Erzsébetváros, 2013 (22. évfolyam, 1-17. szám)

2013-04-18 / 6. szám

www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2013. április 18. 13 Portré zák, hogy magyar zenészek vagyunk, és a műsorba egy félórás magyar etapot is beépítettünk, melyet magyar ruhában adtunk elő.” Az Emke megszűnésével a Béke szál­loda Kupolatermének lettek állandó zenekara, és innen is jártak külföldre turnézni. Mint lapunknak a zenész elmesélte, az amerikai ?e Platters énekegyüttes – amely a műfajban világhírű lett – menedzsere is megtalálta őket egy fel­kéréssel a nyolcvanas években. „A ?e Platters kísérésére kerestek zenekart, a Béke szállóban találkoztunk a mene­dzserükkel, rövid megbeszélés után kezembe kaptam a Stockholmból induló, több mint négy hónapos turné pontos leírását. Nyolcvan előadásra, öt skandináv országba kísértük el a zene­kart” – mondta. A diktatúra idején idehaza nem lehe­tett akármit játszani, és kénytelenek voltak néhány kötelező számot beil­leszteni a változatos műsorba. „Ezek közé tartozott a Sződd a selymet, elvtárs vagy a Gyere kislány, szedjük a meggyet – blőd, szinte semmit­mondó dalok voltak ezek, amiket kötelező volt eljátszani, miközben tiltották az úgymond kozmopolita számokat” – emlékszik vissza. „Amikor feloszlott az Ungár sextett, egy öttagú zenekart alapítottam, akik­kel a Berlin étteremben évekig, majd a Volga szálló éttermében tíz éven át zenéltem együtt” – meséli tovább Ungár György. A művész hetvennyolcadik évében jár most, a zenekari zenélést már nem folytatja, de még mindig aktív: mivel hobbija a barkácsolás, a ferencvárosi művelődési házban működő Szivár­vány Színiiskolában kellékes és díszlet tervező munkákat vállal. Mint mondja, hiányzik neki a zene, a taps és a közönség, vagyis a valaha volt klubhangulat, amely nemcsak zené­szeket és művészeket kovácsolt össze, de közösségteremtő ereje volt. „A dísz­letkészítés azonban mégis a színpad közelében tartott, és ha a bemutatott darabnak sikere van, és megérdemelt tapsot kap, úgy érzem, az kicsit az én munkámnak is szól” – fogalmaz. U‍n‍g‍á‍r‍ ‍G‍y‍ö‍r‍g‍y‍ ‍z‍e‍n‍e‍k‍a‍r‍a‍i‍n‍a‍k‍ ‍m‍i‍n‍d‍e‍n‍ ‍d‍o‍k‍u‍m‍e‍n‍t‍u‍m‍á‍t‍ ‍p‍r‍e‍c‍í‍z‍e‍n‍ ‍ő‍r‍z‍i‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom