Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-03-23 / 3. szám
3 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2017. március 23. Aktuális Segítség a nyelvoktatásban Egymillió forintos támogatást nyújtott az önkormányzat az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola alapítványának (Boldog Iskolásévekért Alapítvány) nyelvkönyvek megvásárlására, melyeket a mindennapi oktatáshoz használnak. Tillinger Péter igazgató úr meghívására az önkormányzat vezetése is betekintést nyerhetett a nyelvoktatásba, mely nagyon fontos szerepet tölt be az iskola életében. A vendégek – többek között Vattamány Zsolt polgármester – két angolórán vettek részt: egy alsós és egy felsős osztály munkáját tekinthették meg. „Tudjuk, és egyre inkább tapasztaljuk, hogy mennyire fontos az idegen nyelvek ismerete manapság. Eltökélt szándékunk, hogy az Erzsébetvárosban tanuló diákok a legkorszerűbb képzést kapják, amely valódi tudást biztosít számukra. Az erzsébetvárosi kéttannyelvű iskola remek partner ebben, így a jövőben is segíteni fogjuk a munkájukat” – jegyezte meg Vattamány Zsolt polgármester. A ki sebbeknek énekléssel, interaktív játékkal tarkított órát tartottak, a felső tagozatosok pedig egy, a nyelvvizsgán is kötelező, aktuális mindennapi témát dolgoztak fel (vásárlási szokások, reklámok, kereskedelem). A kerületi kéttannyelvű iskolában elismerten korszerű a nyelvoktatás, melyhez modern eszközöket is használnak a tanulók és a pedagógusok. A XXI. század követelményeihez igazodva az iskolában első osztálytól kezdődően lehetőséget kínálnak az informatika oktatására, egy idegen nyelv és egy második idegen nyelv tanulására, melynek célja, hogy mind az informatikát, mind az idegen nyelvet megismerve és megszeretve a későbbiekben e lehetőségeket természetes kommunikációs eszköznek tekintsék a gyermekek. Új takarítógépekkel Erzsébetváros tisztaságáért Még hatékonyabbá válik a kerületi takarítás, hiszen a képviselő-testület több mint 120 millió forint értékű takarítógép- és eszközbeszerzésről döntött az elmúlt hónapban. A VII. kerület tisztán tartását végző cég, az Erzsébetváros Kft. új és modern gépekkel kívánja kiváltani, illetve kiegészíteni a jelenlegi elhasznált, sok tekintetben korszerűtlen gépparkot. A megbízott cég egyezetést kezdeményezett a kormányhivatal illetékeseivel is, hogy még nagyobb számban állíthasson munkába közfoglalkoztatott munkavállalókat. „Felmérjük a lakosság igényét, hogy hol van szükség szeméttároló edények számának növelésére, és milyen javaslataik vannak a kerület tisztábbá, szebbé tételére. Szeretnénk együttműködni az Erzsébetvárosban élőkkel, hiszen együttes munkával még hatékonyabban léphetünk fel lakókörnyezetünk tisztaságának érdekében” – mondta el dr. Kocsis Zsolt, a cég vezetője. A régi vagy sérült szemetesek cseréjére, javítására 4,2 millió forintot különített el a költségvetésben a kerület vezetése.