Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)
2012-10-04 / 16. szám
Erzsébetváros 2012. október 4. www.erzsebetvaros.hu 12 Portré „Odalip az akasztófa közelébe, Megöleli, megcsókolja keservibe, Isten hozzád szabadságom keresztfája. Érted halok, meg hazámért, nem hiába!” A fenti négy sor az úgynevezett „aradi vértanúk nótájából” való, és a legnépszerűbb aradi vértanúról, a szerb származású Damjanich Jánosról, azaz Jovan Damjanić-ról (1804–1849) szól. Az erzsébetvárosi utca állítólag nem véletlenül kapta a nevét a népszerű tábornokról: 1849-es sebesülése után az egyik itt álló nyaralóban ápolták. A katona, aki minden csatát megnyert Damjanich, a forradalom legkiemelkedőbb katonai vezetője határőrvidéki szerb katonacsalád gyermeke. A vékonyka fiút édesanyja papnak szánta, ám mivel apja és testvére is katona volt, ő is katonának állt a 61. temesvári gyalogezredhez, noha még csak tizenhat esztendős volt. Itt szolgált akkor is, amikor már hatalmas termetű és erejű századosként 1848 áprilisában rendreutasított egy Kossuthot és Magyarországot szidalmazó osztrák tisztet, akit történetesen Haynaunak hívtak. A tiszt örökre megjegyezte magának a „rác” pimasz arcát, s bosszúból az olasz hadszíntérre küldte. Már százados volt, amikor megismerkedett Csernovics Emíliával, és 1847 nyarán feleségül is vette. A szerb nemzetiségű, németül levelező katonatiszt határozottan a magyar nemzeti törekvések híve volt. Úgy gondolta, hogy a szerbek a Magyar Köztársaságtól több jogot kaphatnak majd, mint a Habsburgoktól. A forradalom kitörése után Magyarországra helyeztette magát, ahol azonnal nemzetőr őrnaggyá nevezték ki. Feladatul a szegedi 3. honvédzászlóalj felállítását és kiképzését kapta, és a „fehértollasok” hamarosan a szabadságharc legkiválóbb és leghíresebb egysége lettek. Gyorsan haladt előre a ranglétrán: októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben pedig már tábornok volt. Az utolsó pillanatokban is sikerült csatát nyernie, sőt képes volt a vesztettnek tűnő helyzeteket is győzelemre fordítani. Sikerrel harcolt a szerbek ellen a Délvidéken, Szolnoknál elsöprő győzelmet aratott, s ezzel indult meg a dicsőséges tavaszi hadjárat, győzött Hatvannál, Tápióbicskénél, Isaszegnél, Vácnál és Nagysallónál. Komárom felmentése után Debrecenbe indult volna, amikor új kocsijának kipróbálásakor lovai megbokrosodtak, s bár ő leugrott, lábai a küllők közé szorultak és szétroncsolódtak. Kossuth a baleset után „országos csapásnak” minősítette a történteket. A hadműveletekben többé már nem vehetett részt, noha neve felmerült, mint lehetséges hadügyminiszteré, végül Aulich Lajost nevezték ki. Ő Aradra vitette magát, és átvette a vár parancsnokságát. Görgey példáját követve az oroszok előtt tette le a fegyvert, bízva abban, hogy szabadon elvonulhatnak, hiszen azt ígérték, hogy Nagyváradra szállítják. Gyuláig sem jutott, amikor az oroszok az osztrákoknak adták át a járni sem Damjanich János vezérőrnagy „A szerb nemzetiségű, németül levelező katonatiszt határozottan a magyar nemzeti törekvések híve volt.” „A forradalom kitörése után Magyarországra helyeztette magát, ahol azonnal nemzetőr őrnaggyá nevezték ki.”
