Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)
2012-10-31 / 18. szám
6 Erzsébetváros 2012. október 31. www.erzsebetvaros.hu Aktuális Sikeres volt az Örkény darabja Japánban Tíz alkalommal lépett fel telt ház előtt az Örkény István Színház társulata a tokiói Metropolitan Színházban szeptember elején a Jógyerekek képeskönyve című előadással. Érdeklődésünkre Mácsai Pál, a színház igazgatója „színpadi képeskönyv”-nek nevezte a darabot, amely „igen sok képi elemet tartalmaz, erős maszkokat, groteszk alakokat, és ez magában is vonzó volt a japán színház számára. A történetet, vagyis azt, hogy felnőttek és gyerekek világának ütközéséről van szó, szöveg nélkül is mindenütt érteni, hiszen ez a konfliktus mindenhol ismerős. Ugyanilyen fontos, hogy ez zenés darab – a zene is sokat közöl, néha többet is, mint a szöveg. És persze azért is, mert ezt az előadást szakmailag elég eredetinek tartották ahhoz, hogy Tokióban szériában lehessen bemutatni. Feliratozva játszottuk, de ennek ellenére Parti Nagy Lajos remek és abszurd szövegei biztosan nem mentek át. Ezt tudtuk előre, és sajnos nem is lehetett másként.” – fogalmazott a színházigazgató. Mint mondta, kintlétük alatt szinte csak tradicionális előadásokat – nó színházat, kabukit, bunrakut – láttak a szigetország előadóitól. „Ezek alapvetően különböznek a mi színházunktól. Sok száz éve mozdulatlan hagyomány szerint játsszák. Gyönyörűek, artisztikusak, de számunkra ez a fajta színjátszás kuriózum. Kortárs színházat egy előadásban láttunk: olyan volt, mint egy európai sztenderd munka. Ismerik tehát ezt is.” – tette hozzá. A két színház további együttműködéséről szólva Mácsai elmondta, most néhány, már a nemzetközi színházi életben bizonyított kortárs japán darabot olvasnak, és ha lesz olyan köztük, amely a budapesti közönségnek érdekes lehet, megfontolják az előadását. Ezenkívül tőlük újabb előadás meghívását tervezik a tokióiak. Erzsébetvárosi civil szervezetek támogatása A helyi autonóm közösségek fontos szerepet töltenek be az egyre inkább elidegenedő társadalomban, hiszen új kapcsolatokat, közösségeket teremtenek. Az alapítványok, egyesületek tevékenysége kiegészíti az önkormányzat és az állam, valamint az egyének munkáját. Olyan feladatokat látnak el, melyeket egyetlen ember nem képes megvalósítani. Erzsébetváros önkormányzata fontosnak tartja a helyi közösségek munkáját, ezért a képviselő-testület az elmúlt évekhez képest megemelt összeggel, 6 millió forinttal támogatta a kerületi civil szervezeteket. A teljesség igénye nélkül a 28 támogatott program között volt előadássorozat – művészeti, közgazdasági és történelmi témában –, számítógép-oktatás nyugdíjasoknak és hallássérülteknek, környezetvédő programok és álláskeresést segítő képzés romáknak. Gratulálunk az eredményesen pályázóknak, és további munkájukhoz sok sikert kívánunk! Jubileumi Hálaadó Ünnep Október 14-én, vasárnap Jubileumi Hálaadó Ünnep alkalmával emlékezett meg a Wesselényi utcai baptista gyülekezet arról, hogy 125 esztendeje adták át a most is mindennapi használatban lévő gyülekezeti épületet. A délelőtti istentisztelet végén ünnepélyesen megnyitották a most elkészült, 65 fő befogadására alkalmas előadótermet és a régi-új bejáratot, ami 55 évig zárva volt. A nemzeti színű szalagot Vattamány Zsolt polgármester és Dr. Herjeczki Kornél, a gyülekezet vezetője vágta át. „Fontosnak tartom, hogy egy olyan kerületben, amely számos felekezetnek ad otthont, elismerést és támogatást nyerjen az a tevékenység – legyen az lelki támasz vagy éppen karitatív munka –, amelyet ezek a közösségek az itt élőkért tesznek. Erzsébetváros vezetése lehetőségeihez mérten továbbra is minden segítséget megad ahhoz, hogy megteremthessék ennek a munkának a feltételeit.” – hangsúlyozta a polgármester ünnepi köszöntőjében. Egy hajóban eveztek Október 10-én immár második alkalommal rendhagyó tantestületi hajókiránduláson vettek részt a kerület intézményvezetői és tanárai Tillinger Péter igazgató kezdeményezésére. Az egyórás program keretében a Margit és a Lágymányosi híd között csodálhatták meg Buda és Pest part menti látványosságait, miközben kötetlen beszélgetés során jobban megismerhették egymást. Vattamány Zsolt polgármester hangsúlyozta, a kerületi iskolák továbbra is számíthatnak az önkormányzat támogatására.