Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-10-22 / 9. szám

– Közel 800 társasház van a kerület­ben – mondta Nagy Andrea képvise­lő, a Szövetség az Európai Erzsébetvá­rosért frakció egyik képviselője. – A társasházi pályázat, amit szinte min­den lakóközösség megváltásként vár, a kihirdetéskor néha öröm, néha bá­nat. Sajnos a pályázaton kívül, egyéb forrás nagyon kevés van, amivel a tár­sasházak tudnának élni. Ami talán ennek ellent mond, az, az évtizedek óta jó kezekben lévő, gondos tulajdonosok és közös képvise­let együttes munkája, meg egy kis szerencse a plusz bevételi forrásra. – A tudatos, megfontolt, egyirányú gondolkodás rohamosan viszi előre egy társasház életét. Nem volt ez így másképpen en­nél a társasháznál sem. Hosszú évek, évtizedek fáradhatatlan és összehangolt munkája jellemzi az itt élőket és közös képviselő­jüket, Fehér Andrásnét, melynek gyümölcse egy szinte teljesen felújított épület. Mint tudjuk Erzsébetváros épületei többségé­ben elmúltak 100 évesek. Sajnos. Ha nem viseljük gondjukat példa értékűen, mint ez a társasház, akkor nem csak esztétikai, de komoly műszaki gondok is felmerülhetnek, melyre mindig csak a felelősősöket fogjuk keresni, holott a „nem működésért” mi magunk vagyunk a felelősek. Az ilyen és hasonló sikertörté­netekhez, csak gratulálni tudunk! Így tovább! Vegyünk példát a Péterfy Sándor utca 24-ről és a hasonlóan együtt gondolkodó cselekvő lakóközösségekről. ERZSÉBETVÁROS » 2015 OKTÓBER 14 AKTUÁLIS Lakossági kapcsolat. Nyílt, szabadtéri fogadóórá­k‍o‍n‍ ‍v‍á‍r‍j‍á‍k‍ ‍a‍z‍ ‍M‍S‍Z‍P‍ ‍k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍i‍ ‍é‍s‍ ‍s‍e‍g‍í‍t‍ő‍i‍k‍ ‍a‍ ‍l‍a‍k‍o‍s‍s‍á‍­g‍o‍t‍,‍ ‍m‍i‍n‍d‍e‍n‍ ‍s‍z‍o‍m‍b‍a‍t‍o‍n‍ ‍9‍-‍t‍ő‍l‍ ‍1‍2‍ ‍ó‍r‍á‍i‍g‍,‍ ‍a‍ ‍G‍a‍r‍a‍y‍ ‍p‍i‍a‍c‍ ‍é‍s‍ ‍ a‍ ‍K‍l‍a‍u‍z‍á‍l‍ ‍t‍é‍r‍i‍ ‍c‍s‍a‍r‍n‍o‍k‍ ‍e‍l‍ő‍t‍t‍.‍ ‍ – Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a hivatalos menetrend szerint, hanem szabadon, kötetlenül, és mindenképpen közvet­lenül tudjon a lakosság a megválasztott kerületi képviselőikhez fordulni – mondta Devosa Gábor, az MSZP-frakció vezetője. – Éppen ezért rendszeressé tettük, az immár évek óta időnként megszervezett nyílt fogadóóráinkat, és hetente várjuk azokat az érdeklődő erzsébetvárosiakat, akik szeretnének közösséget vállalni a kerület fejlesztésében, vagy akik hivatali problémáik megoldásá­hoz kérnek szakmai segítséget. Tapasztalataink szerint a legtöbb ember szívesebben kér tanácsot, segítséget, ha azt kötetlenül tehe­ti, ugyanakkor javaslatokkal, ötletekkel is szívesebben állnak elő, ha azt egymás között tudják felvezetni. Itt a kölcsönösségen van a hangsúly. Mi is segítünk, ha tudunk, és a lakók is támogatják mun­kánkat, ami alapján a saját igényeik szerint fejlődhet a kerület, mi pedig képviselni tudjuk az érdekeiket az önkormányzatban. Mindenkit szeretettel várunk, mert a kerület érdekeinek képvi­selete, és fejlődésének előremozdítása közös érdekünk! Beszéljük meg! Ilyen volt, ilyen lett! » D‍r‍.‍ ‍K‍i‍s‍p‍á‍l‍ ‍T‍i‍b‍o‍r‍ ‍é‍s‍ ‍D‍e‍v‍o‍s‍a‍ ‍G‍á‍b‍o‍r‍,‍ ‍a‍ ‍s‍z‍e‍p‍t‍e‍m‍b‍e‍r‍ ‍v‍é‍g‍i‍ ‍n‍y‍í‍l‍t‍ ‍f‍o‍g‍a‍d‍ó‍ó‍r‍á‍n‍ » Piros Pont MSZP Lakossági Központ Budapest, VII. Dob u. 65. •‍ Tel.: 342-7531 •‍ E-mail: bp07@mszp.hu •‍ Honlap: www.mszp007.hu •‍ ‍N‍y‍i‍t‍v‍a‍:‍ ‍h‍é‍t‍f‍ő‍t‍ő‍l‍–‍p‍é‍n‍t‍e‍k‍i‍g‍ ‍1‍0‍.‍0‍0‍–‍1‍8‍.‍0‍0‍-‍i‍g‍.‍ K‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍i‍ ‍f‍o‍g‍a‍d‍ó‍ó‍r‍á‍k‍ DR. KISPÁL TIBOR Fogadóóráját két helyszínen tart­j‍a‍.‍ ‍M‍i‍n‍d‍e‍n‍ ‍h‍ó‍n‍a‍p‍ ‍e‍l‍s‍ő‍ ‍p‍é‍n‍t‍e‍k‍é‍n‍ ‍ 14:00-16:00-ig, a Piros Pont irodá­b‍a‍n‍.‍ ‍(‍B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍ ‍V‍I‍I‍.‍ ‍D‍o‍b‍ ‍u‍.‍ ‍6‍5‍.‍)‍,‍ ‍é‍s‍ ‍ minden hónap második péntekén 1‍4‍:‍0‍0‍-‍1‍6‍:‍0‍0‍-‍i‍g‍,‍ ‍a‍ ‍K‍i‍r‍á‍l‍y‍ ‍u‍t‍c‍a‍ ‍ ‍9‍7‍.‍ ‍ s‍z‍á‍m‍ ‍a‍l‍a‍t‍t‍i‍ ‍N‍y‍u‍g‍d‍í‍j‍a‍s‍ ‍K‍l‍u‍b‍b‍a‍n‍.‍ ‍ E‍-‍m‍a‍i‍l‍ ‍c‍í‍m‍:‍ ‍t‍k‍i‍s‍p‍a‍l‍@‍g‍m‍a‍i‍l‍.‍c‍o‍m‍;‍ ‍ T‍e‍l‍:‍ ‍+‍3‍6‍ ‍3‍0‍ ‍6‍5‍5‍-‍2‍8‍2‍2‍.‍ DEVOSA GÁBOR Fogadóóráimat folyamatosan tar­t‍o‍m‍,‍ ‍t‍e‍l‍e‍f‍o‍n‍o‍n‍ ‍t‍ö‍r‍t‍é‍n‍ő‍ ‍m‍e‍g‍b‍e‍s‍z‍é‍­l‍é‍s‍ ‍a‍l‍a‍p‍j‍á‍n‍.‍ ‍I‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍ ‍e‍g‍y‍e‍z‍t‍e‍t‍é‍s‍ ‍ h‍é‍t‍k‍ö‍z‍n‍a‍p‍ ‍8‍.‍0‍0‍-‍1‍6‍.‍0‍0‍ ‍k‍ö‍z‍ö‍t‍t‍.‍ ‍K‍é‍­rem, hívja a 06-30-900-3311-es, vagy a 462-3106-os telefonszá­m‍o‍n‍ ‍a‍z‍ ‍M‍S‍Z‍P‍-‍f‍r‍a‍k‍c‍i‍ó‍ ‍t‍i‍t‍k‍á‍r‍s‍á‍g‍á‍t‍,‍ ‍ ahol kollégáink szívesen állnak r‍e‍n‍d‍e‍l‍k‍e‍z‍é‍s‍ü‍k‍r‍e‍.‍ ‍M‍e‍g‍t‍i‍s‍z‍t‍e‍l‍ő‍ ‍b‍i‍­zalmát ezúton is köszönöm! M‍ű‍s‍z‍a‍k‍i‍ ‍á‍t‍a‍d‍á‍s‍o‍n‍ ‍j‍á‍r‍t‍u‍n‍k‍.‍ Sajnos ke­vés Erzsébetvárosi társasház büszkélkedhet a‍z‍z‍a‍l‍,‍ ‍a‍m‍i‍v‍e‍l‍ ‍a‍ ‍P‍é‍t‍e‍r‍f‍y‍ ‍S‍á‍n‍d‍o‍r‍ ‍u‍t‍c‍a‍ ‍2‍4‍.‍,‍ ‍h‍o‍g‍y‍ ‍ s‍z‍i‍n‍t‍e‍ ‍m‍á‍r‍ ‍c‍s‍a‍k‍ ‍a‍ ‍k‍ü‍l‍s‍ő‍ ‍h‍o‍m‍l‍o‍k‍z‍a‍t‍a‍ ‍v‍á‍r‍t‍ ‍f‍e‍l‍­ú‍j‍í‍t‍á‍s‍r‍a‍,‍ ‍r‍á‍a‍d‍á‍s‍u‍l‍ ‍m‍i‍n‍d‍e‍z‍t‍ ‍ö‍n‍e‍r‍ő‍b‍ő‍l‍.‍ ‍M‍é‍l‍t‍ó‍n‍ ‍ b‍ü‍s‍z‍k‍e‍ ‍a‍ ‍t‍u‍l‍a‍j‍d‍o‍n‍o‍s‍i‍ ‍k‍ö‍z‍ö‍s‍s‍é‍g‍ ‍a‍z‍ ‍é‍p‍ü‍l‍e‍t‍ü‍k‍r‍e‍.‍ » N‍a‍g‍y‍ ‍A‍n‍d‍r‍e‍a‍ ‍k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍ő‍ ‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom