Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-10-22 / 9. szám

1‍8‍ AKTUÁLIS ERZSÉBETVÁROS » 2015 OKTÓBER A‍ ‍l‍a‍k‍ó‍k‍ ‍i‍s‍ ‍t‍i‍l‍t‍a‍k‍o‍z‍n‍a‍k‍.‍ ‍ Október el­s‍e‍j‍é‍t‍ő‍l‍ ‍h‍a‍t‍á‍l‍y‍o‍s‍a‍k‍ ‍a‍ ‍k‍ö‍z‍t‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍e‍k‍ ‍h‍a‍s‍z‍n‍á‍­l‍a‍t‍á‍r‍ó‍l‍ ‍é‍s‍ ‍r‍e‍n‍d‍j‍é‍r‍ő‍l‍ ‍s‍z‍ó‍l‍ó‍ ‍h‍e‍l‍y‍i‍ ‍r‍e‍n‍d‍e‍l‍e‍t‍ ‍ m‍ó‍d‍o‍s‍í‍t‍á‍s‍a‍i‍,‍ ‍a‍m‍i‍t‍ ‍a‍ ‍k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍-‍t‍e‍s‍t‍ü‍l‍e‍t‍i‍ ‍ többség a szeptemberi ülésén elfoga­d‍o‍t‍t‍.‍ ‍U‍j‍v‍á‍r‍i‍-‍K‍ö‍v‍é‍r‍ ‍M‍ó‍n‍i‍k‍a‍ ‍é‍s‍ ‍f‍r‍a‍k‍c‍i‍ó‍j‍a‍,‍ ‍a‍ ‍ Szövetség az Európai Erzsébetvárosért a t‍ö‍b‍b‍s‍é‍g‍i‍ ‍d‍ö‍n‍t‍é‍s‍ ‍e‍l‍l‍e‍n‍ ‍s‍z‍a‍v‍a‍z‍o‍t‍t‍.‍ ‍ Nem akarunk a‍ ‍p‍a‍r‍k‍o‍l‍ó‍k‍ ‍ helyén is teraszokat... A képviselő asszony hozzászólásá­nak elején közölte, hogy a rendelet kiegészítésére valóban több esetben is szükség van, így indokolt néhány paragrafus módosítása. Azonban véleménye szerint egy ilyen jellegű módosítást csak és kizárólag akkor lehet elfogadni, ha annak minden pontjával egyet lehet érteni. Ezzel szemben a szóban forgó módo­sításnál a teljes „csomag” tartal­mazott olyan indítványt is, mely által egyértelműen csorbulnak az Erzsébetvárosban élők jogai. – A testület többsége által el­fogadott rendelet lehetővé teszi, hogy további területeket, jelen esetben akár parkolóhelyeket adjon át az önkormány­zat vendéglátó teraszok, előkertek létesítésére. Habár fontosnak tartom a helyi vállalkozások működésének támogatását, de csak és kizárólag abban az esetben, ha ezzel nem csorbul a lakóközösségek érdeke. Márpedig ez esetben ez nem mondható el – hangsúlyozta Ujvári­Kövér Mónika. Ez a rendeletmódosítás tehát több ponton is problémás. Sérti a lakók pihenéshez való jogát azzal, hogy újabb teraszok létesítésére ad módot, mindezt teszi úgy, hogy a lakóktól vesz el, az egyébként is szűkre szabott darabszámú parkolóhelyekből. A lakossági vélemények közvetlenül ugyan nem hangzanak el a testület ülésén, azonban online fóru­mokon nem kell kutatva keresni a döntés ellen tilta­kozó véleményeket. Mi a kerületi lakók által megvá­lasztott képviselők vagyunk, kötelességünk a lakosság jogait szem előtt tartva meghozni döntéseinket – nyi­latkozta a képviselő. Ujvári-Kövér M‍ó‍n‍i‍k‍a‍ Október 6-án a Klauzál téren elhelyezett Kopjafánál emlékeztünk az ara­di vértanúkra. A kerületi iskolák magas színvonalú műsora közben a 13 kivégzett hős mellett mindazok áldozatára is emlékeztünk, akik az 1848­49-es szabadságharcban életük árán is küzdöttek a forradalom eszméiért magyarként vagy más nemzet gyermekeként. Tisztelettel helyeztük el az MSZP Erzsébetvárosi Szervezete és szimpati­zánsai nevében koszorúnkat, emlékezve: Lázár Vilmos ezredesre, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József tábornokokra, akiket golyó általi halál­ra ítéltek, Lovag Pöltenberg Ernő, Láhner György, Knezich Károly, Nagy­sándor József, Gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Gróf Vécsey Károly és Török Ignác tábornokokra, akiket kötél általi halálra ítéltek, valamint gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre, akit ugyanezen napon végeztek ki Budapesten. M‍S‍Z‍P‍-‍F‍R‍A‍K‍C‍I‍Ó‍ Emlékezzünk tisztelettel Emberi személyisége, tartalmas, küz­delmes és aktív életútja utolsó mér­földkövénél egy rá emlékező így jelle­mezte: „Lehet, hogy Ő volt az utolsó, aki soha nem tévesztette össze a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével. Min­den ember barátja volt.” A mi barátunk is volt. Beiktatási beszédében elmondottak szerint élt és mutatott példát: „Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérde­kek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlensé­gét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és ki­rekesztést el nem ismerő védelmét szol­gáltam és fogom szolgálni.” Erzsébetváros szocialistái-demokra­tái fejet hajtva, tisztelettel búcsúznak. M‍S‍Z‍P‍-‍F‍R‍A‍K‍C‍I‍Ó‍ B‍ú‍c‍s‍ú‍ ‍a‍ ‍v‍o‍l‍t‍ ‍k‍ö‍z‍t‍á‍r‍s‍a‍s‍á‍g‍i‍ ‍e‍l‍n‍ö‍k‍t‍ő‍l‍.‍ ‍ Október 6-án, é‍l‍e‍t‍é‍n‍e‍k‍ ‍9‍4‍ ‍é‍v‍é‍b‍e‍n‍ ‍e‍l‍h‍u‍n‍y‍t‍ ‍G‍ö‍n‍c‍z‍ ‍Á‍r‍p‍á‍d‍ ‍k‍ö‍z‍t‍á‍r‍s‍a‍s‍á‍g‍i‍ ‍e‍l‍n‍ö‍k‍,‍ ‍ J‍ó‍z‍s‍e‍f‍ ‍A‍t‍t‍i‍l‍a‍-‍d‍í‍j‍a‍s‍ ‍m‍a‍g‍y‍a‍r‍ ‍í‍r‍ó‍,‍ ‍m‍ű‍f‍o‍r‍d‍í‍t‍ó‍ ‍é‍s‍ ‍p‍o‍l‍i‍t‍i‍k‍u‍s‍.‍ Vérbefojtott szabadságharc „ ‍.‍.‍.‍ nem hi­ányzik, hogy az e‍g‍y‍é‍b‍k‍é‍n‍t‍ ‍i‍s‍ ‍s‍z‍ű‍k‍ ‍ területen még teraszokkal is „színesítsük” a B‍u‍l‍i‍n‍e‍g‍y‍e‍d‍e‍t‍.‍ ‍ „

Next

/
Oldalképek
Tartalom