Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-02-26 / 1. szám
16 AKTUÁLIS ERZSÉBETVÁROS » 2015 FEBRUÁR A közösségi terek védelme. A játszóterek megtisztítását és megfelelő őrzését kezdeményezi Stum- mer János, Erzsébetváros job bikos önkormányzati képviselője. Tiszta játszótereket Erzsébetvárosnak! Elárvult játszótér a Kazinczy utcában gyerekek egészsége és biztonsága minden más szempontot felülír, és ennek gyakorlati megvalósításában az alapítvány nagy segítséget tudna nyújtani. Stummer lapunknak elmondta, a rendpárti Jobbik mindig is nagy figyelmet fordított az élhető környezet megteremtésére, ezért is szerepelt a párt önkormányzati választási programjában külön pontban a játszóterek tisztasága. Bizonyítva, hogy nem a szavak, hanem a tettek számítanak, minden évben meghirdetik a Szedd és Tedd! szemétgyűjtő akciót. – Nagyon fontos, hogy ne csak játszótereink tisztán tartására, hanem hozzáférhetőségére is ügyeljünk, ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az oda nem illő, cigarettázó, alkoholizáló elemek messze elkerüljék a gyermekek számára fenntartott területeket – nyilatkozta a képviselő, aki különösen az Almássy teret látja problémásnak, de mint mondta, minden közösségi teret egyforma védelem illet meg. » Kilencvenedik születésnap Egy emberöltő nagyon sok év, hivatalosan 25-35 évet foglal magába. Nagyon kevesen vannak, akik elmondhatják magukról, hogy 3 emberöltőnyi esztendőt megéltek, történelmi viharokat, családi örömöket, bánatokat, történelemkönyvnyi emléket hordoznak magukban. Dr. Heszlényi Józsefné azon szerencsés emberek közé tartozik, akiknek megadatott, hogy a 90. születésnapjukat szerető családjuk körében ünnepelhessék. A Rákóczi úton élő erzsébetvárosi nénit a decemberi jeles nap alkalmából a körzet képviselője, Ujvári Kövér Mónika is köszöntötte. Mi is kívánunk egészséget, boldogságot a szépkorú hölgynek! – Hamarosan itt a tavasz, és egyre többen szeretnénk gyermekeinket, unokáinkat kivinni a szabadba az Almássy, a Klauzál vagy épp a Kazinczy utcai játszótérre. A kikapcsolódást azonban könnyen elronthatják az eldobált cigaretta csikkek, törött üvegek, injekciós tűk. Még ha a tereket tisztán is tartják, a gyerekek akkor sincsenek teljes biztonságban – mondta Stummer János. Az állati ürülék, szőr és madártollak mellett a homokozók dúskálnak a baktériumokban, vírusokban, férgekben és penészgombákban. A Tiszta Homokozóért Alapítvány egy olyan németországi módszer meghonosításáért küzd, amelynek lényege, hogy a homokot többszörösen átforgatják, kiszitálják, majd 1200-1400 °C-on elégetik az emberre veszélyes kórokozókat. Mivel Magyarországon nincs általános szabályozás, az önkormányzat saját hatáskörben dönt a játszóterek tisztán tartásáról. Stummer János önkormányzati képviselő a februári képviselőtestületi ülésen a német minta alkalmazására tett javaslatot. Fontos ügyről van szó, a kerületben lakó A Jobbik Ifjúsági Tagozat által szervezett Szedd és Tedd! szemétgyűjtési akcióban tavaly nyáron több, mint 100 település vett részt, ahol a környezettudatos lakosság bevonásával sikerült a környezetet kicsit tisztábbá varázsolni. » Fogadóóra Moldován László képviselői fogadóóráját minden hónap második keddjén 17-től 19 óráig, a Polgármesteri Hivatal 103-as szobájában tartja. Egyéb elérhetőségek: e-mail: moldovan@c3.hu Tel.: 06-70-703-6533 Facebook: https://www.facebook. com/home.php és https://www.facebook.com/ lmp7ker?ref=hl Stummer János