Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-17 / 11. szám
10 Erzsébetváros 2016. november 17. www.erzsebetvaros.hu Aktuális Bolgár delegáció látogatása Az idei év augusztusában Szveti Vlaszban lebonyolított, mára hagyományossá vált Magyar napok rendezvénysorozat után október 19. és 23. között bolgár testvérvárosunk hivatalos delegációja viszontlátogatást tett Erzsébetvárosban Vattamány Zsolt polgármester úr meghívására. A küldöttséget Iván Nikolov polgármester vezette, tagjai voltak még a nemzetközi kapcsolatokért, a kultúráért és a turizmusért felelős szakemberek is. Rövid magyarországi tartózkodásuk idejére vendégeinknek több tartalmas programot is szerveztünk. Együtt ünnepeltük meg a bolgár–magyar barátság napját (okt. 19), amelyet ez év második felében mindkét nemzet országgyűlése tartózkodás és ellenszavazat nélkül megszavazott. Az ünnepi vacsorán mindkét város polgármestere kifejezte szándékát a jövőbeli együttműködésre. Vendégeink másnap meglátogatták a Parlamentet, ahol a szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően megismerkedhettek a magyar múlt történelmi korszakaival. Október 21-én a Rózsák terén, az angyalszobornál az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak emlékére a kerületi megemlékezésen koszorút helyeztek el. A testvérvárosi kapcsolatok továbbfejlesztése céljából előadással és vetítéssel egybekötött mini konferenciát szerveztünk a delegációnak, amelyen részt vettek a kerületi iskolák, utazási irodák és a már meglévő partnerkapcsolatokkal rendelkező intézmények vezetői és tisztségviselői is. Később, a kerületi kulturális intézmények bemutatása során az ERöMŰVHÁZban a vendégek bepillantást nyerhettek a Száz Tagú Cigányzenekar próbájába is. A Dunakanyarban tett kirándulás alkalmával gyönyörködhettek a táj varázslatos szépségében, és megtekintették Csodatevő Rilai Szent János nemrégiben felavatott márvány emléktábláját is az esztergomi bazilikában. Kirov Péter, az Erzsébetvárosi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Valahol Európában a Magyar Színházban Dés László klasszikusnak számító musicaljét viszik színre a Magyar Színházban Nagy Viktor rendezésében. Már el is kezdődött a Valahol Európában próbaidőszaka. A musicalt utoljára 1998-ban, 18 éve láthatta a Budapesti Operettszínházban a közönség, pedig napjainkban, a XXI. századi Európában talán még aktuálisabb lett a történet, mint valaha. A darab szerint gyerekek bolyonganak a háború után otthontalanul és árván Európa útjain. Közülük két kis társaság éppen Magyarországon. A csapatok vezetői egymásba szeretnek, és együtt oltalmat találnak egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész omladozó kastélyában. A háborúnak ugyan vége van, de a béke csak papíron létezik. Valójában gátlástalan, kegyetlen túlélőharc folyik. Ebben a kataklizmában születik kicsiny különbéke egy maroknyi gyerek és kiábrándult fiatal számára. A darab a bátorságról szól, az egymásra utaltságról, de legfőképp az emberségről a mindenkori embertelenségben. „Ez egy sötét történet, hisz mindkét felvonása halállal végződik, mégis ott van benne a jó, a katarzis érzése, mert a zene feloldja a konfliktusokat, és enyhíti a fájdalmat” ‒ mondja Nagy Viktor, a darab rendezője. A Valahol Európában bemutató előadását december 2-án láthatja a közönség a Magyar Színházban. Főbb szerepekben: Mahó Andrea, Reviczky Gábor, Pavletits Béla, Ágoston Péter, Bede-Fazekas Szabolcs és Vida Bálint. Fotó:Zsigmond László