Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-04-27 / 4. szám
KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2017. ÁPRILIS 4 VATTAMÁNY ZSOLT polgármester, 7. választókerület A nézőtér felújításának oka kettős: egyrészt az Örkény Színház székeinek közismert kényelmetlensége (párosulva a recsegéssel és nyikorgással), illetve azok az építészeti anomáliák, amelyek az Örkény Színház, az egykori Madách Kamara, azaz az eredeti Madách Színház hetvenes évek végi átépítésekor keletkeztek. Az erzsébetvárosi színház épülete átmenetileg bezárja kapuit, a felújítási munkák augusztus 20-ig tartanak, s az új évadban már egy korszerű és megszépült nézőtér fogadja a nagyérdeműt. A színház a Városmajori Szabadtéri Színpad tágas, fedett játszóhelyén talált átmeneti otthonra. A búcsúeseményen Mácsai Pál színművész-színházigazgató, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Vattamány Zsolt polgármester, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit K?. igazgatója, valamint Vincze Krisztián építésztervező és Fülöp Krisztina belsőépítész voltak a színpadon. „Régi vágya teljesül a színháznak a mostani felújítással” – kezdte Mácsai Pál a korszerűsítés részleteit bemutató beszélgetést. Az igazgató kiemelte, hogy a felújítással javul a láthatóság, az akusztika, valamint a nézőtér hűtése-fűtése, és beszélt arról is, hogy a tervek szerint egy következő ütemben a színpadot is átalakítják. Bár a mostani beruházást a főváros finanszírozza, Erzsébetváros fontos szerepet játszik a színház életében. Az együttműködés hosszú évekre tekint vissza, a kiváló kapcsolatot jelzi egyebek mellett a minden évben megrendezett Örkény Kert, de a VII. kerületi önkormányzat támogatta például az Asbóth utcai kamaraszínház világítástechnikai kialakítását is. „A városrész számára nagy öröm a színház megújulása – mondta Vattamány Zsolt, akit a színház régi barátjaként konferált fel Mácsai Pál. Ma már sokan érzik úgy, hogy jó erzsébetvárosinak lenni – folytatta a polgármester. Az elmúlt években számos felújítás történt, a kerület folyamatosan szépül és gazdagszik, „s valóban sikk ma már itt élni”. Erzsébetváros büszke a mára ikonikussá vált Örkény Színházra, nagyszerű előadásaira, és sokat „profitál” az itt található színházakból, melyeket az önkormányzat – erejéhez mérten – nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is igyekszik támogatni. Várunk vissza benneteket, már most hiányoztok” – zárta beszédét a kerület vezetője. Az Örkény Színház „búcsúzó” közönsége a Madách téri találkozót követően buszokra szállt, hogy az új játékhelyet is megnézhesse. „Várunk vissza benneteket, már most hiányoztok” R endhagyó búcsúval köszönt el elavult nézőterétől az Örkény Színház április elsején. A közönséget ezúttal a meghívott pártoló tagok és a társulat művészei alkották, akik utoljára ülhettek be a régi székekbe. Vattamány Zsolt polgármester Időpontja: minden hónap második és negyedik hétfőjén, 14.00–18.00 óráig. Helye: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. Bejelentkezés: minden hétfőn 15.00–17.00 között a +36 1 462 32 05-ös telefonszámon. FOGADÓÓRA » Vattamány Zsolt