Erzsébetváros, 2012 (21. évfolyam, 1-21. szám)
2012-05-31 / 10. szám
19 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2012. május 31. Sport Mégis Kihívás napjának nevezik az immár 30 éve létező kezdeményezést, amely ez idő alatt a világ egyik legnagyobb szabadidős sportprogramjává nőtte ki magát. A versenyhez erzsébetvárosi intézmények is csatlakoztak, többek között az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium . A mozgás nem kihívás « Muchichka László A minden év május 23-án tartott Challenge Day , vagyis a Kihívás napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos versenyen a végére járnak, melyik település a sportosabb. Éjféltől este 9 óráig folyamatosan számolták, hányan végeznek legalább 15 perc aktív testmozgást. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a következő esztendőben már az egész ország legsportosabb települését keresték a megmérettetésen. Innen már csak egy lépés volt a nemzetközivé válás, mára pedig világszerte az egészséges életmódra és a mozgás fontosságára figyelmeztető eseményként tartják számon. Magyarország 1991 óta vesz részt a kezdeményezésben. A települések jelenleg hat kategóriában küzdhetnek meg a „Magyarország legsportosabb települése” cím elnyeréséért. A versenybizottságok ilyenkor folyamatosan összesítik az eredményeket, és sportaktivitásnak tekintenek minden olyan fizikai erőkifejtést, amely legalább negyedóráig tart, de a kiírás azt is megengedi, hogy egy-egy személy több 15 perces blokkal járuljon hozzá települése sikeréhez. Mi is évek óta kivesszük a részünket a Kihívás napi megmérettetésből, körülbelül 600 diákkal képviseljük Erzsébetvárost, és majdnem mindenki mozog ilyenkor – árulta el lapunk érdeklődésére Móri Árpádné, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. – Ez alól csak a 13. évfolyamosok számítanak kivételnek, akik jól megérdemelt érettségi szünetüket töltik. Az ilyen rendezvényeket, ahol felpezsdül az iskolai élet, és mindenki mozog, nagyon szeretik a gyerekek, hiszen ami egy kicsit is eltér a megszokottól, azt szinte mindig díjazzák.” Az intézményben két csoportban zajló zenés tornával indult a reggel. Az udvart először a felső tagozatosok és a gimnazisták, utánuk az alsó tagozatosok foglalták el. Ezt követően került sor a felsős osztályok futására: a fiatalok csoportokban rótták a köröket a Rózsák terén. A falakon belül vívóbemutatót is tartottak. Az „ingafutás” után minden diák – elsőstől a tizenkettedikesig – váltófutással zárta a napot a sportudvaron, délután pedig már önmaguk szórakoztatására fogtak bele a diákok a kosárlabdázásba. Zenés tornával kezdődött a Kihívás napja Az árnyékvívás is megmozgatott mindenkit Az alsósok színes sapkáikban tornáztak