Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 4. szám
Portré Szikszai Zsolt 1977-ben született. i t Diplomáit a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, iii. az EL TE történelem és politológia szakán szerezte. Hét éve dolgozik a közigazgatásban, ahol többek között az Európai Uniós források pályázatok kezelését végezte. A kerületi Fidesz-frakció munkáját négy esztendeje segíti, államigazgatási és Európai Uniós szakértőként. 2010 októbere óta Erzsébetváros alpolgármestere. A fejlesztések egészét az Erzsébet Terv fogja össze. Melyek ennek a legfontosabb elemeit Az egyik legfontosabb a kerületi identitás megszilárdítása. Az elmúlt időszakban ugyanis megszűntek a közösségi terek, a kulturális események, a sportprogramok, éppen azok, amik az egészből egységet, a tömegből összetartó kerületet kovácsolnak. Mi most ezt szeretnénk újra feléleszteni. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a kultúrára, a sportra, és minden olyan fejlesztésre, ami összekovácsoló érővel bír az itt élőkre. Éppen ezért a Kazinczy utcai projekt kiemelkedő, hiszen itt nemcsak az útburkolat, hanem a környező épületek is megújulnak. Reményeink szerint egyfajta kulturális utca alakul itt ki, egy olyan közösségi tér, ami fontos és elengedhetetlen a kerületi identitás visz- szanyeréséhez. A teljes megújulás itt előreláthatólag szeptember 30-án fejeződik be. Mellette fut az Európai Belváros projekt, valamint a Peterdy utcai nyugdíjas klub, a Dohány utcai nyugdíjas klub, illetve a Heves Sándor téri gyermekfogászati rendelő felújítása. De ...nagy hangsúlyt fektetünk a kultúrára, a sportra, és minden olyan fejlesztésre, ami összekovácsoló erővel bír az itt élőkre... 77 terveink, további álmaink természetesen mindig vannak: a jövőben szeretnénk több sétálóutcát létrehozni, hogy ezzel is csökkentsük a kerület gépkocsi forgalmát. Mi a helyzet a közbiztonság terén? Elsőként a kerületi rendőrséggel kellett kialakítnunk egy olyan kapcsolatot, ami gyümölcsöző lehet a jövőre nézve. Mivel a közbiztonság közös érdek, ezért igyekeztünk nemcsak formálisan kialakítani az együttműködést, de segítettük a rendőrség munkáját számítógépekkel és gépkocsival is. A továbbiakban is arra törekszünk, hogy javíthassunk munkakörülményeiken. Célul tűztük ki, hogy a járőrözők létszámát növeljük, valamint 8 lakást kiválasztottunk, hogy azt felkínáljuk szolgálati lakásként a rendőrök számára. Ezek nemcsak azért fontosak, mert kioszthatók a rendőrség kötelékében dolgozók között, de hiszünk abban is, hogy visszatartó ereje lehet annak, ha a környéken tudják, látják, hogy rendőr lakik. Azon is dolgozunk, hogy a belső kerületi részben kialakítsunk egyfajta belvárosi rendőrőrsöt is, hogy ne csak a kerület peremrészén, de itt, a belső kerületben is jelen lehessenek. Természetesen mindez időt és szervezést igényel, de a cél nem kevesebb, mint hogy a kerület lakossága biztonságban és valóban otthon érezze itt magát.