Észak-Magyarország, 1948. november (5. évfolyam, 199-227. szám)
1948-09-09 / 206. szám
Tudósítás az országos parasztértekezletröl Lemondtak a reakciós evangélikus vezetők || Bányászszerencsétlenség Titonakmírnincstibsigt! \ Schamait hormánQ bukása után amerikai bábkormányt alakítanak még Franciaországban — de kannunisták nélkül nem lehet kormányozni Schuman második kormánya sem volt hosszú életű: kétnapos dicstelen lét után kedden a franca nemzetgyűlésben ö szavazattal leszavazták. Ez volt az első megjelenése az új kormánynak a nemzet- gyűlésben és rögtön meghozta teljes vereséget. Mi sem bizonyítja ennél jobban, hogy az egész Franciaországra kiterjedő általános válságot az »amerikai kormányok« váltogatásával nem lehet megoldani. E^ész Franciaországban folynak a sz-ajkok. A pánskörnyeki gyárak és bányavidékek dolgozói számos helyen tiltakozó gyűléseket tartanak, példájukat most a dolgozó parasztság is követi. Franc'aországban a nemzeti függetlenség amerikai zsoldban álló árulóin kívül ma már mindenki tudja, hogy újabb bábkormányt alakítani lehet, de kormányozni a kommunisták nélkül már nem. A dolgozók demokratikus egységkormányt követelnek. A francia belpolitika egyik legizgalmasabb éjszakáján mára virradóra a trancia Kommunista Fárt nyilatkozatot adott ki. Megismételte előző kijelentését és újból megerősítette, hogy hajlandó vállalni a felelősséget, amely a nemzeti egység kormányában reá hárulna. Mindezt a munkásosztály és a dolgozó tömegek, a nemzeti függetlenség és a béke biztosítása érdekében hajlandó megtenni. Kommunista !eíe«ifezés Sctasii Líúterói A francia nemzetgyűlés kedd esti ülésének kiemelkedő eseménye volt a kommunista párt titkárának, Duclosnak a beszéde. Rámutatott hogy behuman beleegyezett a jóvátétel leszállításába, a leszerelésre tervbevett 862 német gyárból 187 járt volna Franciaországnak, de ebből mindössze 8-at kapott. Schuman a nemzet érdekei ellen akar kormányozni. A politikai egyensúly hiányát az okozza, hogy a munkásosztály és annak pártja ellen akarnak kormányozni. De ahogy a nép megakadályozta Rey- naudot és társait terveinek végrehajtásában, úgy önöket is meg fogja akaj dályozni abban, hogy a francia nép érdekeivel ellentétes politkáf folytassanak — mondotta Duclos Schuman télé fordulva. — A tömegek fellépése ki lógja harcolni a demokratikus egységkormány megalakítását, miután Önöket lemondásra kényszerűéi te — fejezte be beszeuc, Duclos. A köztársasági elnök szerdán délelőtt fogadta Duclos és ffiorez kommunista vezetőket. A fogadás után Duclos ezeket mondotta: Közöltük az elnökke], hogy az elmúlt napok eseményei bebizonyítottak, Franciaországnak demokratikus •gységkormányra van szüksége. Az Általános Munkásszovetség vezetősége megállapítja, hogy a népi tömegekben egyre növekszik az elégedetlenség a reakciós politikával szemben és ezert egységre szólítja fel a dolgozókat, hogy lehetővé tegye a munkásosztály követeléseinek teljesítését biztosító egységkormány megalakítását. !(. Dudes nyilstkozulu o ma gyér sejfónsk Duclos a köztársasági elnöktől való távozás után fogadta a MTI párisi tudósítóját és nyilatkozott, a francia belpolitika] helyzetről. Meg ismételte, hogy a kibontakozás útja nem lehet más mint az megalakítása. A reakció és a szocialista vezetők természietesen szembehelyezkednek az ilyen demokratikus egységkormány megalakításával. A dolgozó tömegek nyomása azonban előbb-utóbb eléggé erős lesz. hogy megakadályozza a bukott politikusok visszatérését. A néptömegek megmozdulása, amely Franciaországban napról- napra erősödik, meg fogja teremteni azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a demokratikus egyegység kormány ] ségkormány megalakításához. a németországi Katonai bormányzéb néhány napig nem üléseznek A négy németországi katonai. A kedd'' találkozáson részt vettek kormányzó néhány napig nem tart 2 a helyettes katonai kormányzók és ülést, hogy tanulmányozhassák keddi megbeszélésük eredményét. a szakbizottságok tagjai is. .fi Angol-amerikai „sajtóvita1 a Marschall-terv zsarclási kísérletéről Walter Lippman a Newyork Herald Tribuneban heves kirohanást intéz az angol kormány, ellen, hangoztatva hogy az Attlee—Bevin — Crípps hármas csak vonakodva, h't és meggyőződés nélkül vesz részt n nyugati tanácskozásokban. Aztán félreérthetetlen célzást tesz Lip- nian hogy egy év múlva, amikor a washingtoni kongresszus a Marshall terv második szakaszában folytatandó hitelekről a döntést kedvezőtlenül fogja befolyásolni Anglia. , jelenlegi magatartása. A Manchester Guardian válaszol Lipman cikkére és többek között azt mondja. Lipman agyának megártott a nyugati meleg, mert különben nem firkálna össze olyan ostoba dolgokat Angliáról és a nyugati unióról. A lap visszautasítja a beavatkozást az angol gazdasági élet fejlesztésébe és irányításába. Végül kifejezi reményét, bogy a newyork] hőség enyhülése Lipman szellemi képességeire kedvező ha tást fog gyakorolni. - • A moszkvai rádió ismertette a Szovjetunió Kommun'sta (bolsevik) Fártja központi bizottságának a Pravdában »Hova vezet Tito csoportjának nacionalizmusa Jugoszláviában« című közleményét. A világ minden kommunista pártja felismeri, nogy nacionalista politikával a jugoszláv kommunista párt jelenlegi vezetősége, azaz Tito csoportja az imperialisták kezére játszik, elszigeteli és gyengíti Jugoszláviát. A Tiio-csoport nem vonta le a tanulságot és nem látható, hogy megértette voina ezt az egyszerű és érthető dolgot Ellenkezően, a kommunista pártok igazságos és bajtársi bírálatára a belgrádi sajtó ellenségesen válaszolt és Jugosztáviápan élesen megtorolják a Tito-csoport politikájának bi- .ráiaiát, sőt meg is gyilkolják a bírálókat. Megtorlásokat alkalmaznak mindazok ellen, akik merészelik emlékeztetni őket hibáikra. A jugoszláv kommunista Jrpárt a Tito-csoport vezetésével a kom- j rnunista pártok egységes frontja helyei) ,az imper/üistákkal került egységes ^frontba. A párt ötödik kongresszusa elfogadta és megerősítette a Tito-csoport 1 nacionalista politikáját. A kommunista pattok nem mondhatnak le a Tito-csoporf '^nacionalista politikájának bírálatáról, = sem bizalmat nem nyilváníthatnak iránta, lsem nem támog-achatják. Lehetséges, fhogy ez kárt okoz Jugoszláviának, d? I azért nem a kommunista pártokat, hanem a Tivo-csoport nacionalista politikaiját érheti vád, mert a Tito-csoport szakított a kommunista pártokkal és hadat üzent nekik. Titoéknak az az állítása, •"hogy a Tito-csoport elválaszthatatlan a jugoszláv kommunista pártlói és a jugoszláv kommunista párt többségét képviseli, nem igaz. Lehet, hogy egy évvel ezelőtt a Tito-csoport képviselte a több- »séget, de a kommunista pártokkal való szakítás után és a burzsoa-nacionalizmus táborába való átállás után Tito csoportja nem képviseli már a párt többségét és valójában a Tito-frakció hadiállapot-, ban van saját pártjával és nem a párt bizalmára, hanem rendőri apparátusra támaszkodik. ' Lerakták Harkányon a bolgár kősí emlékművel Bulgáriának a fasizmus alóli felszabadulása emlékére a magyar —bolgár társaság Pécset Bolgár Napot rendezett, amelynek keretében Harkány fürdőn a fasizmus ölteni harcban és Magyarország felszabadításáért hősi hal5.It balt bolgár katonák emlékét megörökítő emlékmű alapkövét letették. Az ünnepségen megjelent _ Ortutay Gyula miniszter és Ferdinand Ko zovszk; tábornok bolgár követ. A bolgár követ kijelentette, hogv pépeinket nemcsak a történelmi múlt köti össze. Ortutay Gyula miniszter hangsu-. lvozta, hogy a bolgár köztársaság Dimifrovval az élén. a szocializmus diadalmas útjára vezeti a bolgár népet. Kijelentette, hogy a bolgár nép azzal. hogy 300 ezer embert állított hadba Európa felszabadításáért. bebizonyította. hogy nagy nép. A miniszter nagv tetszéssel fogadott beszéde után elhelyezte az emlékmű alapkövét és megkoszo ruzta a S00 hős emlékművét. Banes volt elnök temetése Benes Csehszlovákia vglt eluö: kének temetése szerdán délután 4 órakor volt a prágai Nemzeti Múzeum panteonja elől. 25 amerikai kommuolsts vezető eilen indítom eiicrúsi Az igazságügyminisztérium közölte, hogy rövidesen eljárást indttanaK Stackel, az Egyesült Államok kommunista pártjának művelődési titkára és 24 más kommunista vezető ellen. Úfsfeb hírek Bevin temoniMsáról A Basler National Zeitung Bevinhez közelálló körökből vett értesülésre hivatkozva jelenti, hogy Bevin ismét lemondási szándékkal foglalkozik és csak kedvező alkalomra vár. Hír szerint eredménytelen külpolitikája készteti erre 3 lépésre . Politikai sztrájk egy amerikai iegyvergyárban Egy commect'cuti fegyvergyárban a kínai és, amerikai munkások beszüntették a munkál Mint a sztrájkolok határozata mondja, a munkabeszüntetés tiltakozás az ellen, hogy a gyár Kuomintang Kína részére gyárt és szállít fegyvert. Hajsza Olnszarszógfeöa a demokratikus elemik cilao Az olasz rendőrség folytatja letartóztatásokat a Togliatti ellen elkövetett merényletet követő sztrájkokkal és tüntetésekkel kapcsolatban. Mantova tartományban 50 embert letartóztattak, ezek szakszervezeti vezetők, partizó, nők és munkások. A letartóztatások az egész tartományban nagy nyugtalanságot vál* I tottak ki és több helyen a munkát I beszüntették fiSZAKMMMRORSZÄG Miskolc, 1948 szeptember 9, csütörtök Ára 60 fillér V. évfolyam 2- 206. siám