Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-31 / 198. szám

/ TESTEDZÉS Mvés küzdelem, fdbb meglepetés a ba|uoä! küzdelmet első v&sárisip]án A Vasút, DVTK, OVTK, PTK Jól, a MMTE rosszul vette a startot HÍREK DVTK—Nyir. SzIT 4:0 (1:0). Amint ír. Vük, a Vezetőség által meghonosított de. «nokratikus szenem annyira összefogta a labdarugó szakosztály fiataljait, nogy szép rnagasszmvonalu küzdelemben a csapat olyan fölényt harcolt ki, antver megérdemelten szerezték meg, még ülyen arányban is a győzelmet. Különösen elemében volt Pesti, aki Tíester négyest csinált. Szép teljesít, naény volt a sarokrúgásból szerzett 3, gólja. sBa'H Adám továbbra is erőnlétben tart, ja a tehetséges játékosokat, a vasgyári üolgozóknak sok örömet fog szerezni a kitűnő együttes. A mérkőzés egyetlen .zavaró momentuma a nyíregyháziak ka­pusának sérülésé volt, amit egy szeren, csilien esés következtében szerzett. PTK—Nyír. MÁV 3:0 (1:0). A perecesi bányászfiuk a mérkőzés eisö perceitől kezdeményezőként léptek föl és kezük, ben tar to utak a mérkőzés sorai. 1A má_ sodk téliedben egyik támadást a másik után vezetik, s ' ekkor megmutatkozik ■küzderütudásuk mellett, felkészültségük ts, amivel eldöntötték a maguk javára a mérkőzést. A PTK minden egyes játé,. kosa dicséretet) érdemel. További szép sikereket jósolunk a nagyrahijvditott sportesgyefsüietnek. MVSC—MAVAG; 4:3 (1:1). Nagy MV. :SG fölénnyel indult a játék, a vasutas 'csatársornak többször nyiiik gólszer. aésre alkalom .azonban nem tudták ki. használni. A MAVAG gyors lefutásból vezetéshez jut. Az MVSC tovább támad, lelkesen küzd és egy kapuelőtti kavaro­dásból Fekete I. révén sikerül egyenlí, tenie. A második féidő is vasutas tárna, dással indul, mégis a MAVAG szerez újabb gólt, amit 1 perc múlva Balogh éles lövéssel egyenlít. A budapesti csa. pat szerzi meg a vezetést. Baloghot a dö.oson belül ollóba fogják, a megítélt d i_est Rozgova értékesíti. Ezután nagy küzdelem indul a döntő gólért. Ebben a hangulatban sérül meg Simonyi, akinek a bokája ficamodott ki és kerül kiállt, itásra a feleseiésért és durvaságért a MAVAG összekötője. Ekkor/ kiegyensú. Ivozottabbá válik a mérkőzés. Balogh sarokrúgását Fekete I. fejeli a hálóba. Az MVSC ezután is támad s ha Csorba nem sérül meg a mérkőzés elején,' úgy további két gólt szerezhetett volna, Fe­kete I., ill. Fekete II. átadásából. A já_ tékvezető igen gyengén működött. MVSC II.—Hejőcsaba 11:0. Az MVSC női kézilabdázói tetszetős szép küzdelemben 6:2,re verték a mező. «sáti leányokat. Sátoraljaújhely—MMTE 4:0 (2:0). Sze­rencsétlen mérkőzést vívott a MMTE, mert a mérkőzés során annyi gólhelyze. te volt csatárainak, hogy akár kétszám­jegyű eredmény is születhetett volna. Touj ll.est nem ítélt meg a játékveze- iő. El kell ismerni a sátoraljaújhelyiek nagyobb küzüenitudását és gyözniakará. sát. A MMTE minden hibája kiütközött ezen a mérkőzésen. Úgy az I. mint a II. csapatnak hues erönieto, összeszokott, sága és egy egységesen kialakult játék- íeltogása. Több játékos semmi közössé, get nem érez sem játékostársaival, sem az egyesülettel és ez megnyilvánul já, tékfeilogásában. Sürgősen változtatni kell az egyesületben uralkodó szellemen és a védelmet megerősíteni. A MMTE II. csapata 3:í arányú vereséget szenve­dett. Így a nagyszámú szurkoióhadnak, amelyik viszontagságos körülmények kő. jött került Sátoraljaújhelyre, nem nagy érőmben volt része. SBTK—Putnok 2:1 (2:0). Erős, nagy. -kramu mérkőzésben gyó'zött Sajószentpé. Tér csapata, bár a szokott formájánál gyengébben játszott. A mérkőzésen Put. jnok csapata lelkesedésével és küzdenitu. dósával döntetlent érdemelt volna .A játékvezető gyengén működött . Mezőkövesd—Zagyvapálíalva 1:1 (1:0). Igen nagyiramu mérkőzésben az utolsó percekben szerzett góllal sikerült Zagy., vapálfalvának a jobban játszó köves, diekkel szemben döntetlent kiharcolni. Selyp—Sárospatak 3:1. Egyforma ere- j-ijg csapatok küzdelméből a sárospatakiak S ÉSZAKM AGYARORSZÁG gólképtelensége miatt Selyp került ki győz lesen. SalgSE—MOGURT 4:0 (2:0). DVSC- Wolíner 5:0 (3:0). OVTK-Debrecen 1:0 (1:0). MVSC atlétáinak nagy sikere A Budapesten folyó atlétikai bajnoksá. gokon az észak.kerüieti atléták is el in, dúltak. Apró MVSC az 1500 m. síkfutás, ban, Garai és Hires mögött 3. helyen fu­tott be 3 perc 59.4 mp. új északkerületi csúcseredménnyel. A 3000 m. akadályíutásban Jeszenszki mögött Csépány MVSC 9:36.6 perces idő. vei 3. lett. A diszkoszvetést meglepetés, re Kulicsí nyerte 46.99 m._el, 5. Kóbold A. DVTK 43.42-vel. A kalapácsvetést Németh Imre 57.40 m_rel nyerte. A 800 m.es női síkfutásban Zubek Ilona PSE 2:20.6 perccel új országos csúcsot futott. A tatai bányászok sikeres bemutatkozása Ferencváros—SalBTC 3:1 (3:1). Az el. só- félidő 16. percéig szerencsés gólok­hoz jutott Ferencváros biztosan győzött. Tatabánya—Vasas 2:1 (1:0). A lelkes bá. nyászok megérdemelt győzelmet arattak. ETO—Szeged 3:0 (3:0). Újpest— MATE. OSz 2:2 (2:0). A könnyelmüsködés eredménye az Újpest ilyen arányú győ,. zelme is megérdemelt. Goldberger—Ha­ladás 1:1 (1:1). Az újonc Goldberger győzelmet érdemelt volna. MTK—Sorok, sár 3:1 (3:0). SzAC—Kistext 2:0 (1:0). A 12 találatos tipszelvény: Kispest—Csepel 1, SalBTC—Ferencvá. ros 2, Kistext—SzAC 2, ETÜ—Szeged 1, Gollberger—Haladás x, Újpest—MATE. OSz x, Hatvan—ETC 1, Sopron VSE— Postás 1, Csongrád—M. Textil x, Sauj- hely—Miskolci MTE 1, N. MAORI— PBTC törölve, Nyir. MÁV—Pereces 2, MTK—Soroksár 1. # ­Ügyeletes gyégysíeríara* »Koronáé Széchenyi u., »Erzsébet Rákosi Jenő u. 7 dfyácás Mérsékelt szél, kisebb felhőátvonulá. sok, valószínűleg eső nélkül. A hőmér­séklet emelkedik. — Csehszlovák mezőgazdasági küldött. ség érkezett Magyarországra a növény, nemesítés és a magíermeiés újabb ered. menyeinek a .tanulmányozására. A mező. gazdasági szakemberek megtekintették a vidéki kísérleti intézményeket, nemesítő 'elepeket és főiskolákat. — Meghalt P. Sz. Ribalkó tábornagy, a szovjet hadsereg páncélos csapatainak' tóparancsnoka, a Szovjetunió kétszeres hőse. A Szavjetunió fegyveres erőinek minisztériuma emlékművet állítatott lei a tábornok sírja felett. — Vilma holland királynő fáradtsága, ra való hivatkozással szeptember 4_én lemond trónjáról leánya, Julianna jag­yára. Szivetek legnagyobb választékban Llnoleu Széchenyi utca 6 — A kánikula az Egyesült Államok, ban eddig 63 áldozatot követelt. Az el. múlt napokban Newyorkban és Washing, ionban 37 fok meleget mértek. A me-, teorológiai intézetek jelentése szerint a hőség tovább tart. — Sajónémeti községben hatalmas búzatermést értek el. Sz. Széles Józseí feles munkás 1800 négyszögöl földjén 30 és félmázsa búza termett. Borsodban lyen eredményt tavaszi búzából még nem értek el. *4 (úá&ifoieiM&lt Apróhirdetést reggel 8 órától délután 5 óráig vesz fel a kiadóhivatal Deák-u. 1b sz. Csecsemő gondozáshoz értő, • jólfőző mindenest vidéki tisztviselő pár szep­tember 1-re, vagy 15_re felvesz. Meg. beszélés Petőfi, volt Király-fürdőben, 2400 Naftaíin, gioboi, Dédélé, Atom, GéUé. Fiy-tox, Homotox és minden más rovar­irtó kapható a Városi Drogériában. Használt tankönyveit megveszem, vagy magasabb osztályúra becserélem. Baum Tibor, Kazinczy u. 2380 Nap- és fényvédő krémek, napolajok. nap- és fényvédő szemüvegek nagy vá­lasztékban a Városi Drogériában. Két iskolás fiúnak vagy leánynak eUá“ lást és lakást adok. Dankó Pista u. 24. _____________________________ 2342 40 éve bevált a Rubois szeplőkrém, hatásáról ezrek beszélnek, fölerakat a V ál ősi Drogériában. Kiállítási garnitúrák, paplanos reka. miék, mindennemű kárpitosmunkák rak. táron, kaphatók I. o. olcsó árak. Mellék­utca, kis rezsi. Győri bútorházban. 2255 Szalycil, benzolsavas nátrium kapható a Városi Drogériában. TAPOLCAIAK! A szezon végén ol. csőn eladom teljes garnitúra 5x2 [ekhe. lyes, lxl fekhelyes REKAM1ES modern, 1 hónapig alig használt színes villa­bútoraimat, darabonként i>. Tapolca, Gö. römbölyi u. 5. 2393 Beiratkozás Varga Gyula gyorsíró és gépíró iskolájába, Kossuth u. lo 3 szobás összkomfortos modem lakás a város legjobb helyén költségmeg'.érítés, sei átadó. »Lakás« jepgére. 2401 Fűszerüzlet berendezéssel azonnal átadó- Cím a kiadóban. 2388 Befőzéshez takarékos háziasszony sza" harint is basznál. Kapható a Városi Dro­gériában. 1076 /in« ................. ... I—.1, HM Tiszti telepi 2 szobás lakás berende. zéssel átadó. Cím a kiadóban, 2403 Hibamentes, használt lérfiruhák nagy választékban, olcsó áron. Simonnál, Zene. palota mellett 2099 Fürdősapka, türdöcipő, strandtáska, szalmapapucs nagy választékban a Vá­rosi Drogériában. Csemegeszőllő kapható. Vértesi, Tetem, vár 67. 2392 \j\i&uSfMn(d íj,» BE RÉS kézimunka Széchenyi u. 38. s*. Vidékre postán utánvéttel Eladó Dankó Pista utca 37. szám alatti 244 négyszögöl házhely. Érdek­lődni lehet. Dankó Pista utca 24. szám alatt. _________________________1014 Egy vagy két szoba.konyhás lakást ke­resek azonnalra költségdiegtérítéssel. — Cím: Szcgleth, Tizeshonvéd u. 28, 6. ajtó. Házj sörkészítéshez komló kapható a Városi Drogériában. Uj szekér bevasalva eladó. Ambrus magkereskedő, Széchenyi 94. 2405 Autóhoz, motorhoz, cséplőgéphez elő­írt mentőládák legolcsóbban a Városi Drogériában. Hjányos mentöládáját ki- egészítjük* — Összeszólalkozott Enese község egyik vendéglőjében Vitéz László buda. pesti lakos az ottani fiatalsággal. Ve­rekedés keletkezett. Az ittas állapotban lévő Vitéz levette ruháját és alsónad* ragban gumibottal verekedett. A korcsma vendégei elvették tőle a gumi, botot, mire kimenekült a vendéglőből és futásnak eredt. Azonban az egyik árokba, beleesett és a gyáva Vitézt saját gu„ sr.i'botjával féíholtra verték. — Ellopták Micheliné Ostenmayei olimpiai bajnoknő aranyérmeit, amit az idei olimpián a diszkosz és a súlydobó bajnokságért kapott. A bajnoknő az egy.k kis francia hotelban szállt meg e;\ ott lopták el tőle két olimpiai aranyi érmét — Ájultra pofozták egymást McgléczI Sándor 30 éves budapesti kereskedő és Májer Árpád szabósegéd, akik íársbér. letten laktak és a WC kulcson összeszó­lalkoztak. Mindkettőjüket beszállították a Rókus kórházba, ahol egyenesen s műtőasztalra kerültek. — Népbíróság elé állítják Zádor Má­riát, i az ismert filmszínésznőt, aki • % Gestapóval elhurcoltatta lakásadóját. . — A budapesti népügyészség elkészí­tette a vádiratot dr. Jncze Antal uszító imrédista orvosdiktátor ellen, aki még a németek bevonulása előtt követelte, hogy a zsidó egyetemi hallgatók sárga csillagot viseljenek. Tagja volt a hír­hedt Orvoskamarának, uszító beszédei nek se szeri se száma, amit a képviselő, házban elmondott. Incze az ostrom előtt elmenekült, de a népbiróság távollété­ben is ítélkezik felette. — A vattai ünnepség színhelyén elve-' szett egy láncos zsebóra. Megtaláló_ a kastély gazdájától jutalomban részeséi. — Állami vadórvizsgára előkészítő tan, folyamok iránt érdeklődők írjanak: Va­dászati Iroda, Putnok címre. A Vörösmarty utcai óvódéban a beírá- tás szeptember 1—4jg tart. A kicsinye, két szeretettel várják az óvónők. Az állami ovónőképzőintézet íanáttl testületé 31-én délután 4 órakor szülői értekezletet tart a volt zárdái tanítóriÖ. képzőben (bejárat a Kun József u. 3. sz. als.tti kapun). A szülőket és a népi szer­vek képviselőit ezúton is meghívja az igazgatóság. Az állami Tóth Pál Nőnevelő intézeti Ieánylíceumi és tanítónőképző szülői ér­tekezletet tart 31_én délután 4 órakor az intézet udvarán. Miné] több szülő megjelenését kéri az igazgatóság. Szülő: értekezletet tart az Állami Mű­szaki Középiskola a Soltész Nagy Kál­mán n. 4. sz. alatt 31-én, kedden délután 4 órakor. COR&O fiEmsziniiéz saséra Aug. 31, sxept. 1, 2 A VADON FIA Főszerepben: LATABÄRRAL KALÓZSZERELEM Előadások kezdete: Hétköznap Sós 8, vasárnap és ünnepnap 4 órakor is Jegyelővétel hétköznap Tél 5-töl, vatit- nao és ünnepnap 10—12-ig és 3-tót Léráníh József H miskolci bírósági végrehajtótól. 1423/Fk. 1948. sz. Pk. 6534/1948. Árverési hirdetmény-kivonat. A budapesti központi Járásbíróság 392.984/1948. sz. végrehajtható kiadma, nya alapján Vágó Zoltán 462 torint tőke és j. k.elégitése miatt felüifoglalt jés ,4170 forint becsértékü boltberendezést '"ék , árukat Ujcíiósgyőrbcn, Alsó Baross u. ti sz. alatt 1948. évi szeptember hó 1. naftí ján d. e. 9 órakor megtartandó bírói át­verésen eladom. Miskolc, 1948 augusztus hó 12. nap. ján. Léránth József bírósági végrehajtói ÉSZAKMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő: Vajda Gábor Felelős kiadó: Faggyas Sándor. Szerkesztőség: (Deák u. 15) telefonszámek: 13-31 és 17-37 Kiadóhivatal: Deák u. !6. lel. 16-88 / Postafiók: 146. Csekkszla: 4U3.U52 Borsodi-nyomda Fekete Pál Felelős nyomdavezető; Fekete Fái

Next

/
Oldalképek
Tartalom