Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-03-26 / 2. szám
Erzsébetváros Díszpolgárává választották az Örkény István Színház igazgatóját Erzsébetváros Díszpolgára címmel jutalmazta a kerület vezetése Mácsai Pált, az Örkény István Színház igazgatóját. A színművész nagyon örül az elismerésnek, de – személyiségéből fakadóan – azonnal azon kezdett gondolkodni, vajon jár-e ez neki. Lapunknak adott interjújában beszélt a boldogság képességéről, a kételkedés kötelezettségéről is. Mit értékel elismerésként? Az elismerés olyasmit jelent, hogy mások értékelik, amit én csinálok. Bennem sajnos általában kételyeket ébreszt. Talán, mert én magamban, belül, nem szoktam elégedett lenni. Ez alkati adottság, és nem feltétlenül öröm. Tudok boldog lenni, pillanatokra, ez igaz a munkámban és a magánéletemben is. De a megelégedettség inkább hosszabb távú jóérzés lenne, és ez sajnos elkerül engem. Amikor díjat kap, elgondolkodik, hogy az mennyire szól a művésznek és mennyire az „embernek”? Ez nem választható el. Ezért is kell mindig észnél lenni: színésznél mindig együtt hat a saját személyiség – illetve az, amit abból a nyilvánosság elé enged az ember – és a szerepek, az ismertség által keltett illúzió. Biztos, hogy az vagyok én, aminek látnak? Megérdemlek én ennyi figyelmet, vagy ez csak a pályám velejárója, ezért inkább hárítanom kellene? Egy díj vagy elismerés kapcsán ilyesmik jutnak eszembe, és leginkább zavarba jövök. Miért? Mert nem vagyok én olyan nagy szám. Meghat, hogy Erzsébetváros díszpolgárának választottak, különösen, hogy az erről döntő testület – egyhangúlag – úgy érzi, hogy ezt én megérdemlem, de biztos van olyan, aki nálam többet tett a kerületért. Én működtetem a színházat, és hozzám kötődik az Örkény Kert koncepciója, megszervezése. Ebbe valóban beletettem, amit tudok, de ez a díszpolgári cím mégiscsak inkább előleg. A díjjal járó pénzt például a Madách Gimnázium diákszínpadi munkájához ajánlom fel, és biztosan vannak még olyan pontok, amiket eddig nem vettem észre a kerület és a színház között, vagy a környékkel kapcsolatban magamban. Mennyire volt fontos önnek, mikor az Örkény élére került, hogy a színház és a kerület között jó és élő kapcsolat legyen? Kifejezetten. Egy intézmény legyen ott jelen, ahol működik. Ezért kezdtük el az Örkény Kertet is. Nekünk is, a nézőknek is, az itt élőknek és a csak erre járóknak is fontos, hogy a Madách tér nem olyan, amilyen volt. Nem mi találtuk ki, hogy milyen legyen, de mi hangoskodtunk érte, és jólesik erre gondolni. Az Örkény István Színház olyan, amilyennek szerette volna, mikor idekerült? Olyan, de nem olyan, mint amilyennek most szeretném. Ez egy folyamat, mikor az ember elér valamit, amire vágyik, akkor már nem azt szeretné, hanem a következő célját. A színházban ez azt jelenti, hogy folyamatosan meg kell haladni önmagunkat. Mindig mindenért az igazgató felel: az előadásért, a színházat körülvevő hangulatért, a szendvics minőségéért a büfében és azért is, hogyan köszönnek a jegyszedők. Akkor nem értem a korábban említett érdemtelenséget. Én csak arra gondolok, hogy egy 40 éve itt dolgozó óvónő többet tett a kerületért, mint én, aki 14 éve szín- „Nem vagyok én olyan nagy szám!” 10 Erzsébetváros 2015. március 26. www.erzsebetvaros.hu Portré
