Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)
2014-12-04 / 18. szám
Hutiray Gyula, Erzsébetváros alpolgármestere mondott beszédet A megnyitón felszólalt dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes is A kiállítás 2014. november 29-től 2015. január 18-ig, 10.00–18.00 óra között látogatható. A belépés díjtalan! A Trauma–Tér–Terápia című kor- társ kiállítás művészeinek kiállí- tott alkotásaira 2014. december 17-ig várjuk a közönség helyszí- nen leadott szavazatait. A közönségdíjas műalkotás a megvalósuló történeti tár állandó gettókiállítását fogja gazdagítani. Kérjük, látogasson el időszakos kiállításunkra, és adja le szava- zatát az Önt leginkább meg- érintő művészre vagy alkotásra! 13 www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2014. december 4. Aktuális Budapest még sohasem rendezett önálló gettókiállítást. Ez az utolsó pillanat, hogy a még élők segítségével – akik fiatalként, gyerekként megélték azt a szörnyűséget, hogy koncentrációs táborrá tették a város egyik legrégibb negyedét – feltáruljon, mi történt 1944 végén, 1945 elején Budapesten, Erzsébetvárosban. A múlttal, Budapest és Magyarország múltjával való szembenézés erkölcsi kötelesség, miként a halottaknak járó tiszteletadás is: bármennyire is borzalmas, torokszorító, sőt hihetetlen, csak a tények megismerése és feltárása nyomán lehetünk igazabb emberek. A kiállítás két különböző, de egymást kiegészítő emlékezet- koncepcióval állít emléket a Klauzál téren, illetve a budapesti gettóban 70 évvel ezelőtt lezajlott eseményeknek. A történeti feltárás a megrázó korabeli fotók és írásos emlékek bemutatására helyezi a hangsúlyt, amelyek szikár és tényszerű vizuális világa a kollektív emlékezetbe beégő történelmi tanúkká emeli e dokumentumokat. Emellett a Trauma–Tér–Terápia alcímet viselő kortárs képzőművészeti kiállításon a művészek reflexiója az egyéni emlékezet, a művészi átírás, szubjektív átértelmezés lehetőségeihez kötődik. A kiállítók az úgynevezett holokauszt utáni „harmadik generáció” tagjai, akiknek bár egyéni és örökölt emlékei sokfélék lehetnek (a személyes, családi érintettségtől egészen a „csupán tananyag-ismeretig”), tágabb értelemben vett kulturális identitásuknak mégis szerves részét képezi a holokauszt traumája és az arra adott, önvizsgálatból fakadó egyéni vélemény. Közös bennük, hogy indirekt módon, saját művészi eszköztáruk, stílusuk és módszerük alkalmazásával, a témát gyakran kísérő kliséktől elvonatkoztatva reagálnak a Klauzál térre mint élettérre. Ugyanis e művészek (és generációjuk) számára ez a városi színhely egyszerre jelent többet és mást is, mint „csupán” történelmi emlékhelyet. A távoli és a közelmúlt, illetve a jelen egymásra rakódott rétegeinek vizsgálata és újrafelfedezése a feledés-feltárás dialektikája mentén fogalmazódik meg a kiállított művekben, miközben a kritikai hangvétel lehetőségét sem kizárva mesélnek a gettóról, a holokausztról, a Klauzál tér múltjáról, jelenéről, de mindenekelőtt a jövőjéről.
