Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-03-23 / 3. szám
www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2017. március 23. Újabb támogatást kapott a Péterfy kórház ÉPÜL ERZSÉBETVÁROS! Megújuló gondoskodási formák 13 Erzsébet Terv Március elején Vattamány Zsolt polgármester, dr. Vető Marietta alpolgármester és Kismarty Anna képviselő látogatást tett a Péterfy kórházban, ahol Hajnáczky Károly főorvos mutatta be a vendégeknek a szülészeti osztály részére beszerzett korszerű eszközöket, valamint egyeztettek az idei támogatás részleteiről is. A találkozót követően Vattamány Zsolt rövid interjúban osztotta meg gondolatait, terveit a témával kapcsolatban. Nemrég jelentette be, hogy idén is jelentős összeggel támogatja az önkormányzat a Péterfy Sándor Utcai Kórházat. Miért tartja ezt fontosnak? A Péterfy Sándor Utcai Kórház nagy múltú, a főváros életében meghatározó egészségügyi intézmény, amely a 7. kerületi lakosok ellátásában is mindig kiemelt szerepet töltött be. Az ezzel járó feladatok önmagukban is indokolják, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a kórházra, függetlenül attól, hogy az aktuális jogi szabályozás milyen feladatot delegál éppen ránk. A kerület adottságai alapján elmondható, hogy egyrészt jelentős az idős lakosok száma, másrészt azonban egyre több fiatal családos választja lakóhelyéül Erzsébetvárost, az ő igényeiket mindenképpen szem előtt kell tartanunk, amikor az egészségügyi támogatásokról döntünk. Miért éppen a szülészetre és a gyermekosztályra esett a választás? Az elmúlt években több alkalommal támogattuk a kórház különböző osztályait és feladatait, idén már régi ismerősként látogattunk vissza a szülészetre és a gyermekosztályra, és megtekinthettük, hogy az elmúlt évek támogatásai hogyan hasznosultak. Jó látni, mennyit javultak az ellátás körülményei, és hogy ebben nekünk is részünk van. Mivel a kórház koraszülött-ellátása kiemelkedő a régióban, sokan a Péterfyben szeretnék világra hozni gyermeküket, illetve többeket ide irányítanak más intézményekből. Ezért is fontos, hogy minél fejlettebb eszközökkel rendelkezzen, és minél jobb körülmények között működjön az intézmény. Mik voltak a személyes tapasztalatai a látogatás során? Az ember mindig szívesen megy olyan egészségügyi intézménybe, ahol az új élet kezdetével, a születés örömével találkozhat. A Péterfyben azt tapasztaltam, hogy az intézmény orvosai, ápolói, munkatársai maximális elhivatottsággal és odafigyeléssel végzik munkájukat, személyes ügyüknek tekintik a kórház és az ellátottak helyzetét. Örülünk, hogy hozzájárulhatunk munkakörülményeik javításához, és ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet valamennyi kórházi dolgozónak. A Péterfy helyzete mindannyiunk ügye, így közös erővel fogunk továbbra is dolgozni az erzsébetvárosiak kórházáért!