Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-20 / 163. szám
Mindszenti hozzájárulásával bocsátották ki uszító körleveleiket az Hetié Catholics vezetői A kezdte tárgyalni mond. az Aetjo Catholic« lévő igazgatójának ég öt bűnügyé1. A tanácselnök felolvasta Tjcs Zsiginondnak a rendőrség tett vallomását, amelyben elismerte, hogy a Mga lapokban ez óv tava- szánmegjelent rágalmazó cikkek adatait ő szolgáltatta, beismerte azt is, bogy a háború alatt különböző sajtótermékekben uszító cikkei jelentek meg. Yalutáris bűncselekményt is elkövetett- Tu<ioH arról, hogy a.« US^-ból és Svájcból egy diszszid ált magyar nagyiparos nagyobb ö$*zegeket juttatóit az Actio Qatholieához, Erről jrásbejj feljegyzéseket nem vezettek. Lénárt Ödön piarista áldozó pap, vr Aetjo Catholicá kulturális osztályának vezetője beismerte, hogy az izgató körlevelek elkészítésére felülről kapott elvi utaülusK Mindszenti prímás legközvetlenebb környezetéhez tartozott. Az iskolák államosítása ellen izgató röpiratfcad- járat megkezdését május 1-én határozták el. Előzőén Mihalovics Zsig-’ mond prelátusgai megbeszéltek a kérdést- * ■ Mindszenti Személyesen adta, hozzájárulását ,, körlevelek kibocsátó saruik megindításához. A röpiratokat két sokszorosító gépen sokszorosították, melyeket az Actio Catliolica helyiségében - helyeztek el- A gépeket az Actio Catholic» egyik világi alkalmazottja kezelte, akj azon. ban Mihalovjcs engedélyével papi ruhába, öltözött és úgy járt be az épületbe. nehogy feltűnést, keltsen,' 'mert meg akarták akadályozni, hogy bárkj js tudomást szerezzen a gépek elhelyezéséről. Elmondotta ezután, hogy a pőcs- Petrj ügy statárláljs tárgyalásán mint az egyház hivatalos képviselője volt jelen. MihalovicstóJ kapta készen a népi kollégiumok rágalmazásáról gzóié röpiratokat. Arról, hogy ezt kj fogalmazta, nem nyilatkozott- A rop- iratot -t ezer példányban sokszorosították. Az egyház és az állam című röpij-atot ugyancsak Miliaiovicstól kapta, nem hajlandó azonban megnevezni. kinek adta oda az elkészített 4 ezer példányt. A továbbiakban elismerte, bogy államellenes agitá- ciőjkban eltagadták, hogy az államosított iskolákban kötelező iesz a bitoktatás. Végű] elismerte, hogy bár- alárendelt viszonyban volt Mjhalo- vjcs prelátussal, módjában állt volna e’leneZTii a körlevelek szétküldésének tervét ég az abban való közreműködést megtagadni. A népbírőság megkezdte Mihalovics és társai ügyének tárgyalását népbíróság 0%-tanácsa hétfőn Mihalovics Zsigszökésbeh társánál. Mjhaloelött Július 22>től Olcsóbb lesz o zsír Miskolcon Naponta 11 ezer liter 1*35 forintos fejet biztosit az OMTK a Taros dolgozóinak Villámtelefon a GF hivatalaiban A Gazdasági Főtanács, amely liadaí Üzent a bürokráciának, jelentős újítássá] tett® gyorsabbá az' ügymenetet, A GF összes irodáiban bevezették a villámte' lefont. Elég egy gombnyomás, hogy működésbe lépjen, utasítást adjon, választ hozzon. A villámtelefont, amelyet Vas Zoltán hivatalaiban nagy sikerrel alkalmaznak, más közintézményekbe is be akarják vezetni. Felavatták a debreceni gyermekvárost Olt Károly népjóléti miniszter vasárnap felár a* ta, a. debreceni gyermekvárost. Beszédében rámutatott, hogy a fasiszta időkben az fílha- tyatoP gyermekek száma meghaladta a, negyvenezret. A demokrácia ezt %5.000-re csökkentette. A 3yer- mekváros megindítása kovfoglaiásf jelent a, népi demokráciában. Hetekkel ezelőtt még- fennakadások vollak Miskolc tejeli» tájában. Az OM’l'K csak távoli vidókeki.öi tudott annyi fejet hozni, hogy a tejeílá- tásra jogosult gyermekes családok igényeit kielégítse. A távoli helyekről szállított tejet preparálni kellett, hogy össze ne menjen a preparáló anyag pedig bizonyos mellékízt adott a tejnek. Az elmúlt három héf alatt az OMTK fiókok részére az addigi napi 1500 liter helyett már Több, mjnf 11 e'-er liter tejet sikerült biztosítaniEzt » mennyiséget a közeli környék, röl és helyi gazdáktól szerzik be. Ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy tejszükségletét mfndenki a hivatalos l forint 85 filléres áron szerezze be. Az oUsó, jó tej elosztásába bevonják a kereskedőket. A közellátási felügyelőség felhívja a fogyasztóközönséget, ne vásárdíján többé zugban borjog áron megfizetett tejet, mert ezzel önmagát károsítja meg. v> A közellátási felügyelőség közlése Szerint a zsír irányárát az árusító szervekkel egyetértésben július SS-fól SO forintra szállítják le. A miskolci fogyasztóközönség örömmel fogadja az- árleszállítást, amj a dolgozók életszszínvonatának emeléséhez járul hozzáMiénk a terv — ismerjük meg! A hároméves terv további végrehajtása, az új öttiónapos részletterv egyre mkább megköveteli, hogy a dolgozók ismerjék meg gyáruk, üzemük terveit A kapitalista termelésben a dolgoz-.» nem ismerhette a tőkés terveit, nem szólhatott bele abba. Ma egészén más a helyzet! A dolgozók, akik a terv realitását a mindennapi munkán keresztül látják, rá tuunak s rámutathatnak a hiányosságokra, a hibákra, az eredmények« re. Az új öthóiwpos részletterv megkezdésénél nem szabad, hogy egyetlen gyárban vagy üzemben is akadjon dolgozó, aki ne ismerné a reá váró feladatokat. A vérsenybizottságoknak, a terv- irodáknak m:g kell taíáiniok a módját, hogy a gyárak, tizeinek, műhelyek részletterveit minél szélesebb rétegek előtt ismertessék. Ne féljenek a gyárak és tervhivatal vezetői a munkások bírálatától. Azokat a munkásukat, akik húzódoznak a tervek tanulmányozásától, fel kell világosítani, hogy a termelés s a tervek megismerése az egész magyar nép érdeke. A vezetők minden időszerű termelési kérdés megtárgyalásába vonják be a dolgozókat, hogy azok lássák a terv menetét, érezzék a felelősségei, ami a terv végrehajtásában rájuk hárul, Ismerjük meg tehát a tervet, készüljünk fel az elkövetkezendő munkára, hogy a hároméves tervet két év és öt hónap «Jatt sikerrel befejezhessük. Anglia újból kölcsönt kér Amerikától Londoni amerikai körök vasárnap rámutattak arra, hogy Nagybritannia újabb kölcsönt kért Amerikától a Marshall- terv keretében. A brit kérelemről Héttőre várják a hivatalos amerikai bejelentést. Csehszlovák kormányküldöttség Bukarestben Hétfőn reggel 9 órakor Zapotöczky csehszlovák miniszterelnök vezetésével a csehszlovák kormányküldöttség Bukarestbe érkezeit. A bukaresti pájyaudva-on a tornán kormány nevében Groza miniszterelnök üvözölte a vendégeket. A két kormány megállapította, hogy a megkö. tendő barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény a demokratikus pártok békefrontjának megerősödését jelenti. A magyar-bolgár szerződés: újabb csapás a háborús uszítókra Hazaérkezett Szófiából a kormányküldöttség Vasárnap délután érkezet* meg Budapestre a Bulgáriából hazatért magyar kormányküldöttség külün- M'.nata. Az ünnepélyes fogadtatásra megjelentek a pár'ob. társadalmi Szervezőtek képviselői s a diplomáciai »nem esetek tagjai, Gerő Ej nő üdvözölte a kormány küldözése*. _ Ez a szerződés — mondotta —1 Mit tartalmaz Szódában a magyar és bogár állam- lertiak 8 cikkelyből álló barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést Eták alá. Alegália- pedtak, hogy kölcsönösen barát’ politikát lolytatnak Németország vagy vele akármilyen ntás formában szövetkezett állam részéről megújuló támadás meghiúsítására együttesen toganatosítanak intézkedéseket. A legőszintébb együtt- tr.űködés szellemében vesznek részt a nemzetközi eljárásokban a bpke megőrzési érdekében. Amennyiben Németország vagy más hatalom részéről valamelyik telet támadás érné, a másik tél haladéktalanul segítséget nyújt. Nein kötneke gymás ellen irányuló szerződést, erősíti a béke fronját és súlyos csapást mér a háborús us'itókra- Dinnyés Lajos miniszterelnök válaszúban rámutatott arra, hogy a szerződés a békefront nemzetközi megerősödését jelenti, ugyanakkor megvetette az alapját g két ország közötti fokozódó gazdasági együttműködésnek is. a szerződés minden fontos kérdésben tanácskozásokat lolytatnak. A szerződés további pontjai gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatokkal foglalkoznak. Nysreniényinflfíció a Totón A foto 40. fordulója annak ellenére, hogy jó néhány meglepetést hozott, nen. állította különösebb feladat elé a pályázókat. Ä AJ. fordulóban majd 30 ezren nyertek. 600 t'zenkét találatos szelvény után 180—180 forintot fizetnek ki. 9000 szelvénnyel é’Tek el 11 találatot es 180 ezren 10 ta'áatot. Tippelőik 11—11, illetve 6— 6 íorinlot kapnak. A washingtoni jugoszláv követség kommunistái a Tájékoztató Iroda határozata mellett A lengyelek és finnek Is visszautasították Tltóék meghívását A washingtoni jugoszláv követség tisztviselői és az UNO-nál működő jugoszláv küldöttség tagjai közül azok, akik a kommunista pá't tagjai, nyilatkozatot adtak ki, amelyben kijelentik, hogy hívek maradnak azokhoz az elvek- hez, melyeket Sztálin generalisszimusz védelmez. A nyilatkozat aláírói annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy a jugoszláv kommunista párt hamarosan megtalálja az utat, amelyen visz- szatérhet az imperializmus ellen harcoló szocialista egységfrontba. A lengyel munkáspárt központi bizottsága hivatalos közleményben számolt be ar'ól, hogy a jugoszláv kommunista párttol meghívást kapott a párt b. kongresszusára. A lengyel munkáspárt központi bizottsága szükségtelennek tartja, hogy képviselőket küldjön a kongrész- szusra, amely nem tükrözheti vissza a part ma'x’sta-leninista kádereinek véleményét és kívánságát, sem a munkásosztály és Jugoszlávia .dolgozó tömegeinek követeléseit. A román szakszervezeti tanács köz- I ponti vezetősége a Tájékoztató iroda- I nak a jugoszláv kommunista párt ügyében * ».adott közleményével foglalkozva meg- 1 bélyegzi Tito és tá'sai marxistaetleBes magatartását. A finn kommunista párt úgy döntőit, hogy nerft képviselteti magát a jugoszláv kommunista párt kongresszusán Miért mondta fel Romáiít a konkordátumot a Vatikánnat ? A román sajtó megállapítja, hágj. a Vatikánnal fennálló konkordátum felmondásával .Románia katoljktj« Ilivel visszanyerték teljes lelkpsmgrplj szabadságukat-, másrészt megvetették az alapját annak, hogy mini a többi keresztény egyhazak hívei, a katolikusok is önmaguk irányítsák: eST- házj életüket. A Vatikánnak 1929-ben adományozót1 miliárdos ingatlanok visz- szakerülnek a román nép tulajdonúba. ugyanakkor megkönnyítik az 1'700-ben elszakadt görögkeletiek visszatérését a görögkeleti egyházba. ÉSZAK-MAG Y AROKSZAU 3