Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)
1948-08-25 / 193. szám
/ A Tolt bakaresti JagoszUv nagykövet nyilatkozata: Jovanovics agyonlövése szerves része a jugoszláviai gyilkolás! hadjáratnak Rador Gelauguvics, Jugoszlávia lemondott romániai nagykövete, nyilatkozatában kijelentette, hogy Jovanovics meggyilkolása szerves része annak a letartóztatási és gyükolási hadjáratnak. ■amely a marxista-leninista eszmékhez hű jugoszláv kommunisták ellen megindult. ,1 itt!*"’1' Jovanovics — aki a német megro- hanás első pillanatától a fegyveres ellenállás legelső sorában állt — példaképe volt a kommunista becsületességnek, szerénységnek és áldozatkész hűségnek, A román népköztársaságban élő szlovák demokratikus kultúregve- sületek központi bizottsága határozatot fogadott el, amelyben súlyosan elitéli Jovanovics meggyilkolását és leszögezi, ez a gyilkosság igazi fényt vet az árulókra. A jugoszláv helyzettel foglalkozva, a Humamité megalapítja, hogy Titó egyre sul.yosbbítja kegyetlenkedéseit. Igv akarja legyőzni a nép fokozódó ellenállását. A teheráni jugoszláv követség összes tagjai szembefordultak Tito politikájával és megszakították az érintkezést Jugoszláviával. Áz aboujlak sem hagyják magukat: Már az augusztus 22-ig terjedő beszolgáltatást ütemtervet is túlteljesítették Borsod megyében lázas iramban teljest, tik beszolgáltatás; kötelezettségüket a dolgozó parasztok. De érdemes szemügy. re venni a szomszédos vá-megyét,, Abanjt is, ahol ugyanolyan kimagasló teljesítménnyel dicsekedhetnek a gazda, a beszolgáltatás terén. Itt sem maradt el a verseny. Bizonyság ra, hogy a közellátás vezetőinek nagy gondot okoz a megfelelő raktárhelyiségek biztosítása. Az eddig rendelkezésre álló tároló alkalmatosságok mind megteltek. Nem csoda, hiszen az abauji dolgozó parasztok az augusz'us hó lö ig előirt 205 vágón kenyérgabona helyett 275 vagónnal szolgáltattak be. 134 százaié, kos teljesítmény ez, ami országosan is figyelemreméltó. Az egyes községek, járások kíváncsian figyelik, nemcsak a maguk eredményeit. Halálra Ítélték Horthy egyik barátiék A budapesti népbíróság: kedden tárgyalta Bibó Dénes gépészmérnök vök Horthysta katonatiszt bűnügyét,. Bibó Horthy közvetlen környezetéhez tartozott és részt- v-ett Siófokon ás környékén lefolyt vérengzésekben- Enyingen 64 embert végeztetett ki. Siófokon szintén 64 politikai foglyot kínozott meg és ezeket egy kivételével kivégezhette. A bűnügy tárgyalása Bibó távoHétében folvt le. A bíróság csak a tanukat hallgathatta ki, akik súlyos terhelő vallomásokat tettek Bibó ellen. A népbíróság minden emberi képzeletet felülmúló kegyetlenségek elkövetőjét tá- voUétében kötél általi ii a Iáira Ítélte. Izrael külünbéhát ójául oz arab államoknak Minthogy az Arab Liga az együttes béketárgyalásokr§ irányuló tárgyalást elutasította, az izraeli kormány most a hét arab állam kormányához külön béketárgyalásra irányuló javaslatot juttat el. Újjáépül a lillafüredi palotaszálló a dolgozóknak 1946-bsn a Magyar Kommunista Párt első nagyüzemi konferenciáján D!ós- győrvasgyárban Dusck László, a pártszervezet titkára követelte, hogy Lillafüred legyen a dolgozók üdülője. A Szakszervezeti Tanács szociálpolitikai osztálya most megkezdte * lillafüredi Palota.szál]ó uj jáépítését és a gyönyörű helyen fekvő szálloda ezután a dolgozók üdülését fogja szolgálni. •■«■•■■HMaMiMaawHHMÉHaauinnnniinniaBaaniM Amerikai szakszervezeti kiküldöttek a Szovjetunióban Az amerikai dokkmunkások szak- szervezetének vezetői a moszkvai rádióban beszámoltak a Szovjetunióban szerzett tapasztalataikról. Elmondották, ho^y szabadon beszélhettek az üzemek dolgozóival és megtekintették az üzemek szociális berendezéseit, amelyek kiállják az összehasonlítást a nagyra- tartott amerikai üzemekkel, nemcsak a felszerelés, de a munka megszervezése tekintetében is. Nagy elismeréssel nyilatkoztak az üzemekhez tartozó és a munkások jólétét szolgáló szociális és kulturális intézményekről Is. Elmondották, hogy sem a Szovjetunióban, sem más keleteurópai országban nyomát sem találták a háborús hangulatnak, sem olyan háborús uszításnak, amely az Egyesült Államok népe ellen irányulna. Mindenütt azt tapasztalták, hogy a szovjet dolgozók becsületbeli kötelességüknek tartják munkájuk tisztességes elvégzését és épen ezért igyekeznek az előírt munkát elvégezni. hanem azok ét is amelyekkel versenyben állnak. A bódvaszilasi járás halad az élen 190 százalékos teljesítménnyel, alig m “ rád el mögötte a 1Ö9 százalékos teijesii. ményt elé-t szikszói járás. Az abaujszán. tói járás bizony elég messze halad mögöttük, 126 százalékos eredményével s még hátrább a gönci s az encsei járás 93, illetve 35 százalékos beszolgáltatásával. Roham bt 1.C00 százalékért A vezető községek az 10ÜU százalékos csúcsot rohamozzák. l-e]sógéce ö66, Hidvégardó 672, Ináncs 445, Novajidrány 410, Abaujszotnok 397 százalékos beszól, gáltatással foglalják e] az első öt be. iyet. Sorrend szerint Hidasnémeti, I'oT.a- szentjakab, Hernádszurdoíc, ' Ciöncruszka és Kiskinizs követi őket. Az egyéni versenyben is kimagasló eredményekkel találkozunk. A monai özv. Ferenczi Ferencné, a bomrogdi Tamás István fej fej mellett haladnak. Nem sokkal marad el mögöttük Nm-ák. Ferenc Homrogdból és Tucsa András Ss'c* bajból. A monajiak és homrogdiak ac „ rezték eddig a legtöbb »pontszámotc s- egyéni versenyben. Az abauji dolgozó parasztság telje, sítményének kellő értékeléséhez rá kell még mutatnunk arra, hogy a beszolgáltatott 275 vágón az augusztus 22-vg terjedő ütemterv 105 százalékos túlteljesítését is jelenti. államosítsák a repülöioaft i — követeti az angol munkásság A brit repülőipari munkások birminghami nagygyűlésén követelték a brit repülőipar államosítását. Előkészítő intézkedésül olyan bizottság létesítését követelik, amelyben a munkásság képviselőt is helyet foglalnak. Ez a bizottság vizsgálná meg a brit repülőgépipar jelenlegi helyzetét készítene leneket a kérdés megoldására. Sokat uszítottak o fasiszta szánskok A Hyde parkban a felháborodott tömeg megsokalta a fasiszta szóno-< MegszSkStt oz Exodus 4500 utasa A németországi brit parancsnokság elismeri, hogy az Oldenburg melletti sengwardeni táborból eltűnt az »Exodus 1947« 4500 volt utasa. Mint ismeretes a Palesztina felé haladó hajó utasait Németországba internálták az angolok. AZ MDP HÍREI értesítjük kerületi pártszervezeteinket, hogy augusztus 25-én, szerdán este 6 órakor tartsák meg agitátor értekezleteiket. Központi instruktort nem küldünk. Az érekezjet tárgya: Tapasztalataik kL -cserélése, újabb feladatok kiadása, a szeptember 5J Népszava agitációs meg. szervezése. Taggyűlés és községpolitikai beszámoló lesz augusztus 26.án. Előadók: Petőfi pártszervezet: Szaiadnya Ferenc, Kossuth: Fülöp József, II. Kákóczi Ferenc: Faggyas Sándor, Esze Tamás: Szederkényi Ferehc, József Attila: Csacsovszki József, Hejőcsaba: Mihala Gyula, Sallau Farkas Dezső, Táncsics: Ocskovszki János, Vasgyár Nyirjes: Tú'ó Sándor, UJ. d'ósgyőr Bérház: Bojkó Józset, Ujdiós. győr központ: Knébeí Ferenc, Diósgyőr Ady: dr. Hammer Fidél, Diósgyőr Ság. vá-i; Ducsai Jolán, Dózsa: Kardos Is - ván, Pereces: Kristóf Tibor, Tapolca. Papp Dezső. 2 ESZAKMAGYARORSZAG I pedaióiusok oemzeliözi kongresszusa bitet telt a demokratikus közoktatás s a vitáikig lelteit A Pedagógus Világszervezet Kon- i gresszusa kedden tartotta záróülését, s Cecilio Malomadosz, a köztársasági spa. 1 nyol pedagógusok képviselője hangoztat- y ta. hogy a Francó-rendszer az egész em. t beriség szégyene és Újabb háboru veszélyét rejti magában. Beszéde nyomán a kongresszus résztvevői a legerélye. I sebben elítélték Franco rendszerét s ilyenértelmű táviratot intéztek az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. A írancia kiküldött előterjesztésére elhatározták, hogy kiáltványban hívják fel a világ összes demokratikus erőit, támogassák a világszervezetnek a pedagógusok életszínvonala emelésére s a demokratikus közoktatás megteremtésé-e irá. nyúló küzdelmét. A legerélyesebben tiltakoznak minden olyan politika ellen, amely a nemzetek közötti egyenlőtlenséget hirdeti. A viiágszervezet új igazgatótanácsa, nak megválasztása során továbbra is Chavalliert választották, az igazgatótanácsban Magyarországot Béki E-nö, a Magyar Pedagógus Szakszervezet iötit. kára képvisep Chevenel, a -Szakszervezeti Világszövetség helyettes tóiiikára ziiréö.szédé- bén hangsúlyozta: a sikerhez nagymér. tékben járult hozzá a magyar vendéglátók alapos előkészítő munkája, köszön©, te: mondott a baráti fogadtatásért s elismeréssel nyilatkozott a demokrácia alkotó munkájáról. Ezután Fodor Gyula, Budapest alpol- gármestere valamennyi résztvevőnek átnyújtotta ajándékul a Budapest ujjáépi. téséről készült művészi fényképalbumot. Az Iskola az emberi leíemeikedés ügye O.tutay Gyula közoktatási miniszter kedden uélutan fogadta a Pedagógus Világkongresszus k.küldötteit, akik nevében Van de Moortel belga kiküldött üdvözölte a minisz*ert. A miniszter válaszában többek között nangsúlyozta: a pedagógusok felada a azokat i közös eszméket ápolni, amelyek a világ szabadságát elubbre viszik s a v.lágbékét szolgálják, Magyarország az iskolák államosításával lel akarja emelni a népet a sokszázados szellemi elnyomatás alól, a magasabbreu- uű értelem es szociális igazság vlágá. ba. Az iskola egyben az emberi ieieme!. Kedés ügye. kok uszításait é$ hétfőn szétverte a fasiszták rögtönzött gyűlését. Bár a rendőrség igyekezett megvédeni a fasisztákat, a tömeg kiűzte őket a parkból. Utána a tüntetők mindennemű fasiszta tevékenység betiltását követelték Angliában. Uti sem került meg u Líitáberb „b£bn Néhány nappal ezelőtt azt a szenzációs hírt röpítették világgá, hogy megtalálták Lindbergh meggyilkoltnak vélt fiát. A »Sozialdemokraten« című lap munkatársa beszélgetést folytatott Erik Nielsen nevelőapjával, aki elmondotta, hogy ismerte neveltfia anyját és semmi alapja sincs annak a hintek, hogy Undbergh gyermeke került volna meg. A szabad szakszervezete* politikai napilapja a NÉPSZAVA előfizetési ér* etry liói-* 15, — fi szsfeszsrvezeii tepknak 12.-fi BiíOmS '<111, COSit titCf t