Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-05-25 / 5. szám
12 Erzsébetváros 2017. május 25. www.erzsebetvaros.hu Portré A tavaly elhunyt Kocsis Zoltánnak, a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerzőnek ítélte oda az Erzsébetváros Díszpolgára posztumusz címet az önkormányzat. Az elismerést a díjazott özvegye vette át márciusban. Kocsis Zoltán május 30-án lenne 65 éves. „Nemcsak zongoraművész és karmester volt, hanem zeneszerző és zenetudós is, akit kisgyermek korától fogva mélyen megérintett a zene élménye, a zeneszerzők egyéni hangja, formavilága, a tökéletes zenei formák tartalomteremtő ereje, lehetősége. Fiatalkorától kezdve szívósan tökéletesítette technikáját, hallatlan szorgalommal gyűjtötte zenei ismereteit, megérezve saját zseniális képességeit, lehetőségeit. Külső és belső hallása, a zene szövetének gyors megértése, óriási szervezőkészsége és memóriája a zeneművek nagyvonalú megszólaltatását eredményezte” – így jellemezte Kocsis Zoltánt kortársa, Perényi Miklós gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Ez a kiemelkedő és ritka tehetség Erzsébetvárosból indult útjára. Iskola, betegség, zene Kocsis Zoltán a Kertész Utcai Általános Iskolába járt, amit ugyan szeretett, diákévei mégsem voltak könnyűek. „Állítólag Karinthy és Rejtő is ugyanabban az iskolában volt kisiskolás, mindenesetre én ezt nem éreztem, amikor odajártam. Egy teljesen szabályos iskolába csöppentem. Olyanba, amilyen ma már talán nem is létezik. Negyvennyolc gyerek járt az osztályunkba, és nem volt koedukáció, csak – azt hiszem – ötödiktől. Tehát tulajdonképpen fiúosztályban tanultam, ami nekem kezdetben nagyon tetszett, aztán egyre kevésbé. Beteg is voltam abban az időben. 1960 késő őszén reumatikus lázzal kerültem be a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikára, ahol először hat hetet töltöttem el, aztán otthon a lábadozás jó három hónapig tartott” – mesélte Kocsis Zoltán az Erzsébetvárosiak 2 című portrékötetben. A kisfiú zenei tehetsége hamar nyilvánvalóvá vált, ötévesen már zongorázott. Viski János zeneszerző, zenepedagógus meg is látogatta a családot, és megnézte, mit tud a kis Zoltán. „Visszajátszottam a zongorán, amit hallottam. Először egy szólamban, azután több szólamban. Azt hiszem, talán a himnuszunk volt az első nóta, amit vissza tudtam játszani” – emlékezett vissza a karmester. Délelőtt általános iskola, délután zeneiskola – erről szóltak gyermekévei, és ez később sem változott. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába került, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán tanult Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként. „Azért az iskolát aránylag jól elvégeztem. Persze kettesekkel bukdácsoltam át, mert tanulni nem szerettem. Hát van olyan, hogy valakinek bizonyos képességei fejlettek, egyéb képességei pedig kevésbé. Én például az egzakt tudományok iránt nem nagyon érdeklődtem sohasem, ezzel szemben a humán tudományok iránt nagyon is. Tulajdonképpen a zene után a legközelebb az írás művészete áll hozzám, nem véletlen, hogy két folyóiratnak is voltam a szerkesztője” – vallotta be egy interjúban. Határ a csillagos ég Tanulmányai befejeztével azonnal elindult karrierje, ami egyre magasabbra és magasabbra ívelt. 18 évesen már nemzetközi ismertséget szerzett, amikor a Magyar Rádió Kocsis Zoltán, a zene nagykövete (1952–2016)
