Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-04-21 / 4. szám
22 Erzsébetváros 2016. április 21. www.erzsebetvaros.hu Egyház A kivonulás ünnepe A pészach zsidó ünnep. Akárcsak a keresztény húsvét, mindig tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be, így a tavasz ünnepe névvel is illetik. A nyolc napon át tartó ünnep arra is emlékeztet, hogy az Örökkévaló kivezette a zsidó népet az egyiptomi rabszolgaságból. Idén a pészach ünnepe április 22–30-áig tart. „Tavasszal, a héber kalendárium első holdhónapjában, Niszán havában, holdtöltével veszi kezdetét az egy hétig tartó pészách ünnepe. Mózes öt könyvében, a Tórában, a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett megemlékező eseménysorozat az egyiptomi kivonulást, az exodust idézi fel. Az ünnep a Szentföldön kívül nyolc napig tart. Nyolc napon keresztül tilos fogyasztani és birtokolni bármit, ami búzából, árpából, rozsból, tönkölybúzából vagy zabból készült és kovászos. Az ünnepet megnyitó széder este (a „széder” szó jelentése „rend”) a tizedik csapásra, a megszabadulásra és útra kelés momentumára, az ünnepet lezáró hetedik nap pedig a Sástenger kettéválására emlékeztet bennünket, és a fenyegetettség végső elmúlását hivatott felidézni. Az egyiptomi kivonulás egy több évszázados folyamatot szakított meg, melynek keretében Ábrahám leszármazottai és örökösei szinte teljes mértékben egyiptomivá váltak, ennek a folyamatnak csak az utolsó részére volt jellemző az elnyomás és rabszolgasorba taszítás. Mózesnek a pusztaságból Egyiptomba való visszatérése után egy évig tartó alkudozás vette kezdetét annak a királyi udvarnak a lakójával, a fáraóval, melynek ő maga, Mózes is lakója volt annak idején. A fáraót a kilenc csapás nem tudta meggyőzni, ezért a tizediknek, a legszörnyűbbnek is be kellett következnie. Ezen csapás beköszönte lett az őrködés és egyben a megszabadulás éjszakája. Az ünneplés formáját pontosan megszabja a Biblia, az ünnepi rend minden mozzanata a kivonulást megelőző pár napot szimbolizálja, illetve az utolsó csapás félelmetes estéjének és éjszakájának az eseményeit éli át újra – főleg kulináris formában – az ünnepi vacsorán részt vevő ember. Miután egy év leforgása alatt az Örökkévaló megalázta az egyiptomi „panteon összes istenét”, az őbenne hívőknek, őt utánozva – szintén – le kellett vágniuk az egyiptomiak szent állatát, a bárányt. A bálványállat vérével meg kellett jelölni házaikat, és meg kellett azt sütni, el kellett fogyasztani mindenki szeme láttára, ezzel is végleg felvállalva azt a „kultúrharcot”, amit az etikus monoteizmus jelentett a világgal, de főleg a despota folyami civilizációkkal szemben. A hagyomány szerint az elsőszülöttek halála csak azokat a házakat kerülte el, ahol a bárány vére az ajtón volt. Mivel a szentély jelen korban nem áll, bárányt ilyenkor nem eszünk, csak a másik két „alapkellékkel”, keserű fűvel – mely a szomorú rabszolgasorsra emlékeztet – és kovásztalan kenyérrel – mely a rabszolgaságot, egyúttal a gyors távozást és az Örökkévalóba vetett bizalom jelképét is hordozza – ünnepelünk. Ez a megmaradt – Mózes II. könyvében elrendelt – két elem a történelem viharai és fordulatai eredményeképpen kiegészült egy Hagyományos zsidó húsvéti ételek sós hallal és gombóccal
