Erzsébetváros, 2013 (22. évfolyam, 1-17. szám)

2013-04-18 / 6. szám

2 Erzsébetváros 2013. április 18. www.erzsebetvaros.hu • www.erzsebetvarosimedia.hu Hosszan tartó, méltósággal és nagy lelkierővel viselt súlyos betegség után, 51 éves korában elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács elnöke Szalai Annamária 1961-ben született Zalaegerszegen. Diplomáit a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói és az ELTE BTK népmű­velés szakán, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazda, pénzügyi szakon, vállalkozási szakirányon szerezte. Tanárként, majd újságíróként is dolgozott, később filmiroda-vezető lett.1998-tól országgyűlési képviselő, az első Orbán-kormány idején Orbán Viktor tanácsadójaként dolgozott. Az Országgyűlés 2004-ben és 2008. március 31-én az Országos Rádió- és Televízió-testület tagjává választotta. Szalai Annamáriát 2010. augusz­tus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke. Ezt megelő­zően 2004-ben és 2008-ban is az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává választották. Aktuális F‍ő‍s‍z‍e‍r‍k‍e‍s‍z‍t‍ő‍:‍ ‍ Török Emese G‍r‍a‍fi‍k‍a‍i‍ ‍t‍e‍r‍v‍e‍z‍é‍s‍,‍ ‍t‍ö‍r‍d‍e‍l‍é‍s‍:‍ ‍ Szalay Gábor O‍l‍v‍a‍s‍ó‍s‍z‍e‍r‍k‍e‍s‍z‍t‍ő‍:‍ Gábri Zsuzsanna K‍o‍r‍r‍e‍k‍t‍o‍r‍:‍ Bogdán László F‍o‍t‍ó‍:‍ ‍ Acsai Miklós, Deák Szabolcs, Varga Imre K‍i‍a‍d‍j‍a‍:‍ ‍ E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍i‍ ‍M‍é‍d‍i‍a‍ ‍N‍o‍n‍p‍r‍o‍fi‍t‍ ‍K‍f‍t‍.‍ Ü‍g‍y‍v‍e‍z‍e‍t‍ő‍:‍ ‍ Dalos Zoltán 1077 Budapest, Wesselényi utca 17. T‍e‍l‍e‍f‍o‍n‍:‍ ‍4‍6‍2‍-‍0‍7‍9‍3‍ ‍ F‍a‍x‍:‍ ‍4‍6‍2‍-‍0‍7‍9‍5‍ e‍-‍m‍a‍i‍l‍:‍ ‍ e‍r‍z‍s‍e‍b‍e‍t‍v‍a‍r‍o‍s‍i‍u‍j‍s‍a‍g‍@‍g‍m‍a‍i‍l‍.‍c‍o‍m‍ A‍ ‍k‍ö‍v‍e‍t‍k‍e‍z‍ő‍ ‍l‍a‍p‍s‍z‍á‍m‍ ‍m‍e‍g‍j‍e‍l‍e‍n‍é‍s‍e‍:‍ ‍ 2‍0‍1‍3‍.‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍2‍.‍ A‍z‍ ‍ú‍j‍s‍á‍g‍ ‍m‍u‍n‍k‍á‍l‍a‍t‍a‍i‍b‍a‍n‍ ‍k‍ö‍z‍r‍e‍m‍ű‍k‍ö‍d‍t‍e‍k‍:‍ S‍z‍e‍r‍z‍ő‍k‍:‍ ‍ B‍ó‍k‍a‍ ‍B‍.‍ ‍L‍á‍s‍z‍l‍ó‍,‍ ‍S‍z‍i‍l‍l‍é‍r‍y‍ ‍É‍v‍a‍ S‍a‍j‍t‍ó‍r‍e‍f‍e‍r‍e‍n‍s‍e‍k‍:‍ D‍r‍.‍ ‍H‍a‍j‍d‍u‍ ‍K‍i‍t‍t‍i‍,‍ ‍P‍a‍l‍k‍ó‍ ‍A‍t‍t‍i‍l‍a‍ H‍i‍r‍d‍e‍t‍é‍s‍f‍e‍l‍v‍é‍t‍e‍l‍:‍ ‍ h‍é‍t‍f‍ő‍t‍ő‍l‍ ‍c‍s‍ü‍t‍ö‍r‍t‍ö‍k‍i‍g‍ ‍1‍3‍.‍0‍0‍–‍1‍5‍.‍0‍0‍ ‍ e‍-‍m‍a‍i‍l‍:‍ m‍e‍g‍r‍e‍n‍d‍e‍l‍e‍s‍@‍e‍r‍z‍s‍e‍b‍e‍t‍v‍a‍r‍o‍s‍t‍e‍l‍e‍v‍i‍z‍i‍o‍.‍h‍u‍ M‍e‍g‍j‍e‍l‍e‍n‍i‍k‍ ‍4‍0‍ ‍0‍0‍0‍ ‍p‍é‍l‍d‍á‍n‍y‍b‍a‍n‍ I‍S‍S‍N‍ ‍2‍0‍6‍2‍-‍5‍8‍1‍2‍ O‍n‍l‍i‍n‍e‍ ‍I‍S‍S‍N‍ ‍2‍0‍6‍2‍-‍5‍8‍9‍8‍ N‍y‍o‍m‍d‍a‍:‍ P‍h‍a‍r‍m‍a‍ ‍P‍r‍e‍s‍s‍ ‍N‍y‍o‍m‍d‍a‍i‍p‍a‍r‍i‍ ‍K‍f‍t‍.‍ 1‍0‍3‍7‍ ‍B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍,‍ ‍V‍ö‍r‍ö‍s‍v‍á‍r‍i‍ ‍ú‍t‍ ‍1‍1‍9‍–‍1‍2‍1‍.‍ A‍z‍ ‍ú‍j‍s‍á‍g‍b‍a‍n‍ ‍t‍a‍l‍á‍l‍h‍a‍t‍ó‍ ‍a‍d‍a‍t‍o‍k‍,‍ ‍ ‍ f‍é‍n‍y‍k‍é‍p‍e‍k‍,‍ ‍e‍g‍y‍é‍b‍ ‍t‍a‍r‍t‍a‍l‍m‍a‍k‍ ‍s‍z‍e‍r‍z‍ő‍i‍ ‍ j‍o‍g‍v‍é‍d‍e‍l‍e‍m‍ ‍a‍l‍a‍t‍t‍ ‍á‍l‍l‍n‍a‍k‍.‍ A‍z‍ ‍ú‍j‍s‍á‍g‍b‍a‍n‍ ‍f‍e‍l‍a‍d‍o‍t‍t‍ ‍h‍i‍r‍d‍e‍t‍é‍s‍e‍k‍ ‍ t‍a‍r‍t‍a‍l‍m‍á‍é‍r‍t‍ ‍s‍e‍m‍m‍i‍l‍y‍e‍n‍ ‍f‍e‍l‍e‍l‍ő‍s‍s‍é‍g‍e‍t‍ ‍ n‍e‍m‍ ‍v‍á‍l‍l‍a‍l‍u‍n‍k‍,‍ ‍é‍s‍ ‍a‍z‍ ‍a‍b‍b‍a‍n‍ ‍f‍o‍g‍l‍a‍l‍t‍ ‍ s‍z‍o‍l‍g‍á‍l‍t‍a‍t‍á‍s‍o‍k‍ ‍m‍i‍n‍ő‍s‍é‍g‍é‍é‍r‍t‍ ‍s‍e‍m‍.‍ Erzsébetváros Önkormányzatának k‍é‍t‍h‍e‍t‍e‍n‍t‍e‍ ‍m‍e‍g‍j‍e‍l‍e‍n‍ő‍,‍ ‍i‍n‍g‍y‍e‍n‍e‍s‍ ‍l‍a‍p‍j‍a‍ A‍ ‍k‍ö‍l‍t‍é‍s‍z‍e‍t‍ ‍n‍a‍p‍j‍á‍r‍ó‍l‍ ‍e‍m‍l‍é‍k‍e‍z‍t‍e‍k‍ ‍ m‍e‍g‍ ‍a‍z‍ ‍a‍l‍s‍ó‍e‍r‍d‍ő‍s‍o‍r‍i‍ ‍i‍s‍k‍o‍l‍á‍b‍a‍n‍ Az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban minden évben megemlékeznek a költészet napjáról. Az idén sem volt ez másképp április 11-én: az épü­letben mindenfelé verseket lehetett olvasni, mert a gyerekek a folyosók, termek, de még a lift falaira is kitették kedvenc verseiket, hogy minél többen megismerjék azokat. A nagyok egy-egy költőről plakátot készítet­tek, s az ezekből rendezett kiállítás megnyi­tójára is április 11-én került sor. Varró Dániel Maszat-hegye aratta a legnagyobb sikert a tanulók között. A nagyszünetben az érdeklő­dők és a büfében sorban állók a diákok által készített prezentációkat is nézegethettek. A gyerekek gratuláltak Weöres Sándor 100. születésnapja alkalmából az ERöMŰVHÁZ által rendezett szavalóverseny első három helyezettjének is. Az alsós osztályok egy-egy saját maguk által választott verset adtak elő. Móri Árpád né igazgatónő megköszönte a tanítók felkészítő munkáját, hiszen a tánccal, zenével és mély átéléssel előadott versekkel a gyermekek megérthették a versek jelentőségét, gazdag élményvilágát, a személyiségünkre, hangula­tunkra gyakorolt hatását. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Rónaszékiné Keresztes Monika alpolgármester asszony és Bartusné Benedek Barbara képviselőasszony is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom