Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-06-25 / 5. szám
20 AKTUÁLIS ERZSÉBETVÁROS » 2015 JÚNIUS „Az erzsébetvárosi önkormányzat Mű velődési, Kulturális és Szociális Bizottsága május 19-i ülésén döntött az egyházaknak nyújtandó összesen 39 millió forint szétosztásáról. Anyagi segítséget kap például a BudapestFasori Református Egyházközség a templom és parókia biztonsági rendszerének kiépítésére, illetve a gyülekezet közösségi termének bútorozására. Szintén az önkormányzat támogatásával újulhat meg a Rózsák terei templom külső világítása. A Baptista Gyülekezet tatarozási munkálatokra, korszerűsítésre és gyermektáborok szervezésére kap támogatást. Csupán egyetlen szervezet lóg ki a sorból: az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) 3 millió 420 ezer forintot pályázott meg Sólet Fesztiválra. Elképesztőnek tartom, hogy egyházi támogatás címszó alatt ilyen hatalmas összeget adjon az önkormányzat egy első alkalommal megrendezésre kerülő egyébként kulturális jellegű és vélhetőleg bevételorientált fesztivál lebonyolításához. Szerintem a rendezvény nem kapcsolható a hitélethez, tehát semmivel nem indokolható annak támogatása. A bizottsági ülésen végül egyedül maradtam kifogásaimmal, és a testület 6 igen, 1 nem ellenében támogatásra javasolta a rendezvényt. Javaslatomra áprilisban a Péterfy Sándor utcai Kórház csecsemőosztályának egymillió forint támogatást adott az önkormányzat. A mai gazdasági helyzetben elfogadhatatlannak tartom, hogy míg a kerületi csecsemőosztálynak egymillió forint jut az újszülöttek életének védelmében, addig egy fesztivál támogatására ennek többszörösét kívánják elkölteni.” Hitéleti vagy kulturális rendezvény? Az önkormányzat „egyházi támogatás” címén 3,5 millió forinttal támogatja az EMIH gasztronómiai rendezvényét. De mi köze ennek a hitélethez? – tette fel a kérdést Stummer János képviselő, aki az alábbi anyagot juttatta el számunkra. Mi köze a sólet fesztiválnak a hitélethez? „ Szerintem a rendezvény nem kapcsolható a hitélethez, tehát semmivel nem indokolható annak támogatása. „ Stummer János Ősszel piacolhatunk a Klauzál téri csarnokban! Devosa Gábor és dr. Kispál Tibor képviselők a Klauzál téri vásárcsarnok építkezésén jártak, a munkafolyamatokról érdeklődve a kivitelezőtől. – A projektvezető tájékoztatása alapján őszre várható a piac átadása a vásárló közönségnek – tájékoztatott Devosa Gábor, hozzátéve, teljesen átalakított belső tér és megújult homlokzat várja majd a vevőket. Július 1jén, szerdán 17:00 és 19:00 óra között Stummer János önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Jobbik Hernád utca 38. szám alatti irodájában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! » Jobbik fogadóóra Világrekord-kísérlet Masszázs. A Szövetség utcában megnyílt E10 Egészségműhely vezetőinek, munkatársainak célja, hogy aktív közösségi térré fejlődjenek. Ezért olyan akciókat, programokat szerveznek, melyek megmozgatják az itt élőket, bevonják a közösségi programokba a kicsiket, nagyokat. A Szövetség az Európai Erzsébetvárosért frakció tagjai szerint minden eszközzel támogatni kell a kerületi vállalkozásokat főként, ha azok lokálpatrióta tevékenységet végeznek. Egybehangzó véleményük, hogy minden olyan helyi közösség-építő tevékenység, ami összeköti a kerületi lakókat kiemelkedően fontos a kerület számára. Éppen ezért örömmel fogadtuk az E10 Egészségműhely megalakulását és egy percig sem haboztunk, amikor is az első akciójuk egy masszázsvilágrekord-kísérlet megdöntéséhez kérték segítségünket a szervezők – tájékoztatott Ujvári-Kövér Mónika képviselő. A 24 éves Horváth János sport- és gyógymasszőr elhatározta, hogy megdönti a Masszírozás Világrekordját, ami nem kevesebb, mint 51 óra jelenleg. Célul tűzte ki, hogy összesen 60 órát masszíroz egyben, alvás nélkül, a júniusi melegben, így bizonyítva, hogy bármilyen szakmával lehet sikereket elérni, csak akarni kell. Bár a rekordot nem sikerült megdönteni, János így is második világszinten a folyamatos-masszázs területén és ki tudja, lehet, még egyszer belevág, hogy legyűrje a fennmaradt 2 órát és ezzel új világcsúcs szülessen.