Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-03-23 / 3. szám
2017. MÁRCIUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 7 alpolgármester DR. BAJKAI ISTVÁN H azánkban először 2001. február 25-én emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. A becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszik a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Kelet-Közép-Európában a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte a kivégzés által elhunyt áldozatok mellett az éhínségbe taszított és kényszermunkatáborba elhurcolt milliók embertelen sorsa is. A demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált a február 25-i emléknap. Ekkor nem csak a meggyilkoltak millióira emlékezünk, hanem a rendszer azon áldozataira is, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akiket csoport- vagy vallási hovatartozásuk miatt üldöztek, vagyis mindenkire, akit a szabad cselekvés és választás lehetőségétől megfosztottak, testileg és lelkileg megnyomorítottak. A Fidesz erzsébetvárosi szervezete február 24- én Gérecz Attila 1956-os forradalmár, a szabadságharc hősi halottjának Klauzál téri emléktáblájánál tartotta megemlékezését. A jelenlévőkkel gyertyát gyújtottunk mindazok emlékére, akik a kommunista hatalom miatt vesztették életüket vagy a következő évek megtorlásának lettek mártírjai. Vendégünk volt dr. Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság kutatója, akivel egy rendkívüli történelemóra keretében vettük végig, hogy a kommunista rendszer milyen módszerekkel alakította át a társadalmat, milyen erőszakos, brutális eszközökkel számolta fel a polgári társadalmat. Az előadás kitért arra is, hogy a rendszer az élet minden területén, többek között a kultúrában és az oktatásban is totális átalakítást, rombolást végzett, amelynek hatása sajnos még most is jelen van a társadalmunkban. Tiszteletadással tartozunk és emlékeznünk kell azokra a mártírokra, akik az elnyomó hatalom ellen kiálltak, életüket vagy szabadságukat feláldozták. Ilyen hősök nélkül nem szűnhetett volna meg ez a gyilkos, értékromboló rendszer, és ma nem élhetnénk egy békés, polgári gondolkodású országban. Dr. Bajkai István alpolgármester FOGADÓÓRA Időpontja: minden hónap második és negyedik hétfőjén 15.00–17.00 óráig. Helye: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. Bejelentkezés a +36 1 462 31 22-es telefonszámon. » „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az” Március 15-én a Fidesz erzsébetvárosi szervezete elnö- keként a Rákóczi út 12. szám alatti ház homlokzatán lévő Petőfi-szobor koszorúzása alkalmából mondtam beszédet, tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei előtt: „ 169 évvel ezelőtt Magyarország egyike volt az akkori Európa idegen hatalmak által irányított nemzeteinek. 169 évvel ezelőtt Magyarország a polgárosodástól elmaradott, feudális ország volt, ahol jószerivel még a közlekedés is középkori szinten mű- ködött, a közigazgatás, a jogrendszer, a gazdaság, az oktatás százévnyi elmaradásban volt az akkori Európa polgárivá vált társadalmaitól. 169 évvel ezelőtt az akkori magyar politikai elit haladó része: Széchenyi István, Batthyány Lajos főnemesek, a középnemesek szellemi vezérükkel, Kossuth Lajossal együtt, az értelmiségiek, a pesti polgárok felismerték és kimondták, hogy Magyarországon függetlenségben, szabadságban a közteher- viselés és a törvény előtti egyenlőség szabályai szerint, polgári társadalomban kívánnak élni. Szinte lehetetlennek tűnő, a realitásokkal dacoló feladatra vál- lalkoztak akkor a magyar forradalmárok: nem voltak igaz és erős szövetségesei, a forradalom kezdetén nem lehettek biztosak ab- ban, hogy egy teljes nemzet majd mögéjük áll, a forradalmi he- vület által átjárt Párizst és Bécset Európa akkori hatalmasságai hamar móresre tanították, a forradalmi mozgalmakat gyorsan le- verték. Párizs és Bécs gyorsan alulmaradt a feudális önkénnyel szemben, és mi magyarok maradtunk egyedül egy teljes feudális világgal és világhatalommal szemben. Mégis, egyedül a magyar szabadságharc jutott el a teljes nemzet által támogatott sikeres fegyveres ellenállásig, amely harc meg- dobogtatta minden szabadságvágyó európai polgár szívét .” Megemlékezés