Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-20 / 190. szám

Parancsol „batatdl“ vagy „quiebot“? Az Országos Tervhivatal mező- gazdasági osztályát felkereste két Braziljában élő magyar, s újfajta, nálunk eddig ismeretlen növények meghonosítására tett ajánlatot. Az első vetőmagfajta,, amelyet, szívesen szállítanának nekünk a „Batata“. Magyarul édesburgonya- nak lehetne nevezni, mert íze olyan, mintha a mi burgonyánkat édesítették, zamatosították volna. Megsütve állítólag kitűnő csemege. És mindamellett meglehetősen igénytelen növény. Minden éghaj­lat alatt kitűnően termelhető. Leg­jobb számára a közepes humusztar- talmú. homokos és agyagos talaj- Termesztési módja nagyjából azo­nos a közönséges burgonya ter­mesztésével. A. másik felajánlott növény a „quiebo“. Külső burka hasonlít a paprikáéhoz.' De csak hasonlít, mert nem ehető. Le kell hámozni, mint a banán héját és ekkor előtűnik a kukoricacső-szerű termés, amely már állítólag rendkívül üdítő ele­del. Jövő tavasszal kísérleti intéze­teink már vetőmagot kapnak belő­lük. /" Az sngol dolgozók milliós a viiogoéfeéőrt Negyedmillió ember képviseleté­ben több mint 150 különböző szak- szervezeti csoport irta alá a londo­ni Brit-Szovjet társaság yilágbéke felhívását. • Nincsen olyan nép a világon, amely háborút akarna.- szögezi le a kiáltvány. A Társaság hitet tesz a béke ügye és a brit-szovjet jó- yiszony megerősítése mellett, mely a béke megőrzésének egyik legbiz­tatóbb zálogát jelentené. A Daily Miror első, oldalán fel­tűnő szedéssel békekiáltványt tett közzé. Bejelenti, hogy a közeljövő; bén három cikkben foglalkozik a világbéke kérdésével. Az első, cikk, amely a lapnak ugyanebben a szá­mában jelent meg, hogy a béke kulcskérdése Németország- Daily Mirőr megállapítja, hogy Anglia­inak mindenképpen véget kell vet­nie a németországi megszállásnak. 4 C§ Qscember 31-ig fei kei! színtani intetten meBiauvtsäbeso területet A Magyar Közlöny augusztus 1» i szá. mában jelent meg a fölclmívelésügyi mi. raszter új rendeleíe az őszi mezőgazda, sági. niuokákíól. A rendelet szerint minden gazdinek röldje mezőgazdasági művelés alá ke. riilö területet lehetőleg teljes egészé, ben, december 3Ug kell felszántania. A szántóterület legalább 35 százalékét »lieg az idén mindenár köteles búzával ivtgy rozzsal beve.ni. Búzabul legaiábo ilOu kilogram, rozsból SÜ Kijogram tiszti :i«tt vetőmagot keil veim noidanként. (Ahol különösebb termelési viszonyút van. mák,, például hagyma-, paprika-, rizsterme, léssel, vagy konyhakertésze Ael togiaiko. zik a lakosság, a vármegyei gazdasági ieiügyeiőség a helyi UF'USz és l-Ei\Oi>z szervezetekkel és a termelési bizottság. |gal egyetértésben módosíthatja a kenyér, gabona vetésére előírt 35 százalékot. Akinek nincs igája vagy vetőgépe és Ezért nem tud szántani, vetni, szeptember tug kell jelentkeznie a gazdajegyzőnél, illetve a termelési bizottságnál. A gazda, jegyző, illetve a bizottság nyilvántartást készít a határban rendelkezésre álló k.aktorokról, igaerőről, illetve vetőgé­pekről és ennek alapján gondoskodik a »elmerült szükségletek kielégítéséről. Akinek saját szükségletét meghaladó igaereje van és a maga jószántából nem egyezett senkivel szántásra vagy vetésre nézve, az kötelezhető, hogy álla tát, továbbá talajművelő eszközét téli. tés ellenében átengedje ilyenekkel nem rendelkezőknek, 2 ÉSZAKM AG Y ARORSZAG — ezért Indulnék most harcba a miskolci Üzletvezetőseg vasutasai A hároméves terv első évének befejezésével a vasúti forgalom annyira c.-'gnövekedett. hogy igen komoly feladat elé állítja a vasutasokat. Különösen most az őszi forgalom megindulásakor kell mindent elkövetniük, hogy zavartalan legyen a vasútj közle­kedés, hiszen az 1938-as utolsó békeév vasúti forgalmával 60 százalékkal nagyobb forgalmat kell lebonyolítaniok sokkal ke­vesebb mozdonnyal és kocsi­parkkal. Különösen nehéz e tekintetben a miskolci Üzletvezetőség vasutasai­nak helyzete, mert itt a megnöve­kedett mezőgazdasági szállítás mel­lett ^fokozottan jelentkeznek az iparF szaUítás követelményei is- Kok'ovai Győző, a Megyar Dolgo­zók Pártjának vasutas szervezeti titkára áz országos értekezleten a miskolci Üzletvezetőség dolgo­zói nevében bejelentette, hogy vállalják és minden igyekezetük­kel azon leszn k, hogy meg is valósítsák a miskolci Uzletveze- töség területén a négy és félna­pos kocsifordulót. Ehhez nemcsak a vasutas dolger zók áldozatkészsége, pontos és jó munkája szükséges, hanem a szál­lító felek megértő támogatása is. A szállítandó áru gyors ki- és be­rakása szintén nagyban hozzájárul, ahhoz, hogy pz a terv .sikerüljön. A miskolci Üzletvezetőség a fel­adatok sikeres elvégzése érdeké­ben az országos vasutas értekezlet után összehívta a miskolci' üzlet ve­zetőség területén lévő pártszerve­zetek, szakszervezetek vezetőit, hogy a kérdést letárgyalva, hozzá­fogjanak a feladat sikeres végre­hajtásához. A további siker érde­kében nagyobb vasúti gócpontokon így Sátoraljaújhelyen, Szerencsen, Bánrévén. Füzesabonyban egy-egy gyűlés keretében Bebrits Lajos ál­lamtitkár fogja tájékoztatni a vasutas dolgozókat, a reájuk varó hatalmas feladatokról. ® A magyar vasutasság. mél­tóan hírnevéhez, meg fogja ol­dani ezeket a feladatokat. Mun­kafegyelemben. példaadásban és önfeláldozásban nem fognak le­maradni a többi dolgozók mö­gött. Tudják és érzik hogy ke­zükben ran az ország lüktető ereje s állandóan szemük előtt fog lebegni az a cél. melyet ön­magukért, a magyar dolgo­zókért, a népi demokrácia to­vábbi sikereiért meg kell valósi- taniok. (ffi) Nagyszabású ünnepség keretében avatja le! pártházát és zászlóját az MDP diósgyőrvasgyá ti szervezete A Magyar Dolgozók Pártja diósgyőr. vasgyári szervezete irta tartja nártház. éj zaszlóavató ünnepélyét. Reggey 6 óra kik zenés ébresztőre virradnak Diósgyőr dől- gőzéi, Az ünnepély délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a Rákosj kertben, ahol megjelennek az összes üzemi alapszerve, zétek tagjai, más gyárak és közüietek pártszervezeteinek küldöttei. A • gyönyö­rű, tiszta selyem zászlót a kanadai ma­gyarok juttatták a Kommunista Pártnak, a zászióanya tisztséget egy kanadai ma­gyar elvtársnő tölti be, akinek nevében Pataki Lászlódé mond beszédet. Kívüle, még két tiszteletbeli zászfóanya is.lesz. A zászló és pártházavató-ünnepélyt Du sek László, a pártszervezet titkára nyit­ja meg, majd Fekete Mihály íöispán mond ünnepi beszédet, utána elhelyezik a zászlón a szalagokat és a zászlószöge, két. Délután a Rákosi kertben lévő sza. badtéri színpadon előadás lesz .majd az egész ünnepséget táncmulatsággal zárják be. ""5 Orfendefóssn fsvul &ez9kíteesd' esészséglígvi ti&yzete Egészségházat, iskoiaíürdöt avattak vasárnap Alezökövesden. Jövő héten meg. kezdi működését a legújabb egészségügyi intézmény, az iskolafogászat. Másfél évvel ezelőtt az élveszületeft gyermekek 17 százaléka halt meg, míg az mén csupán ötödrésze, 3 és fél százalék. Óriási haladás ez, amelyet orvosainknak és egészségügyi dolgozóinknak, fejlődő szoc.ális szolgálatunknak köszönhetünk. Munkaversenybe léptek s a siker nem marad el. Érürúgiiékat ítélt sl dz íszssrokirssaa Gregró t Jozsefné szikszói lakos d tejet a fiatósági árnál drágábbak árusította, az uzsorabírósáp Í50 fo­rint pénzbüntetésre ítélte.’ Klein Imre Viktor ónodi lakos textil tipusárut magasabb áron adott el a hatóságilag megállapí­tott árnál. Az -uzsorabíróság: egy hónapi fogházbüntetésre ítélte. S- Szabó Gusztáv ónodi földmű­ves kötelező zsírbeszolgáltatásának nem tett eleget, ezért az uzvorabí- róság 50 forint pénzbüntetéssel sújtotta. flísics szá a gazdaság MnMk rassztiájútfl Az a hír terjedt el az utóbbi idő­ben, hogy az igázságügyminiszté- rium amnesztiát készít elő, amely* nek, értelmében ősszel a fékété- zésért elitéltek egyrészének hátra­levő büntetését 'elengedik Hajdú Gyula államtitkár ezzel kapcsolat­ban kijelentette, Ijogy aZ igazság­ügyminisztérium egyáltalában nem foglalkozik semmiféle gazdasági amnesztiáról szóló rendelet készí­tésével. Öriziífes veüéfc o Reu!tr*lítíits SZtóOftillil íltfÜSltülCt Grambori STachofopoeSpszt, az egyik macedóniai szabadelvű lap és a Reuter, iroda tudósítóját Szalonéiból érkezett'je­lentés szerint a rendőrség ismeretien he­lyen őrizetben tartja. Az őrizetbe vétel oKát Hivatalosan nem közölték, de lapéi. tesüiéSek sze, int a tudósítót azért tartóz, tatták le, mert ő volt az utolsó ember, akivel a májusban eltűnt és meghalt Főlek amerikai rád,ótuuóiSsitó tixijia együtt volt. fS Z E L R O Z S A AMIKOR A FIA LEPLEZI LE A Bl GAM1STA APAT. Kínos körülmények között hiúsult meg Londonban az 52 éves George Thomas házassága, aki a 22 éves Alice Finche.at akna elvenni. Árukor 'az eskeiési szertartás során a lelkész teltette a kérdést,' tud-e valaki olyasmit, ami a? összeesketés ellen szól, a hall. gatósag soraman megszólalt egy liataiember; — En jó okot tudok monaani, én vagyok a fia, mama otthon váfja... Ino. mast az esiiüvöröi egyenesen a börtönbe Kísértek. 86 ÉVES FÉRFINEK AUR NEM KELL NADRAG? G. H. Buzacott, Só e.es Sydney lakost elütötte egy gépkocsi. A szerencsétlenség során Buzzacott úr nadrágja kárt szenvedett. Ezért a biztosító intézethez lorduju, hogy az térítse meg a karát. A biztosító intézet azónban kérelmét elutasította azzal, hogy bízza- cott urat korát tekintve nem érte számot tevő kár. KU if ÁTEMELÉS N^WfORKBAN. Szomorú gyászszertartás színhelye volt néhány nappal ezelőtt Newyork egyik v árosnegyeüe. ITara Gayle asszony Tedd névre hallgató kutyája ugyanis lö éves korában kimúlt. Az elhunytat mintegy 500 szemeiy kisér.e ej utotso útjára s a »Hau«, ti beszedet« maga Nóra Uayie asszony mondotta el. Ugyanazt a fájdalmat érzem.—- mondotta —, mintha egyik gyermekemet vesztettem volna el. Az asszonynak két lánya és egy fia is van. FÖLDI DIÓBÓL SELYEMRUHA. Kutatók megállapították, hogy a földi d'ó nemcsak tápláló és ízletes eledel, hanem fehérjetartalmából sok Hasznos ipari anyag nyerne.ó. Legfontosabb talán ezek közölt a »Sarelon«_nak elnevezett jnű. fonal. A »Sarejon* vilagossárga, kellemes tapintású, mint a he.nyóselyem, vagy gyapjú, anélkül azonban, hogy iorrovizoen összezsugorodnék. Jól lehet festeni, a meleget is jól szigeteli. Rövidesen megkezdik e müfonaimk az ipar számára va­ló nagybani előállítását. A földi d.ó fenérjének, mini testésanyagnak, szirnén ki­váló tulajdonságai vannak. Könnyen folyósod,k, egyenletesen kcnőd.k és igen gyorsan szárad. E tulajdonsága következtében a ragasztóanyag gyártásnál is felhasználható. KÖNYV, MINT ORVOSSÁG. Az insbrucki egyetem idegklinik ája szociálpszichológiai taití’ólyaanot indít, melyen a résztvevőket a ,,köny v.terápiáról“ világosítják fel. A könyvvel való gyógyítás megfelelő könyvek felolvasásával történik, s ezzel az idegorvos'tevékenységét könnyítik meg. Csalt olyan könyvek al­kalmasak, melyek a tudást és a lelki felemelkedést mélyítik- -Jó képes­könyvek, klasszikus prózai és lir i művek Viszont a ponyvairodalom re­mekei használhatatlanok­Mi újság a film világában? A MOSZFILM Studio pavilonjai hau- gosak a mozdonyok füttyétől, kerekek csattogásától és gözsivitastói. Folynak a „Dicsőség útja” c. film felvételei. A Filmművészeti Intézet most végzett fia­tal rendezögárüája dolgozik azon, hogy minél művészibb filmet készítsen egy szovjet mozdony vezetőnő érdekes, iz­galmas eleiéről. A lorgatokonyv Vmo Grackaja írónő műve. SOLOCHOV regényét, a „Csendes Don”-t vászonra viszik a .Szovjetunió, ban. Drámai feldolgozásban még sokkal élményszerűbb lesz ez a nagyszerű re­gény, melynek megfilmesítésén a legki­válóbb szovjet fümemberek dolgoznak. HOLL i WUOD film téma-hiány ban szen­ved, ezért fordul állandóan a regény­irodalomhoz és a történelemhez forgató, könyvekért. Most tervbe vette, hogy sorozotos filmeket készít nevesebb film­színészek életéről. A sorozat címe ez lehetne: „Hollywood háló. és fürdő­szoba titkai.” Az éléskamrák iránt ki­sebb az érdeklődés. DE- SANTIS, a legfiatalabb óla:,* filmrendező (mindössze 31 éves) a leg­újabb filmjében, „A keserű rizs”.bett az olaszországi rizsmunkások nyomorú­ságos életét viszi vászonra. A film tár. sadalomrajza ugyanolyan mélységeket tár fel, mint a világsikert aratott „Vég­zetes hajsza” (Cacc a íragica). MARCEL PAGNOL az új francia szt- ntsfsím eljárással kapcsolatban kijeién, tetei az olyan őszinte szín- és. fényka. tás kát nyuj, hogy nerp lesz mód 40 körüli sz'ncszek számára bats’ lány szerepéket játszani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom