Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-25 / 8. szám
B ár Belső-Erzsébetvárosban egész évben turista szezon van, a nyári hónapokban indul be igazán az „ipar”. Az erzsébetvárosi polgárok ilyenkor a megszokottnál is gyakrabban találkoznak lökdösődő, út közepén szelfiző, már kora délután hangosan duhajkodó embertömegekkel. Persze általánosítani itt sem szerencsés – legutóbb én is elbeszélgettem két nagyon értelmes finn egyetemista fiatallal – de az összkép sajnos lesújtó. Mivel Nyugat-Európában a kocsmák többsége legkésőbb este 1011-kor lehúzza a rolót, Budapest az utóbbi években az egyik első számú célpontja lett az igénytelen, nyugati mércével mérve olcsó lerészegedést kereső fiataloknak. Nekik csak az számít, hogy az a pár nap, amit itt töltenek, önfeledten teljen, hogy a tájkép csata után hogy fest, az már legyen az itt lakók gondja. A helyi városvezetés majd úgyis helyreállítja a rendet – gondolják, de nagyobbat nem is tévedhetnének. A hátrahagyott szeméttenger és a szétvert közterek szemmel láthatóan meghaladják az illetékesek kompetenciáját, arról nem is beszélve, hogy az átvirrasztott éjszakák, amelyek évek óta kísértik a kisgyerekes családokat és időseket, utólag nehezen kárpótolhatók. Mielőtt azonban kizárólag a külföldi turistákon vernénk el a port, érdemes feltenni a kérdést, hogy kinek köszönhetően alakultak ki ezek az áldatlan állapotok. Miért érzi úgy egy ide látogató bulisabb vagy balhésabb fiatal, hogy itt, „a Balkán kapujában” következmények nélkül bármitmegtehet? Miért nincs senki, aki helyben figyelmeztetné őt a csendháborítás, a garázdaság és a magyar KRESZ szabályaira? Miért nincs senki, aki ezek figyelmen kívül hagyása esetén udvariasan, de kellő határozottsággal elvezetné ezeket az egyének gondolkozni egy kellemes időtöltésre a rendőrőrsre vagy a detoxikálóba? Hogy ehhez jól fizetett, megfelelően felszerelt és kiképzett, angolul is beszélő „illetékesek” kellenének? A Jobbik partner lenne olyan rendeletek kidolgozásában, amely egyszerre biztosítja és korlátozza az éjszakai szórakozás lehetőségeit Erzsébetvárosban. Ha valahol, akkor e téren tényleg követni lehetne a sokszor hivatkozott „nyugati példákat”. A J o b b i k p a r t n e r l e n n e o l y a n r e n d e l e t e k k i d o l g o z á s á b a n , a m e l y e g y s z e r r e b izto s í t j a é s k o r l á t o z z a a z é j s z a k a i s z ó r a k o z á s l e h e t ő s é g e i t E r z s é b e t v á r o s b a n . 2016. AUGUSZTUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 7 képviselő STUMMER JÁNOS „A Balkán kapuja” Stummer János Szeptember 7-én, szerdán 17:00 és 19:00 óra között Stummer János önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Jobbik Hernád utca 38. szám alatti irodájában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! FOGADÓÓRA » Képünk illusztráció, de... Miért érzi úgy egy ide látogató balhésabb külföldi turista, hogy itt következmények nélkül bármit megtehet?