Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-07-21 / 7. szám
2016. JÚLIUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 9 STUMMER JÁNOS képviselő 8 KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2016. JÚLIUS Mennyibe kerül még a „zsidó skanzen” Erzsébetvárosnak? A legutóbbi képviselő-testületi ülésen „egy kifulladt, nyilvánvalóan értelmetlen, teljesen felesleges projekt haláltusáját hosszabbította meg a városvezetés” – jelentette ki lapunknak Stummer János. A jobbikos önkormányzati képviselő szerint nincs semmi, ami gátat szabhatna az „esztelen költekezésnek”, a kiélezett költségvetés ellenére a zsidó skanzen újabb 59 millió forintos támogatásban részesül, amely ellen egyedüli képviselőként szavazott nemmel. Stummer a javaslat megtárgyalásának módját is kifogásolja. Mint mondta, az apanázs nem szerepelt az előzetesen kiküldött előterjesztések között, és a testületi ülést megelőző frakcióközi egyeztetésen sem került szóba. A jobbikos képviselő úgy tudja, ellenzéki képviselőtársainak egy része is csak a helyszínen szerzett tudomást a tervről, ennek ellenére a szavazáskor egységesen támogatták az előterjesztést. Nem ez az első eset, hogy Stummer János megalapozatlan vagy sebtében összerakott előterjesztések miatt emeli fel a hangját. Tavaly nyáron a „hitéleti tevékenység” alatt elkönyvelt sóletfesztivál és az MTK szakmai háttéranyag nélküli támogatása ellen tiltakozott. Az önkormányzati képviselő leszögezte, egyik legfőbb feladatának a közvagyon feletti őrködést tartja, ezért a jövőben sem fog olyan semmilyen olyan előterjesztést támogatni, amelynek célja és háttere tisztázatlan, vagy aránytalan terheket ró a kerületi lakosságra. Stummer János „Esztelen költekezés.” Stummer János szerint a Csányi utcai projektet „esztelen költekezés” kíséri, amely ellen egyedüli képviselőként emelte fel szavát.