Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-13 / 184. szám

Iádul a fetizIgazgafäsS isiirafcairerssny Miskolc es Sopron közöli Farkas Dezső helyettes polgármester üdvözlése a tanácsülésén 1 vcsgyárl szobrászok kiállítass A Deák utcai ipari leányiskola egyik termében mutatkoznak be másodízben a miskolci kulturális hét keretében az R. Nyiry Lili irányítása mellett dolozó vas. gyári szobrásznövendékek, akik egy év alatt jelentős fejlődést tett meg. A két Varga Pál, Tóth Lajos, Berecz Ilona, Szendröi Anna, Major Uyula, Tóth Bé­la és Korompay Ildikó egyre érettebb al­kotásokkal bizonyítják rátermettségüket, képességüket, amely komoly jövőt jósol számukra a szobrászatban. Kiállításuk iránt megérdemelten nagy érdeklődés nyilvánul meg. A városj takács csütörtöki ülésén először vett részt Farkas Dezső, az új helyettes polgármester Dr. Gúlfiy Imre polgármester üdvözölte Farkas elvtársat. Farkas Dezső helyettes polgármester válaszában Hangsúlyozta, hogy őt a Magyar Dolgozók Pór*iának bjzalma ültette a h, polgármesteri székbe s ez a bizalom arra köte­lezi öt, hogy muiikaerejérel a ví­ros dolgozóinak javát szolgálja. Ezután bejelentették; Sopron vá­ros tanácsa értesítelte Miskolc veze­tőségét, hogy elfogadja azokat a fel­tételeket. amelyeket a közigazgatási munkaverseny ügyében körvonalaz­tak. s a részletes tervek kidolgozására Sopronba hívták meg a miskolci versenybizottságot. A Gazdasági Főtanács határozatai Augusztus 20 — 22 munkaszünet — Olcsóbbak lesznek a füzetek A Gazdasági Főtanács csütörtöki ülé*én határozatot hozott, amely szerint augusztus 20 péntekre esvén, az augusztus &0 és SS közé eső szombati nap bekapcsolásával $ nnpog teljes munkaszünetet tarta­nak. Az üzemekben é# hivatalokban a szombati munkaidő kieséséből szár­mazó hátrányokat, vagy augusztus 20-ig, vagy pedig a munkaszünet után 14 nap alatt kell pótolni- A határozat az üzletek nyitvafartásárói úgy intézkedik, hogy csak a piacok az élelmiszer és tejüzletek, borbé­kentik a selyemszövetek lyok és ügyeletes trafikok tartanak nyitva szombat déli 12 óráig. A éiP az iskolai e's egyéb füzetek árát 8—9 százalékkal csökkenti. Elhatározta, hogy a búza kjörlési arányát 86 százalékról 83 százalékra, a rozsét 82 százalékról 80 százalékra szállítja le. A tavalyi dohánybeváltásj árakat az idén js fenntartják azzal a vál­toztatással, hogy a termelő gazdák a 100 kg-kint járó 2, illetve 3 kg. in­gyen©8 vágott dohány helyett is kész­pénzt kapnak kg-ként 30 forintot. A GF. hozzájárult a magyar film­árát ipar egész területét magába foglaló nemzeti vállalat létesítéséhez. Hozzájárult ahhoz, hogy a-z orszá­gos munkaverseny győzteseinek ju­talmazására 5-5 millió forintot for­dítsanak. Megengedte, hogy a textilipari igazgatóág hernyóselyem harisnyá­ból olcsó kiárusítást kezdeményez­zen és elrendelte a selyemfonalból ké­szült szövetek árának csökkenté­sét. Határozatot hozott a MASz decent­ralizációjáról. Magasszinvonalu, érdekes előadások Szabad parlament II Munkásszinjátszók II Orosz hangverseny Irodalmi est |[ Népitünccsoportok || Dalos estek a miskolci hét további műsorában Szabadságharcos Szövetség népi tánc és énekcsoportjainak, valamint a mezőkövesdi népi együttes részvé­telével. Este fél 9 órakor a Budapesti Kul­túra Zenekar szabadtéri szerenád­estet rendez, amelyen A miskólc} kiállítás és vásár ese­ményeinek gazdag műsora ma is folytatódik. A színházban es'© 8 óra­kor a vasgyári munkússzínjátszúk Szolovjey „Csendháborító“ című ze­né8 mesejátékát adják elő. Az új- diósgyőri Vasas Otthonban ugyan­csak este 8 órakor budapesti előadók rendeznek iro­dalmi estet, amelyen dr. Szabó Árpád egyetemi tanár „Alapjaink irodalmi kérdései' címen tart e.öütfást, Palotai Erzsébet előadóművész, Sán­dor Judit énekesnő, Zempléni Kor­nél zongoraművész működik közre. Délután 0 órakor a miskolci MAY fúvószenekar térzenét ad a fezabad- ságtéren. Profánt István karnagy vezényletével­Augusztus 14-én, szombaton dél­után 6 órakor a színházban Szabod-parlamentet tartanak, amelyen időszerű politi­kai és társadalmi kérdéseket vi­tatnak nieg. Este 8 órakor a Fővárosi Irodalmi estet ismétlik meg a Városi Zeneis­kolában az MNDSz rendezésében. ’ t'gyanesak. ®ste 8 órakor a vas­gyári Szabadságkertben a Vas»8 Jó­szerenc-se Ének és Zenekar hangver­senyét tartják meg gazdag műsorral. Perecesen ugyanaznap tartja ven­dégjátékát a szabadtéri színpadon *»ornsú 1 y.bányaleIep bányász színját­szó csoportja. Augusztus 15-én, vasárnap jesz a kiállítás zárónapja. Délelőtt fél ló­kor a színházban tartják a 'második Hz-abad-parlamentet, melynek tár­gya:. Gazdasági fejlődés és a három­éves terv. A vitát orosz hangverseny kőveti körülbelül 11 énekor n M a gyár Szovjet Művelődési Társaság ren­dezésében. Délelőtt 10 órakor a Szabadsághar­cos Szövetség díszgyülést t®rt a Képkertbeu, fúj 11 órakor ugyanott a Hadifogoly Bajtársi Szövetség tart díszgyülést­Délután 3 órakor sportműsor a népkerti sportpályán. 4-től 1 óráig népj műsor a szabadtéri színpadon a közreműködjk Hidy, Márta, hegc- tűművésznö; a genfi nemzetközi verseny magyar kiküldöttje, vala­mint a dió sgyőrv as gyári férfikar. A Szerenád-est után a Hadifogoly Bajtársi Szövetség táncmulatságot rendez a Kossuth szálló összes ter­meiben. v |,_ Nagyszabású nyomdásznapot rendeznek vasárnap a betű miskolci munkásai Tipográfiai remekmű: a Centenáris Album A miskolci Ipari Kiállítás és Kul. túrhét zárónapján, 15-én, vasárnap a miskolci nyomdászok szakszervezete nagyszabású centenáris nyomdáízna- pot rendez. A miskolci nyomdászok erre az alkalomra 300 számozott példányban pompás Centenáriumi Aibumot nyomtattak, amely méltóan repre­zentálja a tipográfia művészetét. Az album feleleveníti a magyar könyv- nyomtatás egész történelmi múltját és élvezetes olvasmányul szolgálhat mindenkinek, aki ismereteit e téren gazdagítani kívánja. A szabadságharc évfordulójára emlékezve a miskolci nyomdászok a* album bevezetőjében ezt írjál: „Fogadjuk, hogy eggyéfarrva, az egységes fs oszthatatlan munkásosz­tályai, szoros szövetségben a Pa­rasztsággal és haladó értelmiséggel tovább dolgozunk a nagy cél eléré­séért, azon az utpn és azokkal ez eszközökkel, amit a marxi-lenini el. métet kijelölt számunkra. Csak így lehetünk méltók elődeinkhez és így lehetünk azok. akik ők voltak: mun- kakészségbeit, osztály harcban é$ ön. tudatban első az egyenlők közölt.“ A nyomdásznap délelőtt 10 órakor a váro8náza nagytermében díszköz­gyűléssel kezdődik, amelyen felavat­ják a szakszervezet miskolci kerüle­tének zászlaját Szűcs And°r elnöki megnyitója után Kagy Jón re sza­va] maid Millert Andor, a szakszer­vezet főtitkárhelyettese tart ünnepi beszédet- A zászlóavató beszédet Fülöp József mondja, Majd Füiöp Józsefné zászlóanya koszorúzza meg a zászlót. Délben fél 1 órakor az avasi te­metőben megkoszorúzzák Csögley Tóth Lajos 1850-ben elhunyt mjs- kolci könyvnyomdász síremlékét. Unnepélyss logköayv átadás o Szabii dsagharcos Szövetségben Augusztus 13-án, pénteken este 19 órakor ünnepség keretében adja át a Szabadságharcos Szövetség miskolci veze;ő sége tagjai részére a tagkönyvek első csoportját a Vármegyeháza nagytermé­ben. A .tagkönyveket Fekete Mihály főis­pán _ bajtárs osztja ki. Meleg szeretettel üavözöljük ebből az alkalomból a sza­badságharcosokat, a népi demokrácia leg- eberebb őreit. A Szövetség közli régi és új tagjaival, hogy tagsági könyveiket augusztus 16_tól a Széchenyi ut. 19. I. e. 3. sz. alatti he­lyiségben átvehetik. A Dohányjövedék gyártmányai különleges igényeket \ is kielégítenek Ä Vásáron és minden j trafikban kaphatók! A borsodi parasztság példamutatása A heszolgáUatási verseny eddigi eredményei arról, adnak tanubizony_ Ságot, hogy Borsod megye öntudatos dolgozó parasztsága példamutatóan teljesíti kötelességét, tudja, mivel tarfőzik a népi demokráciának, amely a dolgozó parasztságot felfzabadú- tóttá, földhöz juttatta s fel akarja emelni a földesúri világbqn rákény- szerítetf, elmaradottságból. Borsod parasztsága, amint a termelési és be“ szolgáltatás; verseny eddigi ereétné- nvei is mutatják, éppoly öntudr’t°s- sággtü tör az élre, mint az ipari dol­gozók s a velük együtthaladó értel­miség. Az egész ország népe küilu. dalában úgy él már Borsod megye, mint étmegye, amely minden téren, ahol kötelesség tolj ejtésről, munkáról, eredményekről van szó, elsőikén «e< szí lel részét népi demokráciánk épí­téséből. Az a, példamutató kötelességtudás, amit a borsodi parasztság a reahnfió, a, kulákság minden mesterkedésé él­lenére tanúsított, szorosabbra fűzte a munkás-paraszt szövetséget s mfáltfetf borsodi dolgozó paraszt nyugodt lo­het afelől, hogy munkája eredményé nem marad el a másik «Idaloii sem, ahol az ipari dolgozók az együttmű­ködés jegyében azon fáradoznak, hogy a mezőgazdasági termények bő­sége nyomán meginduljon az ölesé iparcikkek, s mezőgazdasági termeli eszközök áradata a falvak felé. Hz az eQyufttműkódé5 hatalmas lé. pésekkel mozdítja elő a falvak népt életszínvonalának gyors, ► jelen tő s emelkedését. Az egész ország népe., elsősorban a Magyar Dolgozók Pártja elismeréssel és megbecsüléssel fordul a dolgozó párásság felé, amely ezekben a napokban újra hitet tesz a dolgozók szoros összefogása, a nem­zeti egység s a népi demokrácia mel­lett. • Uj kereskedelmi egyezményt kötünk Lengyelországgal és Argentínával A magyar-lengyel gazdaság; együtt működési szerződés értelmében gaz­dasági együttműködési előkészítő bi­zottság ülésezett Budapesten- 'A most végétért tárgyalások »Órán megvitatták a két ország közötti gazdaság; együttműködés részletkér­déseit. A fontosabb kérdések kidol­gozására több a'bizottságot küldtek ki, melyek az együttműködési bizott­ság szeptemberi varsói értekezlete elé terjesztik javaslataikat. ' Július közepén Írták alá a 309 millió dolláros keretben kötött első árucsere forgatod megállapodást Magyarország és Argentina között. ÉSZAK MAG YARORSZÄG 3 MERFORD ruhafeslékkel tökéletesen fest. Ezt kérje mindenütt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom