Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-03-23 / 3. szám
14 KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2017. MÁRCIUS MOLNÁR ISTVÁN képviselő, 6. választókerület Választókerületi fejlesztések – 2017 időpontja: április 7-én, 13–14 óra között. Helye: Bp., VII. ker. Rózsa utca 3. szám alatti, utcáról nyíló önkormányzati helyiségben. Bejelentkezés a +36-1-462-3137es telefonszámon. FOGADÓÓRA » A február 15-i képviselő-testületi ülésen elfogadtuk Erzsébetváros idei költ- ségvetését. Az előterjesztéshez – a lakóimtól kapott ajánlások, javaslatok figyelembevételével - számos módosító indítványt nyújtottam be, ezek mind elfogadásra kerültek. A javaslataimmal együtt az alábbi fejlesztések szerepelnek a választókerületem területén az idei esztendőben: Molnár István az Önök képviselője 6. számú választókerület A KÖZBIZTONSÁG JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN újabb két térfigyelő-kamera kerülhet felszerelésre, a Dohány utca és Almássy utca, illetve a Dohány utca és Alsó erdősor utca sarkán. 1. A ZÖLDFELÜLETEK NÖVELÉSE ÉRDEKÉ- BEN a tavalyi Almássy téri fásítás után idén a Szövetség utca – jelenleg „fa és virágmentes”– állapota változhat meg. 2. A KÖZTERÜLETEK FEL- ÚJÍTÁSA KÖZÜL a 2017-re vonatkozó Erzsébet tervben az Almássy tér 1-4. előtti szakasz és az Alsó erdősor utca – Dohány utca és az Izabella utca – közötti része, került elfogadásra. 3. A RÓZSA UTCÁBAN MŰKÖDŐ „ÉTELT AZ ÉLETÉRT” ALAPÍT- VÁNYT ezentúl az önkormányzat anyagilag is támogatja, így az eddigi 260 fő mellett további 40 erzsébetvárosi rászoruló kaphat egész évben minden hétköznap meleg ebédet. 4. AZ ERZSÉBETVÁROS LAKÓIT ELLÁTÓ Csengery utcai fogászat és szájsebészet dolgozóinak kérésére a munkájukat segítő módosító javaslatomat is támogatta a testület. A SZIGE- TELÉSSEL ELLÁTOTT új vakolat elkészülte után hamarosan megtörténhet a „tűzfal festés” is az Almássy tér 3. szám falán, a látványterveket a társasház közgyűlésén bemutattam a ház lakóinak. 6. 5. Pro Urbe díj. Dr. Baranyi György főorvos immár 27. éve dolgozik a Péterfy utcai kórházban, több mint 20 éve már a kerület lakosa is. Erzsébetváros lakosaiért végzett munkájának elismeréséül javasoltam Pro Urbe kitüntetésre. » A Hónap dolgozói a Péterfyben I mmár egy éves hagyomány, hogy Nagy Andrea képviselő, a felajánlás köré szervezett vállalkozói csoport tagjaival közösen wellness hétvégével ajándékozza meg a Péterfy Sándor utcai kórház szakdolgozóit. A Nagy Andreával már korábban is együttműködő Sólyom Péter és Nagyváradi Attila mellett most már Alberti Sándor, a Rudolf Egyesület elnöke is az adományozók sorába lépett. Így most ismét 4 ápoló részesülhetett a wellness jutalomban, és velük együtt az osztályok is az oklevélben és a vándorserlegben. A DÍJAZOTTAK PEDIG: Fülöpné Körmendi Andrea – IV. Mozgásszervi Sérültek Osztálya, Vincze Mónika – Diabetológia Szakrendelő, Fajth Vivien – Gyógyszertár, Ozsváth László – Szemészet. » 2017. MÁRCIUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 15 képviselő, 10. választókerület NAGY ANDREA Magdi néni 95. születésnapja Virág és oklevél. A képviselők maguk köszöntik fel a körzetükben élő, jubileumi éveket megélt lakóikat. Nagy Andrea legutóbb Benczik Gyuláné, Magdi nénit látogatta meg, akit 95. születésnapja alkalmából köszöntött virággal és az önkormányzat oklevelével. – Hihetetlen élményben volt részünk – mondta Nagy Andrea a látogatás után. – Itt nem mi okoztunk meglepetést, hanem Magdi néni számunkra, aki irigylésre méltó lendülettel, és ha lehet még nagyobb lelkesedéssel vezetett körbe minket, tárta elénk azt a rengeteg „kincset”, amit az Erkel Színházban eltöltött sok-sok munkás éve alatt összegyűjtött. A képekhez, tárgyakhoz, relikviákhoz mind-mind tartozik emlék is, de miközben körbejártunk, Magdi nénitől megismerhettük igaz és örök szerelem történetét is. 95. születésnapja alkalmából köszöntöttük, remélem, hogy 5 év múlva, a jubileumi 100. születésnapján is ilyen egészségben, frissességben fogadja a köszöntőket. Időpontja: előzetes megbeszélés alapján. Helye: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. 104-es szoba. Bejelentkezés a +36-1-462-3226os telefonszámon. E-mail: nagy. andrea@erzse- betvaros.hu. FOGADÓÓRA » Nagy Andrea Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Lakómnak! Nagy Andrea független képviselő