Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)
2015-09-17 / 8. szám
24 Erzsébetváros 2015. szeptember 17. www.erzsebetvaros.hu Beszámoló Kitárul a csarnok kapuja Hamarosan elérkezik az a pillanat, amire már oly sokan vártunk: ismét megnyílik kerületünk egyik büszkesége, a régi és az új Budapest ékköve, a Klauzál Csarnok. Többször megemlékeztünk már ezeken a hasábokon is arról az erőfeszítésről, amelyet önkormányzatunk, számos lelkes és nagy tudású szakember és – nem túlzás – Erzsébetváros teljes polgársága tett azért, hogy ismét birtokba vehessük ezt a remek helyet, amely múltidéző műemlék, turista látványosság, találkozóhely és természetesen igényes bevásárlóhely egyben, ahol minden földi jóval, hétköznapi, de jó minőségű árukkal és igazi ínyencségekkel is találkozhat a látogató. Nem kis vállalkozásról volt szó, amikor döntés született erről a – mondhatni – újjászületésről. A remekbeszabott és immár harmadik évezredi módon kialakított épület alapterülete több mint 7000 négyzetméter, amely magában foglalja a földszintet, a galériát és a tárolóterületeket is. S hogy ízelítőt adhassunk a csarnokban fellelhető szolgáltatásokból, elmondjuk: lesz itt őstermelői részleg, halárus, szárnyasokkal kereskedő, savanyúság-specialista, borszaküzlet, biotermékek kínálója. A 7000 négyzetméteres csarnokban őstermelőket, hal- árusokat, savanyú- ságosokat és bio termék-forgalmazókat is találhatnak majd. A szerencsevadászok lottózóban üzenhetnek Fortunának, az édességre vágyók cukrászdában vagy kávézóban majszolhatják a finomságokat. De természetesen nem maradnak ki az ínycsiklandásból a tejesek, a pékek, a hentesek sem, s aki pedig nem akarja