Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-05-21 / 4. szám

vezető orvosaként dolgozott. „Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak” – mondta a díjátadót követően. „Régóta élek és dolgozom itt, én magam is úgy érzem, hogy sokat tettem a betegekért, nemcsak a kerületben, de egész Budapesten és az országban is. Örülök, hogy ezt a munkát mások is elismerik” – fogalmazott a fogszakorvos, aki mindig nagy hangsúlyt fektetett a szűrővizsgálatokra és a prevencióra: rendszeresen dolgozott munkaköri kötelezettségén túl a kerületi egész­ségnapokon, valamint gyakran járt idősotthonokban is. Pro Urbe Erzsébetváros címmel jutalmazták Krieger Artúr arany­koszorús kárpitosmestert is, aki az 1980-ban alakult Ipartestületben a kezdetektől elnökségi tag volt. 1989– 2002-ig az Erzsébetvárosi Ipartestület elnöke volt. Jelenleg az Országos Kár­pitos Mestervizsga-bizottság elnöke. Kiváló kárpitosmestereket képzett tanulóiból, akik a mai napig elismer­tek a szakmában. „Sic transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicső­sége – mindig igaznak tartottam ezt a latin mondást, de ez a díj erre rácáfolt. Nem hittem, hogy ennyi év távlatából is emlékezni fognak arra, amit tettem. Pozitívan csalódtam az emberekben – magyarázta Krieger Artúr, mit jelent számára a kitüntetés. A családom és a környezetem is nagyon büszke rám, és azt hiszem, ennél többet ember nem kívánhat.” Csáki Rita , az RS9 Színház rendező-színész-operatőrének mun­káját is Pro Urbe Erzsébetváros díjjal jutalmazták. A művésznő gépésztech­nikusként végzett, de az iskolában működő színjátszó körnek is aktív tagja volt. A középiskola elvégzése után érkezett Budapestre, a 7. kerü­letbe, ahol először a Shakespeare Szín művészeti Akadémia, majd a ?éba Művészeti Iskola színész szakát végezte el. A színészet mellett már a kezdetektől egyenértékű szenvedé­lye a színházi rendezés, de mindezek mellett az operatőri munka, a vágás, a díszlettervezés, világosítás is része az életének. „Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt az elismerést, de nagyon meglepett. Nem a díjakért dolgozik az ember, de pozitív, ha a munkával elismerés is jár” – magyarázta Csáki Rita, aki alapítója és elnöke a Formiusz Színházi Egyesü­letnek, és szintén alapító tagja az RS9­nek. „Ezen a területen a közönség elismerése a mérvadó, épp ezért nagy dolog, hogy a másik oldalról is odafigyelnek az ember munkájára. Ez nagyon megható. Már akkor ezt éreztem, mikor megtudtam, hogy fel­terjesztettek, de még nem volt biztos, hogy én kapom az elismerést. Hálás vagyok” – fogalmazott a művésznő. Krieger Artúr aranykoszorús kárpitosmester Csáki Rita Pro Urbe Erzsébetváros díját d‍r‍.‍ ‍B‍a‍j‍k‍a‍i‍ ‍I‍s‍t‍v‍á‍n‍ ‍a‍l‍p‍o‍l‍g‍á‍r‍m‍e‍s‍t‍e‍r‍t‍ő‍l‍ ‍v‍e‍t‍t‍e‍ ‍á‍t‍ 13 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2015. május 21. Portré

Next

/
Oldalképek
Tartalom