Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2011 / 4. szám

Kultúra A zene sava-borsa BUFFÓ RIGÓ SÁNDORRAL, A 100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR ELNÖKÉVEL BESZÉLGET­TÜNK MÚLTRÓL, JELENRŐL ÉS JÖVŐRŐL, ÉS TERMÉSZETESEN A ZENE IGAZI EREJÉRŐL. 100 tagú a cigányzenekar, de tagjaik száma több mint 120, ugye? így van, hiszen ez egy nonprofit egyesület keretei között működő zenekar, így rengetegen vannak, akik máshol is játszanak. Ezért a tagok száma körülbelül 140, de 120 az a létszám, akik állandóan részt vesznek a próbákon. Hány éve létezik a zenekar? Egészen pontosan 25 éve. De az igazi kiindulópont­hoz még jobban vissza kell mennünk az időben, egé­szen 1984-ig, amikor meghalt az apósom. Apósom idősebb Járóka Sándor híres muzsikus volt. Köztudott itt Magyarországon is, hogy ha meghal egy muzsikus, akkor sokan muzsikálnak neki. Ezzel adjuk meg a tiszteletet, amivel elbúcsúzunk a halottól. Közel 1000 muzsikus jött el, volt, aki Amerikából érkezett. Voltak olyanok, akik személyesen ismerték apósomat, de olya­nok is, akik csak hallottak róla. Ekkor jegyezte meg valaki közülünk, hogy miért van az, hogy csak ekkor muzsikálnak ilyen sokan. Ez volt tehát az alapötlet, amit később tettek követték, így alakult meg a 100 tagú cigányzenekar. On 2005 óta elnöke a zenekarnak. Hogyan tudja össze­fogni ezt a nagycsaládot? Nagyon nehezen, de mégis könnyen. Tisztelnek annyira, hogy számít a szavam. Nem egy leányálom egy ekkora társulatot összefogni, hiszen a személyes kéréseket, a sajátos igényeket is figyelembe kell ven­nem, sőt, ezeket mindenkivel egyeztetnem kell és aztán megoldanom. De szerencsére jó csapat vagyunk, így a szeretet és a megértés sokszor könnyebben átvisz bennünket a problémákon. Mi az első gondolata, ha Erzsébetvárosra gondol? Hiszen számtalan szálon kötődnek a kerülethez. Én itt nőttem fel a kerületben, a Wesselényi utcában. Itt is folytattam tanulmányaimat, valamint szüleim és rokonaim is itt éltek. A zenekar a Dohány utcai országos kisebbségi önkormányzat épületében próbált eddig, de az új vezetésnek köszönhetően most felújítás vár az épü­letre, ezért az erzsébetvárosi önkormányzat segítségével még mindig a kerületben próbálhatunk. Erzsébetváros polgármestere ugyanis az Erzsébetvárosi Közösségi Ház egyik termét ajánlották fel zenekarunk számára. Ezúton is köszönjük segítőkészségét, és remélem, hogy a továb­biakban is számíthatunk az együttműködésükre. Jól érezzük magunkat itt, érezzük azt a tiszteletet és sze­retet, ami irányunkba árad, és azt hiszem ennél jobb helyet nem is tudnánk elképzelni. Fontos az Önök számára a fiatal tehetségek támogatása. Hogyan tudják támogatni őket? Ez egy fontos kérdés, hiszen ahogy múlik az idő, a fiatal generációknak is át kell adni azt a tapasztalatot, amit idáig megszereztünk. Sok olyan fiatal van, akik egész fiatalkorukat itt töltötték el, beszélek itt például a fiamról, aki 13 éves korától itt van, ő a zenekar leg­ifjabb prímása. Fontos megemlíteni, hogy a 100 tagú cigányzenekar gyermekeiből alakult egy olyan ifjúsági zenekar, ami képes önállóan koncertezni és önálló műsort adni bárhol és bárkinek. A fiatal generáci­óknál a hallgatóságot is meg kell említeni, hiszen az elmúlt években a Gödör Klubban volt egy fesztivál,

Next

/
Oldalképek
Tartalom