Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-17 / 11. szám
6 KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2016. NOVEMBER DR. OLÁH LAJOS Erzsébetváros országgyűlési képviselője N em könnyű nekiszegezni a kérdést a kerület képviseletében az Országgyűlésben dolgozó parlamenternek, miért is határozott úgy a frakciója, hogy távol marad a köz képviseletét jelentő országos döntéshozataltól. Ám dr. Oláh Lajost láthatóan nem éri váratlanul faggatózásunk, nyilván nem elhamarkodott döntés, hanem egy folyamat része ez az elhatározás. – Nagyon másképpen értelmezzük a DK-frakciójában a demokráciát, mint az Orbán-kormány, valamint kiszolgálói. A diktatórikus orbáni rendszer az elmúlt hetekben átlépte azt a határt, amit elfogadhatónak tartunk, nincs magyarázat az érvénytelen és eredménytelen népszavazás eredményesként, sőt a választói akarat megnyilvánulásaként való hazai és nemzetközi tálalására, nincs indokolható magyarázat a civil szervezetek vegzálására, de következmények nélkül múlt el Matolcsy ingatlanbotránya, Rogán helikopterezése és nagyzolása, és ami a legszomorúbb, a Népszabadság akaratlagos beszántása is. Ha csak az elmúlt hetek eltusolt, elhallgatott botrányait sorolnánk, akkor mindenképpen az elsők között szerepelne a rendőrgyilkosság, amit a be nem tiltott, ellenőrizetlen náci csoportok egyik vezetője követett el egy szolgálatban lévő, a munkáját végző rendőrtiszt ellen. Úgy gondolom, bojkottunk nem csak indokolt, de az egyetlen eszköz a kezünkben arra, hogy felhívjuk a figyelmet a visszásságokra, amiket ez a kormány elkövet választói ellen. A bizottsági munkától is távol marad a továbbiakban? Egy ideje nem vettem részt a parlament Külügyi Bizottságának ülésein sem, mert hiába kértem, hogy tegyék nyilvánossá a nagykövet-jelöltek meghallgatását. Ezek a tárgyalások zártak, és a jegyzőkönyveket titkosítják, de a benne szereplő adatok véleményem szerint olyan közérdekű információkat is tartalmaznak, melyeket meg kellene osztani a nyilvánossággal. Szerencsére erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk. Minden feltétel adott, hogy a VI. és VII. kerület uniós pályázatait érdemben támogatni tudjam. Nem lehet megkerülni a kérdést, hogy egyéni képviselői munkáját mennyire fogja befolyásolni ez a ?akciódöntés, hiszen Erzsébetváros országgyűlési képviselője nem ‚csak’ az országért, hanem a kerületért is dolgozik. Folytatom a munkát a kerület polgáraiért. Eddig 260 parlamenti indítványt nyújtottam be, több mint 100 sajtótájékoztatót és közleményt jegyeztem. A jövőben még intenzívebben ellenőrizni fogom a rám bízott két kerület működését. Felkeresem a hivatalokat, folyamatosan tájékozódom arról, hogy például az egészségügyi-, oktatási-, szociális intézmények ellátják-e közfeladataikat. Országgyűlési képviselő vagyok, az is maradok, így továbbra is élni fogok a jogosítványaimmal: ellenőrzöm a kormányt és cselekszem az élhető és működőképes Terézvárosért és Erzsébetvárosért. Szórólapokkal, helyi kiadványokkal tovább erősítem a kapcsolatom a választóimmal. A korábban elmondottakból kiderül, hogy a munkát nem fejezte be, csak a hiányával tüntet a jelenlegi, Ön által antidemokratikusnak tartott munka ellen. Jól értelmeztem a fentieket? A választók bizalmából kerültem az országgyűlésbe, ezért a mandátumomat megőriztem. Ugyanakkor csak a kétharmados szavazásokon veszek részt, mert így kiemelt ügyekben én is akadályozhatom a további országrombolást. Miután a választást a Fidesz nyerte meg, parlamenti többségével az akaratát is tudja érvényesíteni a szavazásokkor. Nincs értelme az egyre inkább látszatparlamentté váló országgyűlésben díszletként üldögélni. Ezen okokból lemondtam országgyűlési képviselői honoráriumomról, de a hatalomnak és a minket támogatóknak is látniuk kell: van olyan ellenzéki erő, amely személyes áldozatot is vállal az rendszerrel szembeni ellenállás érdekében. Ez a Demokratikus Koalíció. Eddig is más eszközöket kellett keresni a lakosok jogainak, kéréseinek érvényesítése érdekében, ezt követően még hangsúlyosabban ezt fogjuk tenni. Ez esetben mit kell tudniuk a kerület lakóinak, hogyan tovább Erzsébetváros országgyűlési képviselőjével? Tudom a dolgom és a kötelességem. Számíthatnak rám a VI. és a VII. kerület lakói. Eddig 1500 gyermek parlamenti látogatását szerveztem meg, hat iskolában tartottunk rendhagyó történelemórát a holokausztra emlékezve, folytatjuk a kerületekben a kezdeményezésemre elindult kínai nyelvoktatást, idős emberek számára elindult az önvédelmi oktatás. Folytatódnak a fogadóórák, a köztéri kitelepülések, a közéleti beszélgetésekre invitáló Zebra Klub programjai. Üzenem politikai ellenfeleinknek: ahogyan eddig is, úgy a jövőben is minden rendben lesz a két kerület parlamenti képviseletével. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, igyekszem a jövőben is a legjobb tudásom szerint szolgálni Erzsébet- és Terézváros polgárait.Teréz- és Erzsébetváros szolgálatában A demokráciáért. A Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója bejelentette, hogy a továbbiakban, a kétharmados szavazások kivételével, nem vesz részt a Parlamenti üléseken. A bejelentésről, annak hátte- réről, valamint a további munkáról a kerület országgyűlési képviselőjét, dr. Oláh Lajos kérdeztük. AZ ELMÚLT KÉT ÉV TEVÉKENYSÉGEI Benyújtott indítványok száma: 257 darab Közlemények és sajtótájékoztatók száma: több mint 100 darab A fővároshoz és a kerületekhez, valamint ezek intézményei- hez benyújtott kezdeményezések száma: 96 darab »