Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)
2014-07-03 / 11. szám
17 www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2014. július 3. Portré 17 Erzsébetvárosban születtél, és már nagyon korán, 9 évesen a BVSC-hez igazoltál. Egyértelmű volt, hogy sportolni fogsz? Erzsébetváros közepén, a Klauzál téren nőttem fel. Minden ide, ehhez a kerülethez kötött, de hátránya volt, hogy a sportlétesítmények nem voltak könnyen elérhetőek. Ennek ellenére már gyerekként imádtam a vizet, a strandon képes voltam órákat pancsolni, és a szüleim korán felismerték, hogy valamilyen vizes sport felé kell terelgetniük engem. Persze egyébként is sportközpontúak voltak, hiszen mindketten kézilabdáztak. Később az egyik rokonom kezdett vízilabda-előkészítőre járni, és ezt nekem is nagyon megfelelőnek tartották, innentől pedig egyértelmű volt, hogy ott ragadok az uszodában. Vízi sportok, de miért pont vízilabda? Predesztinálva volt az életem a vízilabdára. Imádtam társaságban, közösségben dolgozni, a csapatmunka nagyon feküdt nekem. Szerettem a labdát, a vizet, magas is voltam, ráadásul kiderült, hogy a balkezességem is előny, hiszen jó, ha egy 15 fős csapatban 1–2 balkezes is van. Tehát mindenminden afelé irányított, hogy ezt válasszam, és én nagyon szeretem is ezt csinálni. Kemény ember vagy, fegyelmezetten élsz? Fegyelmezett, maximalista ember vagyok, főleg magammal szemben. Néha a fiatalabb csapattársaim érzik, hogy velük szemben is. Úgy gondolom, minden tevékenységre 100 százalékosan kell koncentrálni, legyen az munka, sport vagy tanulás. Meg kell élni maximálisan a pillanatot, legyen az mérkőzés vagy pihenés. Van sikered, amelyet sorsfordítónak tartasz? Az első mérkőzéseimre mindenképp így emlékszem. Olyan kicsik voltunk, hogy szinte csak az úszósapka tartott fent a vízen. 7-8 évesen ezek előtt a meccsek előtt nagyon szorongtam. A magasságom miatt mindig idősebb fiúk között játszottam, s ott azért voltak komoly víz alatti harcok. Ezek a meccsek nagyon meghatározták a további életemet, mert megtanultam, hogy menni kell előre, és csinálni-csinálni. Illetve szintén sorsfordítónak tartom, amikor 13 éves koromban először mentem az utánpótlás-válogatott edzőtáborába. Nagyon büszkék voltunk arra, hogy együtt voltunk, és megcsináltuk. És hát 16 éves koromban, az i?úsági EB-n, arannyal a nyakamban énekelhettem a magyar himnuszt. Szóval sok ilyen lépcsőfok volt. A Szegedi Tudományegyetem jogi karán szereztél diplomát. Miért éppen a jog? Előttem volt az a tradíció, hogy a vízilabdázók jellemzően mind továbbtanultak, sokuknak van jogi diplomája. Az ügyvédségben nekem az imponált, hogy védhetek egy ügyet, valamiért kiállhatok. Már gyerekkoromban is odaálltam egyszer édesanyám elé, és bemutatkoztam: dr. Kiss Gergő olimpiai bajnok vízilabdázó, ügyvéd. A jog is tudatos választás volt, tudtam, hogy a reál-tantárgyakban nem vagyok otthon. A humán órákat annál jobban szerettem, imádtam olvasni, és a történelem is nagyon nagy szerelmem volt. Magas szinten teljesíteni mindkét területen sok áldozatot kíván. Igen. Jó példa erre, hogy 1996-ban a felvételim ideje éppen egybeesett az atlantai olimpiai felkészüléssel, ahova én ugyan nem utaztam, mert a legfiatalabb voltam a csapatban, de ettől még a felkészítő edzéseket végigcsináltam. Tehát napi hat óra edzés nyáron, előtte érettségiztem, mellette felvételiztem. Durva időszak volt, ha jól emlékszem, nyolc pont híján nem vettek fel nappalira, szerencsére levelezőre automatikusan bejutottam. Megélni minden pillanatot Tudatosan, sőt szigorú szabályok szerint él és dolgozik többszörös olimpiai bajnok vízilabdázónk, Kiss Gergely. Erzsébetváros szülötte már gyerekkorában „eljegyezte magát” a sporttal, büszke sikereire, és arra is, hogy mellette a tanulást is komolyan vette.
