Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)

2012-10-31 / 18. szám

11 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2012. október 31. E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍ ‍T‍e‍r‍v‍ Vattamány Zsolt, kerületünk polgármes­tere a Heti Válasznak adott interjújában egyebek mellett a tér múltjáról és központi szerepéről beszélt. „Ez a tér Belső-Erzsé­betváros bejárata a régi városfal felőli oldalon, méltatlan, hogy parkolónak hasz­nálják. A múlt század elején készült tervek szerint innen indult volna az Andrássy út mintájára az Erzsébet sugárút, a Károly körúttól a Városligetig szelve át a kerüle­tet. Ennek torkolataként alakították ki a Madách teret egy 1930-ban kiírt tervpá­lyázat segítségével.” A pályázatról szólva a polgármester azt is elmondta: lényeges különbség, hogy azt nem gyakorlott szak­emberek, hanem építészhallgatók számára írták ki. „Éppen ezért ötletpályázatról van szó, fiatalos, kreatív koncepciók kidolgo­zását vártuk a jelentkezőktől. Nagy örö­münkre szolgál, hogy harminchat pályázat érkezett az ország valamennyi építészetet oktató felsőoktatási intézményéből”– fogalmazott a kerület első embere. A Magyar Hírlap megkeresésére Gauder Péter urbanista a lapnak arról beszélt, ez a fajta szavazás csak látszólag kéri ki a helyiek véleményét. A szakember szerint már a pályázat meghirdetése előtt meg kellett volna kérdezni az ott élőket arról, hogyan képzelik el a teret, és a pályázó hallgatók annak megfelelően rajzolhatták volna meg azt. Üdvözölte a pályáztatást Ráday Mihály városvédő, aki a parkolási lehetőségek további csökkenésére hívta fel a figyelmet. Kevesli a terveken szereplő zöldfelületet a Fent és Lent nevű internetes blog: „amikor Budapesten egy olyan ritka lehetőség adó­dik, hogy egy közteret a parkoló autóktól elvéve az ott élőknek szándékoznak átadni – főleg mindezt a belváros kellős közepén, és szinte már hihetetlen módon, de felülről jövő kezdeményezés hatására –, minden alkalmat meg kell ragadni annak érde­kében, hogy a megvalósítás ne csússzon félre. Ezzel szemben most az látszik, hogy a kiválasztásra, ezáltal a nyilvánosságra került tervek mindegyike esetén szembe­ötlő koncepció a minél nagyobb terület térburkolóval való lefedése.” A blogíró elvárása jogos, hiszen minden városi köztér átalakítás növényesítéssel jár együtt, különösen fontos ez Erzsébetváros­ban, amely Budapest zöldben leggyérebb kerülete. Az önkormányzat tervei szerint a pályázat alapötlete mellé jelentősen több növényt, tervez a jövőbeni Madách térre. A térrendezésben viszont az is szempont, hogy ritmikusan osztott zöldfelület legyen a téren, így nem parknak használják majd a városközponti, kulturális csomópontját. Mint azt korábban megírtuk, a Madách tér átalakítását 2013-ban kezdené meg a kerület, és ha minden jól alakul, még a jövő évben autómentes, élhető térré ala­kul az impozáns közterület. Erzsébetváros! A‍ ‍l‍a‍k‍o‍s‍s‍á‍g‍i‍ ‍k‍ü‍l‍ö‍n‍d‍í‍j‍a‍s‍ ‍p‍á‍l‍y‍a‍m‍ű‍ ‍l‍á‍t‍v‍á‍n‍y‍t‍e‍r‍v‍e‍i‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom