Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 5. szám
Lokálpatrióta I 9 ! * * ( Lajos elárulja, /ipA/ is iy/ii cipo- gyűjteménye, egyik becses darabja llajor Gizi cipője, melyben a Nemzeti Színházban lépett fel. 77 tett, hogy osztatlan sikert aratott. Ezután a Magyar Divatintézethez került. Itt olyan neves művésznőkkel ismerkedett meg, mint Ruttkai Éva, Psota Irén, Halász Judit, Váradi Hédi és mások, akik később a Wesselényi utcai üzletében is megjelentek, és lábukon viselték Pető Lajos remekműveit. Nagyon jól érezte magát a tervező asztalnál, csodálatos női cipőket álmodott meg és rajzolhatott. A ’60-as években megnyíltak a nyugat európai nyersanyagpiacok, kiválóbbnál kiválóbb bőröket hoztak be a külkereskedők. A nemzetközi kiállításokon egymás után nyerték a díjakat. Ekkor nagy elismerést jelentett cipész szakmában dolgozni. 1972-ben vette át idős édesapjától a Wesselényi utcai férfi cipőüzletet. Pető Lajos kezdettől fogva női cipőket tervezett és készített. A ’90-es évektől az a határozott elképzelése volt, hogy olyan profilú üzletet fog kialakítania, ami iránt nagy a szükséglet s ez vezetett el a kislábú nők üzletének létrehozásához. A kislábú nők azok, akiknek a mérete 30-35 között van. Ma is ez az egyetlen ilyen üzlet az országban. Ötlete sokáig kamatozott. Nemcsak hazaiak, hanem külföldiek is megfordulnak üzletében. Egyszer egy japán nő tért be hozzá, s megvásárolta a bolt összes 31-es méretű lábbelijét. Állandóan figyelemmel kíséri a legújabb divatot, böngészi a szaklapokat és a bemutatókra is eljár. Az is igaz, hogy szakmai tudásán kívül szívét-lelkét is beleadja az apró lábbelik tervezésébe, készítésébe. Aki betér az üzletébe, az tapasztalhatja, azzal is elbeszélget, aki nem vásárol. Olyanok is megfordulnak, a tükrökkel nagyított kicsi üzletében, akik soha nem veszik fel a vásárolt cipőt, ugyanis gyűjtők. Ök többnyire neves emberek. Pető Lajos elárulja, neki is van cipőgyűjteménye, egyik becses darabja Bajor Gizi cipője, melyben a Nemzeti Színházban lépett fel. Pető Lajos nemcsak álmodozó, hanem filozófus hajlamú is. Ma is idézi a szüleitől hallott bölcs mondást: mindig azt a kort érezzük nehéznek, amelyben élünk. Vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy jobb lenne más korban élni pl. a reneszánsz- vagy barokk korban. Pedig nem azon van a hangsúly, hogy melyik korban élünk, hanem azon, hogy születésünktől halálunkig mit teszünk, hogyan élünk. Azt sajnálja, hogy nincs aki a szakmáját folytassa. Fájó érzés, mert „egy olyan színes világot sikerült megteremtenem, amiben jól éreztem magam.” Az is nyomasztja, bántja, hogy a kereskedelem arctalanná vált. A kereskedelem alapja a bizalom, ami mára feledésbe merült.
