Erzsébetváros, 2013 (22. évfolyam, 1-17. szám)
2013-04-18 / 6. szám
16 Erzsébetváros 2013. április 18. www.erzsebetvaros.hu • www.erzsebetvarosimedia.hu Anno 2013. március 25-én a magyar színháztörténetben egyedülálló jubileumhoz érkeztünk: ezen a napon lett 30 éves a Madách Színház Macskák című előadása. A színház 1983. március 25-én mutatta be a darabot, közvetlenül a londoni ősbemutató után. A körúti színházban ma is változatlan népszerűséggel fut a musical. A jubileum kapcsán az előadás rendezőjével, Szirtes Tamással beszélgettünk, aki 2004 óta a Madách Színház igazgatója is. Ha ennyire hiszel benne, csináld meg! Hogyan talált rá a Macskákra? Élt Londonban egy nagybátyám, aki sajtófotós volt. Kiváló érzéke volt a színházhoz, de csak nézőként. Egy napon, 1982-ben a posta egy bakelitlemezt hozott, amin a Macskák volt. Elmesélte: ahogy kijött a színházból – higgyem el –, azt érezte, ilyen csodálatos dolog nincs a világon. Kapacitált, menjek ki Londonba. Egy-két hónap múlva kijutottam, és amikor megnéztem az előadást a New London ?eaterben, engem is ugyanaz az eufória fogott el. Úgy éreztem, ez valami egészen különleges csoda. Teljes képtelenségnek gondoltam ugyan, hogy ezt Magyarországon meg lehessen csinálni, de rendkívül erős volt a benyomás, és elkezdtem azon dolgozni, hogy mégis bemutathassuk. Vajon mi lehet a titok, hiszen csak néhány macska énekel egy üres színházban? A színházi teremtés egy kivételesen példájával állunk szemben. ?omas Stearns Eliot Macskák könyve című versében meglátni ezt a színházi víziót, ehhez kellett zsenialitás. Ez Andrew Lloyd Webber géniusza volt, aki meghallotta ezekben a különös versekben a zenét, és meglátta a mélyen emberi történetet is, hiszen a macskák karakterei jellemző képet mutatnak az emberiségről. Ahhoz azonban, hogy ebből egy varázslatos színházi vízió legyen, kellettek londoni alkotótársai, Sir Trevor Nunn, az eredeti előadás rendezője és Gillian Lynne, a koreográfus. Mi ragadta meg a darabban? A tökéletességre való törekvés. Énekelnek, táncolnak egy csodálatos látványban, miközben a mese igen laza szövésű, majdnem történet nélküli, amely ennek ellenére lebilincseli az embereket. Az egész egy különös színházi mutatvány, amelynek semmi köze sem volt a kor divatos realizmusához. Megfogott a darab költészete, a színházi teljesítmény és az újszerűsége is. Nehéz volt meggyőzni a Madách Színház akkori igazgatóját, Ádám Ottót? Ő egy zseniális színházi ember volt. Nagy szerepe volt ebben a történetben. Lelkesen ecseteltem neki, milyen fantasztikus csoda ez az előadás, megmutattam a lemezt is, és ő nem azt válaszolta, amit minden más igazgató mondott volna, hogy ez nem a mi asztalunk, hanem azt, ha ennyire hiszel benne, akkor csináld meg. Ez volt a Madách Színház korszakfordító mondata, hiszen a színház többé nem volt az, ami a Macskák előtt volt. Volt egy fontos harmadik személy is, Seregi László, aki akkoriban az Operaház balett-igazgatója volt, és meg tudtam nyerni, hogy egy csapat operaházi táncossal átjöjjön a Madáchba, és társrendezőként nekikezdjen az előadás koreográfiájának. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója
