Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-30 / 197. szám
J SENKI SEM TUDOTT RÓLA Itt VO It Miskoí con a vi iláí lg egyik legszebb szarvasagancs és mufflon szarvgyiij teménye Vadállományunk fejlődését észokmagyarorszdgi rezervátumok biztosítják Ezernyi látnivaló kápráztatta a, meghonosodtak és olyan jól érzik magukat, hogy felülmúlják régebbi hazájukban élő társaikat. Óriási fekete, csavart szarvaik, a vadászok legkívánatosabb zsákmányát jelentik. — Füzérrad^ány környékén, a MÁLLERD erdőségeiben 60—70 darab maradt meg a régebbi állományból, most mindent elkövetünk, hogy pótoltuk a háborús veszteséget — közli a főmérnök. — öz- és gimállományunkat is, állandóan növeljük; a vadászoknak most már csak az fáj, hogy a kormány duvaddá minősítette a vaddisznókat Csak a lengyel erdőkben lehet olyan szép_ példányokat találni belőlük. mint nálunk, agyargyüjteményünk is a legszebbek közé tartozik. @ Egyéb különlegességei *s vannak még a magyar erdőségeknek, a Mátra és a Bükk rengetegeinek, mindez ott nem úri kocavadászok szórakozására többé, hanem a dolgozók okulására, akik már eljutottak odáig, hogy hozzájussanak ennek a sportnak az örömeihez lSSízak&MWQ&ti' étet A VAOSz meiöfeövesöi járási csoportja táviratilag üdvözölte Szakasits árpád köz ársasági elnököt.. Naday b.eren%y„u' OSz mezőkövesdi járási titkár .a Szak. maközi Bizottság feladatait ^ merte te. Fekete József felszólalásában a munka, fedelemre és a női bizottság mmel előbbi megalakítására hívta fel a figyel- met A VAOSzjnapot Lázár István sza. vaj zárták be. , . „ . . Értesítjük az Élelmezés! Munkások : Szakszervezetének tagjait hogy °Jy<? . 5 29-én délután 5 orakor a nepkeru miskolci kiállítás és vásár közönségét. nemcsoda, ha nem figyelt fel különösebben a MÁLLERD nagyszerű anyagára. Pedig utólag bizonyára sokan sajnálni fogják, hogy nem nézték meg jobban azt a hatalmas szarvasagancs-és muff- lonszarvgyüjteményt, amely a mezőgazdasági bemutatón kapott helyet. A világ egyik legnagyobb és legszebb gyűjteménye ez, hallatta, nul nagy érték, külföldi vadász- társaságok irigységének tárgyaGyilkos dárddsok, örökös nyolcasok és „lövésre érett“ sokágúak —i Amerikai dollármilliomosok, fontmágnásvadászok és gyűjtők legszebb álmai közé tartozott mindig egy-egy magyar szarvasbika elejtése, mert a mi erdöinkban nőtt vad agancsa a legbüszkébb va- dásztrofea — mondotta Parthy István, a MÁLLERD főmérnöke. — Voltak, akik 20—SO ezer pengőt fizettek egyért, pedig az állat húsát se kapták meg. Elhibázott lövésért kártérítést kellett fizetni. iabár semmi lelkesedést nem éreztük az angol gvárosok és amerikai bankárok vadászki rá indulásainak kecsegtető lehetőségei iránt, érdeklődéssel hallgattuk a kitűnő szakember előadását arról, hogy a magyar szarvasbikák le- győzhetetleneknek bizonyultak. A vadállomány persze erősen megsínylette a háborút, de újra szaporodóban van. de nem milliomosok számára — akik a 20—30 ezer pengőket előzőleg a mi zsebünkből vették ki, hanem a dolgozók vadász- társaságainak örömére. . — óriási károkat okoznak «a : 29-én délután - ....nemzetgazdaságnak, akik tapasz- \ sportpályán a famunkások szakszer, talatlanul vesznek puskát. a ke- l vezetének labdarugó ősapa val o, g HÍRE K Ugyeldes gyógyszerem »Erzsébet« »Korona« Széchenyi Rákosi Jenő u. u., Idtfyáz&s Gyepbe szél, kisebb nulás, valószínűleg eső felhőátvo nélkül. A hőmérséklet alig változik. — Togliatti teljesen felgyógyult és pénteken a párt több személyének kíséretében Rómából Milánóba érkezett.-* A miskolci nagy árvíz emléke. Az 1878. aug. 30—31_i miskolci nagy árvíz , hetvenedik évfordulója alkalmából a ? Borsod_Miskolci Múzeum egyik emeleti | helyiségében mutatja be az árvízre vo„ i natkozó egykorú tényképeket, rajzokat, könyveket, emlékeket. A kiállítás a múzeummal s az 1848-as emlékkiállí. tással együtt megtekinthető vasárnap ■délelőtt 10—12 óráig. — Okolicsányi Pál budapesti tanács jegyzőt, aki uszított a demokrácia ellen, szökés közben elfog'ák . — Az új típusbútorok elkészültek. Az őszi vásáron mutatják be azokat. Egy hálószoba berendezés ára 3500 forint körül mozog. — 160 mentőállomást állít fel ebben az évben a Magyar Vöröskereszt. — Keleteurópa legnagyobb üvegháziad építik Hajdúszoboszlón. A kertészetet a földből feltörő 76—78 fokos forróvízzel fogják fűteni. — A sárospataki Parasztdolgozők Ta. nítóképző intézetének növendéke! vasár. nap^ délután 5 órakor a Rákosi kertben lévő szabadtéri színpadon népi ének. és táncbemutatót rendeznek. zükbe és fejlődőben lévő állatokat lőnek ki — hangoztatja Parthy főmérnök. Kétszáz utódot ölnek meg egy apaálattal s gyakran meghagyják a lövésre érett kifejlett vagy kiselejtezendő példányokat. Ilyen kiselejtezendŐk a gyilkos dárdások. amelyeknek agancsa tőrszerü ágban végződik, az örökös nyolcasok és tízesek, amelyek között sok a vUláságuMegkagyandók viszont a £ok- águságra hajlamosak, mert az p<*- gancsképződés öröklődik. Itt volt a kiállításon a világ 5. és 12. jelzésű agancsa, az egyik 24, „ másik 22 ágú, súlyúk 10 és fél kiló. Dunántúli mocsárerdőségből valók, mert üt van a szarvas igazi hazája. A hegyvidéki erdőségekbe csak a kultúra szorította fel őket. Meghonosodott korzikai mufflonok felülmúlják otthoni társaikat A kiállítás anyagának egv másik büszkesége a mufflon szarv- gyűjtemény volt. Korzikából hozták Magyarországra ezeket a különös állatokat, amelyek gyorsan sport bajnoki mérkőzést játszunk. Kér. jük a tagok minél nagyobb számban való megjelenését. A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete felhívja a kirándu ó kartársak figyelmét hogv a Lyukó.völgybe a vonat 8, 10 és 13 órakor indul a perecesi ál. lömSsróI. Rendezőség. — Kassán megkezdődött a szlovákiai nemzeti felkelés negyedik évfordulójá. nak ünnepsége. iiséM legnagyobb választékban Llnoleu üzéchenvi utca 6 ~ Az állami Tóth y PA] tanftónőképző mfezettel kapcslatos tanulóotthonba való felvetel iránti kérvények bekümé. sének határidejét a felvételi bizottság ' augusztus hó 31-én déli 12 óráig meg. hosszabbította. A bizottság felhívja a szegény munkás, és parasztiszármazású szülök figyelmét, hogy leiveteli kéreL meiket a fenti időpontig juttassák el az Igazgatóság címére (Palóczy utca 11.) mivel ingyenes és mérsékelt díjazású helyek állnak rendelkezésre. Igazgató, ság, — Bulgáriában az elmúlt négy év alatt az ovódák 70%-kal az elemi iskolák 20/ % -kai, a középiskolák 662% kai szapo. rodtak. Mezőgazdasági az őszi A szeptember 3—13 között megtartandó ibi/appsti Őszi Vásárt egéren nEgiszabású, a kisipar msl lett a fogyasztási cikkeket termelő nagyipar és az egész mezőgazdaság minden értékét is feltáró kiállítássá fejlesztették. Hogy csak nóhány példát említsünk, a kiállítás bemutatja, hogyan fásítják be^ a Horto- bágyot. hogyan javítják fel a le£e_ löket, hogyan lehet és kell öntözéssel - gazdálkodni — mindezt eredeti modellekben, de lesz a vásáron egy egész darab rizsfCJd és egy egész darab pamutföld is. sőc különlegességek Vásáron Szereli a szép zenél ? Á jó magyar ímenort ? HÁRY ’ vasgyári előadásán mindez várja! Várjuk! Előadások: d. n. 4 Is es^e 8. Villamos van! még azt is bemutatják, hogy milyen legújabban kitenyósztett növényeket termelnek már magvar földön anrer'ka; mogyorót, 25 évig termő sertéscsemegét, földi mandulát, magyar kávét. Lesz egy egész állami gépállomás 59 féle géppel. •esz apióállaRáállítás és egészen nagyszabású háziipari és népművészeti kiállítás is. Az országszerte kapható vásár- igazólványok félára utazási kedvezményével már augusztus 31-től lehet Budapestre utazniinni' — Az állami Lévay József gimnáziumban augusztus 30..an délután o óta. kor szülői értekezlet tesz. Erre az intézetbe az 1948—49. iskolai évre beiratkozó tanulok szüleit ezúton is meghívja az igazgatóság. — Beiratkozás az iparos tanoncískolá. ban. A Fráter Ciyörgy gimnázium li* emeletén szeptember 1. és 2. napját* délelőtt 8—iz.ig és délután 2—o ;g4 Beiratkozni minden iparostanonc köíeitsj lanszerdijként 25.— lorint lizetendő. —* igazgaíó. — Beírás a kereskedőtanonc iskolába szeptember hé 1-én és 2.án d. n. ö—7 óráig lesz az áll. keresk. középiskola, ban. A beíráshoz szükséges a legutolsó iskolai bizonyítvány, születési bizonyít, vány, tanoncszerződés és 8.— forint, Minden szerződött tanoncnak be kelj iratkoznia, tekintet nélkül iskolai vág. zettségére, korára .A be nem iratkozók ellen eljárás indul. Az iskolái év meg. nyitása szept. 3,án d. e. 10 órako rlesz, A tanítás kezdete szept. 6-án d. u. 9 óra. Igazgató.-I AZOK AZ IFJAK. AKIK A KOS. SUTH AKADÉMIÁRA JELENTHEZ. TEK .behívásuk ügyében jelentkezzenek a MINSz miskolci titkárságán, Szabadság tér 3. sz. alatt — A javítóvizsgálatok ex állami Ló vay József gimnáziumban augusztus hú 30-án d. e. fél 9 órakor lesznek. A vizs. gálát előtt a falusi tehetségmentő ai.ia javára 30 forint készpénzben fizetendő. Igazgatóság. ,— A városi Hubay Jenő Zeneiskolában a beiratkozások szeptember 1, 2, 3 éa 4-én lesznek 10 órától 13 óráig. Beirat, kozni lehet: zongora, hegedű, gordonka* magánének zeneszerzés, mélyhegedűi nagybőgő, fuvola, klarinét és trombitára, Beiratkozáshoz a régi növendékek osz^ tálybizonyitványt, a2 újak születési bi. zonyítványt hozzanak A. beíráskor be. írási díj és nyomtatványokra 18 forintot kell fizetni. Szeptember 4-én 15 órakor, felvételi vizsgák, 16 órakor beosztások; és órarend. Szeptember 6.án rendes tanítás. Minden egyéb kérdésben készség gél szolgál felvilágosítással aa Igaz-' gatóság. — A Magyar Nők Demokratikus Szävetsege miskolci csoportja szeptember hó l.én este 7 órakor a Kazinczy utca 14. sz. alatti helyiségében megkezdi a Nőna. pokat. A megnyitó nőnapon színvonalas, gazdag műsorban gyönyörködhetnek á hallgatók. Ké.jük a tagok pontos megjelenését. Vezetőség. • — Embercsempész papokat tartóztattak le a déimorvaországi Znojmoban. Az it. teni Domonkos kolostorban rejtették el jobboldali menekülőket, amíg át nem fen. ték a határt. — Berinben lengyel-német társaság ala_ kul a két ország kulturális, gazdasági és politikai együttműködésének ápolífcáná Mexico kormánya az UNO_nál tütako. zott amiatt, hogy az amerikai filmekben a gonosztevőket, banditákat és gyilkosokat mindig mexieóiaknak tüntetik fel. Tiltakozott Venezuela is egy Walt Disney film ellen, mert az eb szerepét játszó ku. tyát Bolivárnak hívák, aki a dél3merikai szabadságharc vezéré volt. — Az Egyesült Államokban a hőhullámnak eddig 61 halálos áldozata van. — A miskolci dolgozók polgán és ál. talános iskolájába a beírás augusztus hó 30_án és 31 én délután 5—6 óráig a Kun József utca 9. szám alatt. Előirt okmányait mindenki hozza magával. Bővebben az iskolai hirdető-táblán. A IV—Vili. ele. mi iskolát végzettek részére új osztály nyílik. — Hibaigazítás. Szombati számunkban közöli Miskolci Erzsébet Fürdő Rt, meg. hívója tárgysorozatából nyomdahiba foly. tán kimaradt egysor, A helyes szöveg így hangzik: 2. Az 5650/1948. Korrn. sz. rendelet alapján készített mérleg „és nyereségszámlák bemutatása és határo. zathozatal. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindenkivel, aki szerette, hogy imádott Kicsink, Földes Józsefné szül. Rappaport Vera drága életének 28. évében, hosszú, türelemmel viselt betegség Után Z7*én itt* hagyott bennünket, temetése 29*én, 11 órakor Hejobábán. Földes József, Rappaport László, bátyja sasa