Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-09-22 / 9. szám
14 Erzsébetváros 2016. szeptember 22.www.erzsebetvaros.hu Kultúra Az elmúlt évek alatt Budapest egyik legnépszerűbb fesztiváljává nőtte ki magát az Örkény kert, amit hat éve minden nyár végén a Madách téren rendeznek meg. Az egész napos kulturális rendezvénnyel a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek sajátos hangulatára és fontosságára, és ébren tartsák az erzsébetvárosi és általában a budapesti polgárok érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt. Évről évre nagyobb siker az Örkény kert Az Örkény kert elnevezésű program egyben az Örkény Színház évadnyitója is. A színház ilyenkor kiköltözik épülete elé, a két évvel ezelőtt felújított Madách tér pedig megtelik emberekkel, akik a produkciók közben piknikeznek a belvárosi füvön. A gyermekeket már reggel 9 órától mondókás játékok várták, kézműveskedhettek is, illetve volt mesenyomozás és bábelőadás a cirkuszi sátorban, Szabó T. Anna pedig gyerekverseket olvasott fel a kicsiknek. A felnőttek Babits Mihály Jónás könyve című versét hallgathatták meg Csuja Imre előadásában. Aki betért az Asbóth utcai stúdióba, és igazolta, hogy bérletet váltott az Örkény Színház következő évadára, személyre szóló szavalatot kapott a színház egyik művészétől. A Madách téren 13.30-tól a zenéé volt a főszerep, először Máthé Zsolt és Herczeg Tamás lépett fel Dal csak neked című műsorával, majd a HANEM női tangózenekar lépett színpadra, és játszott el latin számokat, illetve Karády-dalokat rap változatban. A Magyar Örökség és Junior Príma díjas Angelica leánykar Bartók Béla születésének 135. évfordulójára emlékezve adta elő műsorát. A színház nagyszínpadán száz darab metronóm ketyegte el Ligeti György Poème symphonique című művét. A téren fellépett a Lukács Miklós-Balogh Kálmán cimbalomduó és a Snétberger Zenei Tehetség Központ csapata, majd a Szakértők zenekar. Az Örkény Esztrád a programsorozat egyik legkedveltebb produkciója, amely a prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a jazzen át a rockzenéig minden belefér repertoárjukba. Mindenki az erre az alkalomra választott dallal lépett fel: Bíró Kriszta Edith Piaf egyik leghíresebb dalát, a Nem bánok semmit címűt adta elő, Mácsai Pál a Beatles Rocky Racoon című dalával lépett színpadra, míg Für Anikó a Sade Pearls című dal magyar változatával lepte meg a közönséget. Csuja Imre Louis Armstrong What a wonderful world című slágerét adta elő, a blokk végén pedig Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere mutatta be gitártudását a nagyközönség előtt. Az esti koncertek a legnépszerűbbek