Erzsébetváros, 2013 (22. évfolyam, 1-17. szám)
2013-04-04 / 5. szám
16 Erzsébetváros 2013. április 4. www.erzsebetvaros.hu • www.erzsebetvarosimedia.hu Anno Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Bár ez a nap magától értetődően József Attilához kötődik, ekkor született Márai Sándor is. Talán nincs is még egy olyan hely hazánkban, mint Erzsébetváros, ahol annyi író és költő született, tanult, élt és dolgozott. Ha valamennyiükről szeretnénk megemlékezni, a lista száznál is több nevet tartalmazna. Többek nevét emléktábla örökíti meg. Ha a kerületben az irodalomnak utcája lenne, az biztosan a Damjanich utca lenne, ahol több híres írónk, költőnk született vagy élt. Erzsébetváros és a magyar költészet Ady Endre (1877–1919) A költő 1906 és 1912 között lényegében a Meteorban (ma az önkormányzat épülete, Erzsébet krt. 6.) lakott. Ady, hogy hogysem, be nem tette a lábát a szemközti New Yorkba, meg volt róla győződve, hogy ellenségei ülnek ott. De pontosan tudta, fontos hely a New York, ült tehát a Meteorban, szidta a „newyorkosokat”, és két barátja, Reinitz Béla és Zuboly, azaz Bányay Elemér hozta-vitte a híreket. Ady kimaradni nem akart, átmenni nem mert, volt benne egyfajta kisebbrendűségi érzés, maradt hát a másik oldalon, és duzzogott. Ady félelmeinek volt némi alapja, hiszen az idősebb korosztály, így például Kiss József szerint a fiatalember, mármint Ady, túlságosan sokat beszélt magáról. Faludy György (1910–2006) A Kossuth-díjas magyar költő a mai Damjanich utca 54. helyén álló épületben született, az eredetileg ott álló házat bombatalálat érte. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban. Később, amikor 1989. március 1-jén külföldről visszaköltözött Budapestre, egy évig a Rákóczi út 18-as számú házában lakott. A Damjanich utcai házon rövidesen emléktáblát helyeznek el tiszteletére. Janikovszky Éva (1926–2003) A Kossuth-díjas, ma is rendkívül népszerű írónő egykori lakóházán, a Bajza utca 8-as számú házon emléktábla örökíti meg a nevét. Összesen 28 kötete jelent meg, az elsőt még Kispál Éva néven írta. Huszonhárom éven keresztül volt a Móra Könyvkiadó főszerkesztője. Haláláig hű volt Erzsébetvároshoz, amelyről több novellát is írt. Tizenhárom évvel ezelőtt, 2000-ben a kerület díszpolgára lett. Erzsébetváros kezdetektől az irodalom otthona is. A literatúra fészke fekvése, kávéházai, szállodái miatt is. A kávéházak csalogatták az alkotni vágyókat, az ihletre szomjazókat, s az egyik író vonzotta a másikat. Ismerkedtek, beszélgettek, álmodoztak. Aztán ideköltözött az Otthon Kör (1898), később megnyílt a Fészek (1901). Minden együtt volt ahhoz – a színházakat és a mozit is beleértve –, hogy egy magyar író kötődhessen Erzsébetvároshoz. Íme, egy szűk válogatás a listáról.