Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-26 / 5. szám
STUMMER JÁNOS képviselő 10 KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2016. MÁJUS Valami bűzlik a Kazinczy utcában? Üvegzseb. Stummer János, a Jobbik önkormányzati képviselője még januárban fordult közérdekű adatigényléssel Erzsébetváros jegyzőjéhez, dr. Gotthard Gáborhoz azzal a kéréssel, hogy küldje meg neki a Kazinczy utca 21. szám alatti ingatlannal bármilyen módon összefüggésbe hozható bizottsági és testületi határozatokat, pályázati anyagot, együttműködési megállapodást, szerződést, ki- és befizetést igazoló bankkivonatot, valamint minden egyéb az ingatlannal kapcsolatos dokumentációt, mégpedig 2013. március 29. napjától kezdődően. A képviselő állampolgári jogaira hivatkozva kérte ki az azóta múzeumként és szórakozóhelyként is üzemelő, felújított épületkomplexum dokumentuma it, mondván: egy átlátható önkormányzatnak kutya kötelessége kiadni egy közpénzből felújított épületegyüttes hasznosításának minden kapcsolódó dokumentumát. Jó gazdája volt-e az önkormányzat vezetése a rá bízott óriási vagyonnak? A határidőre megkapott dokumentumcsomag azonban szabad szemmel is rögtön feltűnő hiányosságokat mutatott, ezért először kiegészítő adatkikéréssel fordult Stummer a jegyzőhöz. Sajnos ez sem nyugtatta meg a képviselőt, ezért április elején meglehetősen rendhagyó megoldást választott: az addig birtokába került dokumentumok alapján újabb közérdekű adatigénylést adott be, hátha most kiderült, hogyan gazdálkodott ezzel a nagy értékű, a város kellős közepén elhelyezkedő ingatlannal a városvezetés. Ha a Kedves Olvasó azt gondolja, ebben a méltatlan, és felettébb fura pingpongjátszmának legújabb állomásán Stummer János minden információt megkapott, bizony téved. Sajnos továbbra sem láthatunk tisztán ebben az ügyben, az egymásra mutogatás pedig megkezdődött. – Egyre furcsább fordulatokat vesz ez az egész. Nem értem ezt a magatartást, nem kérdeztem ugyanis bonyolultat. Én csak azt teszem, amire az erzsébetvárosi polgárok köteleztek arra, amikor szavazataikkal bejuttattak az képviselő testületbe: a Magyarország Alaptörvényére tett eskümet tartsam be és vigyázzak közös értékeinkre. A legőszintébben bízom abban, hogy nem kell majd az igazságszolgáltatáshoz fordulnom annak érdekében, hogy meg tudjam tartani amire esküm kötelez. De ez nem csak rajtam múlik. Mindenesetre egyre kevésbé tetszik ez a sztori, remélem nem igazolódik be legrosszabb gyanúm a történet végén. – mondta el lapunknak a képviselő. Stummer János Június 1-jén, szerdán 17:00 és 19:00 között Stummer János önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Jobbik Hernád utca 38. szám alatti irodájában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! FOGADÓÓRA » „egy átlátható önkormány- zatnak kutya kötelessége kiadni egy közpénzből felújított épületegyüttes hasznosításának minden kapcsolódó dokumentu- mát. Jó gazdája volt-e az önkormányzat vezetése a rá bízott óriási vagyonnak?”