Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)

2017-03-02 / 2. szám

www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2017. március 2. Portré 13 festik alá, hiszen aki rosszul ül, az fészke­lődik. Nem véletlen, hogy a Főváros – aki finanszírozza az átalakítást, úgy, hogy tudjuk, sok helye lenne ennek a pénznek a budapesti színházi életben – belátta, szük­ség van az építkezésre. Szerintem ők sem bírják már a székeinket. Mikor kezdődik a munka? Az előkészítés már zajlik, a tényleges munka pedig április 1-jén. Mindent össze­pakolunk, és ami kell, visszük a Városma­jorba. Eredetileg a Madách térre akartunk kiköltözni. A kerület is szerette volna, de a katasztrófavédelem nemet mondott. De köszönjük a Szabadtérnek: szolidáris dolog, hogy befogadnak minket. A Városmajori Szabadtéri Színpadon milyen átalakításokat kell elvégez­niük? Sátrat építünk a nézőtér fölé. Fűthetőt, természetesen, bár hűteni is lehet, ha jönne a korai kánikula. A produkciókat mennyire érinti, hogy más lesz a helyszín, a közeg? Lényegében nem érinti, forgószínpadot is gyártattunk, hogy mindent meg tudjunk valósítani. A Hamletet és az Apátlanokat nem visszük át, de ezeken kívül a teljes repertoár ott lesz. Tart attól, hogy a közönség nem megy az Örkény után? Nem tartok ettől, hiszen ez átmeneti idő­szak, nyár elején véget ér, kb. 60 előadást játszunk ott. Abban bízom, hogy eljönnek velünk táborozni, és szerintem izgalmas lesz, ahogy az új környezet az előadásokra hat. Minden kimozdulás inspiráló a színház­nak, új fénytörés az előadásnak. Más a környezet is, oda farmer és tornacipő lesz a megfelelő ruházat. Kicsit „tábori színház” lesz, persze, de minden fontosat biztosí­tunk majd a nézőknek. A színészeknek fontos, hogy a néző milyen ruhában megy színházba? Bántó, ha nem öltözik ki? Nem bántó. Hogy ki mit vesz fel, az egyéni világlátás dolga. Van, akinek a színház templom, ahová kiöltözik, és van, akinek a mindennapok egyik tere, ahová nem vesz ünneplőt. Ha nincs késztetésünk kiöltözni, az csak azt jelenti, hogy a színház a hétköznapja­ink része, én ezt nem látom problémának. Shakespeare Globe Színházába se öltöztek ki a londoniak. Nem érzi nagy visszaigazolásnak, hogy lehetőségük van úgy felújí­tani a színházat, hogy közben nem maradnak el előadások; hogy sokan támogatják az Örkény Színházat, mert szeretik, szeretjük?! De, annak érzem, és hálás vagyok érte. Nem gondolom, hogy nekünk bármi „jár”. Sokat dolgozunk, szigorúan többes szám­ban, itt minden a társulat, az együttes műve, és nem az én szólósikerem. Amikor legutóbb kineveztek igazgatónak újabb öt évre, mondtam is, vegyük észre, hogy ez az aranykor: lehet dolgozni. Ne utólag kapcsoljunk, hogy ja, ez az volt, hanem minden percet úgy csináljunk, hogy tud­juk: ez az! Így ha valami nem sikerül, vagy történik egy színpadi baki, mindig meg is kapom: „Nesze, aranykor!” Az Örkény Színház mindig előrukkol valami újdonsággal. Ez az önök igé­nye, vagy a kor diktálja így? Mindkettő. Szeretjük az Örkény Kertet, izgalmasan sikerült a József című előadá­sunk, ami 5 órás, ennyiben provokáció is a jelenkor tőszavas közlései felé. Jövőre Shakespeare-t rendezek, az is hosszú lesz. Szerencsés vállalkozás lett az Élő Költők Társasága is: másfél millió fölött áll eddig az elérése, ami igazán nagy szám, ha kor­társ költészetről beszélünk. Már kaphatóak a jegyek a városma­jori előadásokra. Van olyan, amit kiemelne, külön ajánlaná az olvasó­inknak? Mindenképpen kiemelném a József és testvéreit. Ne féljen senki a hosszától: gyö­nyörű történet, nagy utazás, és aki látta, azt mondja, eszébe sem jutott az óráját nézni. De csak azért emelem ki, mert a legújabb: ott lesz minden, várunk min­denkit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom