Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)
2012-09-06 / 14. szám
6 Erzsébetváros 2012. szeptember 6. www.erzsebetvaros.hu Erzsébet Terv Egész napra megtelt a Madách tér augusztus 25-én, ahol másodszor rendezték meg az Örkény kert elnevezésű kulturális napot, az Örkény István Színház és a kerület vezetésének közreműködésével. Az egynapos fesztivál célja, hogy a belvárosi közterület parkosítását előrevetítse s népszerűsítse, az átalakításra pedig akár már a jövő évben sor kerülhet. A színház kiszabadult a falak közül Felpezsdítjük Szilléry Éva Százak látogattak el augusztus 25-én az önkormányzat és az Örkény István Színház közös rendezvényére, az Örkény kert nevű rendezvényre. Mácsai Pál, a színház igazgatója lapunknak arról beszélt, hogy a rendkívül jó adottságú, központi fővárosi tér meglehetősen rossz állapotban van: „Tavaly, amikor elsőként szerveztük meg a programot, azt szerettük volna hogy a tér jövőbeni képe látszódjon: egy koszos parkolóktól mentes, növényesített és a járókelők számára élhető agóra” – vélekedett a direktor. Mint mondta, mindennek a farvizén került képbe az Örkény István Színház társulata, akik az esemény házigazdái lettek. „A kerület vezetése azonnal mellénk állt, így felesben álljuk a rendezvény kiadásait” – tette hozzá Mácsai. Az egynapos fesztivál alapelve, hogy csak a legjobb szerző ket és alkotókat igyekszik felvonultatni. A rendezvényen – a mintegy díszvendégként fellépő – Kocsis Zoltán és Rost Andrea minikoncertjét hallhatta a közönség. VÁROSFEJLESZTÉS Felújított sportudvar A Baross Gábor Általános Iskolában szeptember 3-án reggel, az évnyitó keretében adták át a felújított játszó- és sportudvart, ahol a gyerekeknek továbbra is lehetősége van a különböző sporttevékenységek rendszeres gyakorlására. Az átalakítás érintette az udvari vízellátás és vízelvezetés kialakítását is. A felújított és átadott sportudvar és aszfaltpálya még több lehetőséget nyújt majd arra, hogy a tanulóknak a rendszeres testmozgást biztosítsuk, és felkészítsük őket a következő tanév rangos versenyeire. MEGÚJULÓ GONDOSKODÁSI FORMÁK Családos tábor Ružinán A családos tábor a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Esély Családsegítő Szolgálat és a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Hetedhét Gyermekjóléti Központ közös szervezésében jött létre. A szolgáltató fő célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen az egyes családok számára, hogy kiszakadva a hétköznapokból intenzívebben együtt lehessenek a gyermekeikkel, megismerjék egymást új helyzetekben. Nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is nyitottak voltak a programlehetőségekre. A kézműves foglalkozásokon olyan technikákat is bemutattak, amikre a hétköznapokban ritkábban nyílik lehetőségük, így például a nemezelést.