondotta Kiss Ferenc. Arra is gondolni keli hogy mozgósítsuk a tömegeket és olcsó bérletek útján hoszájutassuk őket a színházlátogatáshoz. Ujtlpusú szocialista színházat kell kialakítani és meg kell állapítanunk, hogy ez már a megvalósulás stádiumában van. Even irányban már bevonták a munkába a szakszervezeteket is, amelyeknek togitii között nagy ér* deklfllés mutatkozik a bérletek Iránt. Beszámoltak arról, hogy a színház 40—50 százalékos kedvezményes bérletjegyet tud adni, 12—14— Iß forintos áron a dolgozóknak, szükség esetén 2 havi részletre. Ezeknek segítségével a színház anyagilag megerősödik és nem szorul többé segélyezésre. Megvitatva az egyéb színházi problémákat a bizottság kívánatosnak tartja, hogy a műsoron minél több magvar lró szerepeljen, mert a magyar dolgozó tömegeket első sorban a magvar dolgozók problémái érdekelnek, de szükségesnek tartja a tájszínház mielőbbi megszervezését is. amely a tnegvö minden részébe elviszi n kultúrát. „URÁNIA, I FILMSTONHA? I Szeptember 9, lő, 11, 12 Szive vérével írja csodálatos muzsikáját Berlioz a nagy zeneszerző és megszületik a Fantasztikus ssbfónia 'sfuzi francia film. bétkő/.'i; ’ •skezdések; : art,. vasárnap 4-Vor is. A felmerült javaslatokat a Bizottság magáévá tette ég rövidesen a színi évnd megkezdésével sor kerül megvalósulásukra is. 4 és tél hónap alatt — az öthónapos tervért! A Győri Textilmüvek az új öthónapos tervidőszakot négy és fél hónap alatt akarják elvégezni. Ezt erőteljes racionalizálással, a gépek átcsoportosításával egye<• üzemrészek összehangolásával. az él- munkáskör oktató és felvilágosító tevékenységével akarják elérni. A gyár a most lezárult országos munkaversenyben az ország hat" d‘k szövőgyára lett. ■ .sa&w*•}>■**>-*«* »• A Függetlenségi Front ú]|ászervezéséí tárgyalta a pártközi értekezlet A Magyar Dolgozók Pártja kezdeményezésére szeptember 10-én este 10 órakor pártközi értekezlet lesz Budapesten, amelyen a Nem eetf Függetlenségi Front újjászervezését tárgyalják meg. ülést fartőit az MDP megyei választmánya A miskolci Kossuth pártszervezet nagytermében tartotta meg ülését szerdán délelőtt a Magyar Dolgozók Pártja borsodmegyei nagy választmánya. A nágyválasztmánv tagjaj meghallgatták, mr»:d számos hozzászólás után tudomásul vették Príeszol József megyei tit kár, országgyűlési képviselő politikai és szerve,-,éti beszámolóját a megyei bizottság által végzett, munkáról és a beterjesztett munkatervről. majd határozat] javaslatot fogadott, el. A határozati javaslatban az MDP borsodmegyei választmánya háláját fejezi ki a Párt Központi Vezetősége iránt azért a, támogatásén és segítségért, melyet a d’ósgyőrvasqyári pártszervezetben folg, tatott vizsgálatnál nyújtott és megígéri, hogy fokozott osztályéberséggel javítja meg munkáját, A naouválasztmány utasítja a megyei bizottságot hogy fokozott figyelemmel ügyeljen a Párt élcsapat jelle. gének kidomborítására és erőteljesen támogassa a dolgozó parasztság szövetkezeti mozgalmát. A nagyválasztmány dicséretben részesíti, a borsodmegyei SzIT sserveze tekét és a SzlT megyei vezetőségét eredményes munkájáért, távirat},an üdvözli a mintaaazdák országos ' termelési értekezletét és szeretettel köszönti az ott kitüntetett borsodi minta gazdákat. Átadták a munkaverseny jutalmait a legjobb bányászcsapatoknak Borsodban van az ország legjobb bányászcsapata ES/AKl’ ARORSZAG A borsodi bányászok között, vasárnap osztották szét a 4 és fél hónapos országos munkaverseny pénzjutalmait. Az Országos Munka- verseny Bizottság összesen 181.300 forintot utalt ki jutái mazásokra. Az elbírálás alapján a következő csoportok és bányák kaptak jutalmat. A munkaversenyben az orszáa legjobb bánya:' c-ipata az ormospusztai Rákos; lejt- aknábnn dolgozó Munkácsi István és Vincze Barna bányászokból álló csapat lett. A két há nyász 1800 ponttal teljesítették az előirt programot. Előzőleg mindketten megkapták az élmunkás kitüntetést, most pedig 3000—3000 forint, pénzjutalmat kantul:. Az ország harmadik legjobb bányász-csapata ugyancsak Borsodban van a somsába bányában. Tagjai: IMhánszki Ferenc. Turesá- ni János. Ribánszki Sándor. Mag István, Kökény László, ifj. Bösö czi Péter és Herczcg József. Fejenként 1000—1000 forint pénzjutalomban részesítették őket. A kerület legjobb csapata, amelynek tagjai a Kossuth díjas Oroszi János. Varga Balázs és Fazekas József mindhárman egyenként 1000 —1000 forint pénzjutalmat kap tak A borsodi kerület legjobb bá nvüja at Alherttelep, amelynek el ső csapata Kozmán István élmun kás által vezetett 20 tagú csapat valamennyien 800—800 forint pénzjutalmat kaptak, A kerület összes többi üzemének első csapatai és azoknak tagjai 500—500 forint pénzjutalomban részesültek. A kerület bányái közül első lett Albertteiep. második a Péch Antal táró, harmadik a Baglyas táró. A jutalom kiosztásánál a bányászok Ígéretet tettek a továtbi jó munkára és hogy a mostani csonka tervben még jobban fogják fokoz ni a termelést, HaSailó értelmiségünk ez isheltiéjiítésért A MKOSzbe tömörült haladó ér* telmiaégi dolgozók tevékenyen részt vesznek a ..Dolgozók az iskoláért“ mozgalomban. Havi törzs- illetményüknek általában 1 százalékát. de igen sok helyen ennél jé nyegesen többet ajánlottak fel és fizettek be a mozgalom céljára. Az adományok beküldése még Mvik, azonban a részleges eredmény máris 2186 forint 60 fillért tfisz ki, A felajánlásokból különösen ki emelkedik a miskolci erdőigazgató- ság. a miskolci igazságügyi és pénzügyi csoport, továbbá, a mezőkövesdi pénzügyi csoport teljesít ménve. utóbbinak' tagjai lörzsfizetésüknek 55 százalékát ajánlva fel. eay mezőkövesdi is koin Pánik tantermét teljesen helvredUUtaták. IIal?dij értelmiségünk' ezúttal i* tamilplét adta a dolgozóíz együvé- tartozásnak, hogv n szabad iskolákért folytatott harcában eggvé forrt a fizikai dolgozókkal SzűtUáz A miskolci Nemzeti Színház » VAüSz népkerti szabád’éri színpadán az órási sikerre való tekintettel közkívánatra ma, szeptember 9-én. csütörtökön este / órakor a »János vitéz« daljátékot megismétli. Uj rendezés, lényes kiállítás, csodálatos tényhalások. Kedvezőtlen időjárás esetén az előadás a színházban lesz megtartva. Jegyelővétel a miskolci Nemzeti Színház elővételi pénztárinál és az előadás napján a szabadtéri szinpad pénztáránál. Helyárak: 1.50—5 forintig. Szeptember ló-én, pénteken délu'án 4 órakor ifjúsági előadás a népkerti szabadtéri színpadon, »János Vitéz«. Kedvezőtlen időjárás esetén a miskolci Nemzet Színházban lesz az előadás megtartva. Szeptember 11-én, szombaton és 12-én vasárnap este 7 órakor a népkerti szabadtéri színpadon a miskolci Nemzeti Szinház előadása, a »Mosoly országin, kerül színre. CORSO yjlmsztfiltftz műsora Szeptember 7, 8, 9 Szerelem, bánat,-vidámság és nyomorúság elevenedik meg a filmen Ezt látják a csillagok Lélegzetfojtóan izgalmas jelenetei Előadások kezdetei Hétköznap C é- 8, vasárnap és ünnepnap 4 órakor i Jegyelővétel hétköznap fél 5-től, va* nap és ünnepnap 10-^-12-ig és I!--