Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-04-21 / 4. szám
6 Erzsébetváros 2016. április 21. www.erzsebetvaros.hu Aktuális A belvárosban a legmagasabbak a lakásárak Egy év elején készült statisztika alapján a budapesti belvárosi el adó lakások átlagára a legma gasabb a piacon, 510 000 Ft/nm, azaz egy 60 négyzetméteres ingatlant több mint 30 millió forintért lehet eladni. Egyre nagyobb lakásokat keresnek, és azokért egyre többet fizetnek a vevők – ez már a korábbi adatokból is egyértelműen látszik. A lakáskeresők fővárosi favoritja továbbra is XIII. kerület, az érdeklődők egyötöde szétnézett ezen a területen. A belvárosi kerületek közül a második legkedveltebb célpont a VI. és a VII. kerület, utána pedig a szomszédos XIV. kerület. Budán továbbra is a XI. kerület a legnépszerűbb, melyet a vásárolni szándékozók 16 százaléka jelölt meg célterületként. Érdekes adat, hogy Budapesten még most is rendkívül magas volt a befektetési céllal vásárlók aránya: minden második adásvétel mögött ilyen szándék állt. A befektetők jellemzően 56 négyzetméter körüli lakásokra tettek szert, átlagosan 23,5 millió forintért. Az első lakásukat vásárlók aránya 16 százalékos volt, ők átlagosan 45 négyzetméteres otthonokra költöttek 14 millió forint körüli összeget. (forrás: www.mono.hu/ingatlan) Egészségnap az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban 2016. április 1jén, pénteken nemcsak egészségnapot tartottak az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban, hanem immár 17. alkalommal rendezték meg a hagyományos sportéjszakát. A VitaKid is az Erzsébetvárosi önkormányzat támogatásával vált az iskolai program szereplőjévé. A délelőtt folyamán előadásokat tartottak az egészséges táplálkozás, életmód, a sport fontosságáról, majd közös testedzést vezényeltek le a felsős tanulóknak. A sportéjszaka 18 órakor indult, amikor Trecska Éva tanárnő feldobta a kosárlabdát, és ezzel megkezdődött a „végtelen” mérkőzés. Az ügyes kezű tanulók az újonnan érkezett pingpong, biliárd és csocsóasztal összeállításában segédkeztek. Amint elkészült valamelyik, rögtön birtokba is vették, és reggel 6ig megállás nélkül folyt a játék. Móri Árpádné, az iskola igazgatója és a pedagógusok többsége leginkább a pingpongasztalnál tették próbára magukat. Az este kiemelt programjaként a VitaKid három edzője „katonai kiképzésen” alapuló, rendkívüli fegyelmezettséget és erőnlétet igénylő tornát (TRX) tartott a tornateremben az önként jelentkező diákoknak és tanároknak. LAKOSSÁGI FELHÍVÁS VESZÉLYESHULLADÉK-BEGYŰJTÉSI AKCIÓ Erzsébetváros önkormányzata 2016. május hónapban kampányszerű veszélyeshulladék-begyűjtési akciót szervez a kerületi lakosság részére, amely során a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok térítésmentesen leadhatók. Az esetleges időpontváltozásról és további információkról a www.erzsebetvaros.hu honlap Aktualitások menüpontjában adunk részletes tájékoztatást. A veszélyes hulladék begyűjtési akció tervezett ütemezése: 1. gyűjtőpont: Időpont: 2016. május 20. péntek 14.00–17.00 Helyszín: Budapest VII. kerület, Rózsák tere 2. gyűjtőpont: Időpont: 2016. május 20. péntek 17.10–19.00 Helyszín: Budapest VII. kerület, Almássy tér 3. gyűjtőpont: Időpont: 2016. május 21. szombat 9.00–13.00 Helyszín: Budapest VII. kerület, Klauzál tér