Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-05-26 / 5. szám
3 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. május 26. Aktuális Május közepén több ponton is módosították a kerület költségvetését, milyen változások történtek? A legfőbb változások közül az oktatási és egészségügyi szféra támogatásait emelném ki, hiszen ezek azok, amelyek minden erzsébetvárosit érintenek. Ezek közül is az egyik legfontosabb a kerületi Péterfy Sándor Utcai Kórháznak nyújtott segítség, hiszen talán ők vannak a legnehezebb helyzetben. A kórház vezetőivel való rendszeres egyeztetések és visszajelzések alapján könnyen behatárolható az a terület, ahol segíteni tud az önkormányzat. Most a fül-orr-gégészeti részlegnek segítünk 5 millió forinttal, de minden évben más kórházi osztálynak nyújtunk támogatást. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészségügy fejlesztésére a kerületben, így a háziorvosoknak ismét pályázatot hirdetünk a közeljövőben, hiszen ez tavaly is komoly segítséget jelentett számukra. Milyen pályázat ez pontosan? Az elmúlt években minden orvosi rendelőt teljes körűen felújítottunk, illetve a kerületi háziorvosok munkáját rezsitámogatással, tavaly pedig pályázat formájában is segítettük. Mivel Erzsébetvárosban ötvennél is több orvos lát el felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátási feladatot, így idén kibővített háziorvosi pályázatot hirdetünk az ellátás színvonalának fenntartása és emelése érdekében. Eszközök beszerzésére és különböző fejlesztésekre lehet majd pályázni idén is több millió forint értékben. Említette, hogy az oktatás ügye is napirenden volt, mesélne erről is? Mindig hangoztatom, hogy az oktatás a legjobb befektetés, így számos fejlesztés volt már ezen a területen is az elmúlt években. Nagyon fontos, hogy az oktatási intézmények felújítása és a diákok támogatása mellett a pedagógusokra is odafigyeljünk. Az ő munkájukat külön is szeretnénk megköszönni, így megragadunk minden alkalmat, hogy elismerésünkről biztosítsuk őket. A következő ilyen alkalom erre a pedagógusnap lesz. A kerületi is kolák épületeit már 2011 óta folyamatosan újítjuk meg, így színvonalas, modern környezetet biztosítanak a tanulóknak és a dolgozóknak is. Mára azonban egy új irány indult el, a digitális oktatás, amelyet az önkormányzat sajátjaként üdvözöl és mindenben támogat, éppen ezért 4 millió forintért vásárolunk ismét digitális eszközöket, most például tableteket az iskoláknak. Van-e még olyan terület, amelyre többet fordítanak a tervezettnél? Az egyházak támogatásának összegét javaslatomra megemeltük, hiszen Erzsébetváros abban a különleges és kivételes helyzetben van, hogy szine valamennyi egyházi felekezet képviselteti magát a kerületben, sőt sokuknak a központja is nálunk van. A VII. kerület és az erzsébetvárosiak életének mindig is szerves része volt a vallás és az általa képviselt kulturális sokszínűség, ez pedig ma sincs másként. Idén nemcsak a felekezeteket támogatjuk ebből a forrásból, hanem egyházi iskoláinkat is. A vallási gyülekezetek, melyekhez egyre több kerületi polgár is csatlakozik, komoly közösséget alkotnak Erzsébetvárosban. Szeretnénk, ha ők is éreznék, fontos nekünk az a közösségépítő munka, amit itt végeznek. Új fejlődési pályára lépett Erzsébetváros Tudatos építkezés, stabil pénzügyek, modern kerület Interjú Vattamány Zsolttal