Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-10-22 / 9. szám
24 Erzsébetváros 2015. október 22. www.erzsebetvaros.hu Beszámoló Ezért is döntöttünk az idén úgy, hogy megkezdjük eltávolításukat, ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy rendezett környezetben csökken az önjelölt „művészek” aktivitása. Utóbbi azt is jelenti, hogy a kulturált állapot ezek után kevesebb anyagi ráfordítással is fenntartható. Erzsébetváros ebben az esztendőben – közbeszerzés keretében – csaknem nyolcmillió forintot fordít a graffitik és az ugyancsak illegálisan elhelyezett plakátok eltávolítására. A jövő esztendei tervben már 30 millió forintot szán e célra a városvezetés, melynek szisztematikus felhasználásával gyakorlatilag a teljes kerület megtisztítható. Az önkormányzat ilyen irányú támogatását társasházak is igényelhetik, emellett természetesen figyelmet fordítunk a középületek falazatának rendbetételére is. Persze, ahogy – sajnos – létezik illegális falfirkálás, úgy van legális graffitizés is. Utóbbiakkal megtervezett és jóváhagyott módon tehetjük szebbé az ódon tűzfalakat, javítva is azok műszaki állapotán. Ez egyben a falrongálás hatásos kontrasztja. Dr. Bajkai István alpolgármester A falrongálás nem művészet Számos polgárnak okoznak mindennapi bosszúságot kerületünkben is az illegális graffitik. Jóllehet, a magyar jog is büntetni rendeli a köz- és magánépületek elcsúfítását, időről időre feltűnnek házainkon ezek a falfirkák. Graffiti-mentesítés a kerületben Ilyen volt... ...és ilyen lett a megtisztított falfelület